Sír. Azt mondja. Mert megöltem. Azt mondja. Fájjon.
De nem tud fájni...

Kisgatyás működés után, bebizonyítva a fél tábornak, hogy hülye vagyok, lehűlt a levegő, és ezért visszamentem egy pulcsiért. Hallom az embereket, hogy a vacsoráról beszélnek odakint, nekem sem épp ártana, ha ennék valamit.
Magamra húztam a meleg felsőm, de eszembe jut, hogy a nindzsa ruhát is fel kéne vennem. Hova is raktam? Bebújok a takarók alá, hátha ott van.
Úgy maradtam. Kemény élet a fáradtság.
Vajon lesz reggeli?


Csendtelen sötétben járkálok, és érzem az étel illatát, amit elszalasztottam, de a párna, és a takaró olyan jó illatú, körbeöleli az egész testem. Néha magamban hallom Youshi nevű srác hangját, pedig már biztos régen elment jobb dolgot is csinálni, mint engem pátyolgatni. Nem is kellene. Nehéz vagyok, és bajba sodrom az embereket.
Azaz ember. Folyamatosan beszél hozzám. Széket húz maga alá, kellemetlen hanggal nyikorog, ebben az üres, fehér semmiben, ami olyan, mint a halál, és levegőtlenül figyelem, minden mozdulatát. Üldöz, követ, mintha bennem lenne, de csak képzelgések. Amikkel ő köti meg a torkom, egyre rövidebb zsinórral. Megfulladok. Van még egy szék ebben az álomban, de ezzel nem foglalkozom.
- Hogy tudsz mindig a közelemben lenni? Idegesítesz ember!
- Ülj le.
Kifeszül a gerincem, megfájdul a nyakam, mire észreveszem, már a seggemen vagyok, széttett lábakkal, a pulcsimban és a nadrágomban. Megmozdítja az egyik kezét a keresztbe tett lábain, vörös szemekkel néz, és öltönyben van, mintha azért kellett volna kiöltöznie, hogy találkozzunk. Egy ideje mindig ilyen. Mindig elegánsan rémiszt halálra. - Gregory!
- Miért hívsz így?
- Meddig kergeted a saját farkad? A tudatod nem fogja sokáig elbírni, ha mindig kapcsolatba kell kerülnünk.
Nem tudok aludni tőled, mindig, mindig megtalálsz, és elmondod a véleményed, de miért! Miért… kellek pont én? Hiszen gyengébb vagyok, mint bárki! Miért… basszad meg! Hozzávágom a széket,, amin eddig ültem, de csak fájdalmas a fülemnek, ahogy darabokra törik rajta, és ahogy szétszóródik, vérezni kezdenek a füleim, és szédülök.
A falak, mintha üvegből lennének, mert felébrednek, és a fehér, mintha magát tükrözné vissza, mintha tükör-atükörben-atükör lenne, de én… én mégis, és ő sem… - Beszélgessünk! Van időm.
- Nekem nincs! Dolgom van! Mi vagy te, egy szemölcs! Leváglak magamról, ha kell a kezemmel együtt, ne csimpaszkodj belém, te kibaszott geci!
Nem válaszol, én pedig belejöttem a kiabálásba, jó érzés, nyomja az agyam, és az álmon át is érzem, piszkosul szenvedhetek. Akarom még egy kicsit, de nem pont vele. Annyira hasonlóak. Félek.
- Nem láthatnám, mire gondolsz. Mégis ki van írva az arcodra.
Letérdelek a földre, és a markomba szorítom a drága ruháját, a fehér görcs bele áll az ujjaimba, és nem bírom elereszteni.
- Faszért… nem ordítasz, idegesít. Idegesít, hogy körülöttem vagy. Mi vagy te, ki vagy te? Aludni akarok, meddig nem hagyod még az életem! Nekem saját van, Natsu vagyok, elszakadtam a régi dolgoktól, te valami régi dolog vagy? Bosszút akarsz? Vagy te csak úgy szórakozásból kipécéztél engem? Elég… legyen, elég, nem bírom a rémálmokat már! Fáradt vagyok haver, nagyon fáradt.
- Túl gyenge vagy, hogy elmondjam - a hajamnál fogva a térdeihez húzza a fejem, túl erős, megpróbálom kiszabadítani a hajam, de túl sokat szorít, megpróbálok a körmeimmel fájdalmat okozni neki, de mintha az én részem lenne! Lehet, én vagyok hülye, olyan leszek, mint azok a csövesek, akik már nyomorukban mindennap a világvégét hirdetik, szaros táblákon, amikre aztán a zsíros fejüket teszik, hogy aludjanak, annyira gyűlölöm őket. Félelmetesek, és halálra rémülve töltöttem tőlük a fél gyerekkorom. Hátraesem, a seggemre, majd a hátamra feszülök a földnek, újra érzem az étel illatát, de ez már nem olyan erős, nem árad körbe, inkább csak egy emlék, meleg árad szét bennem, az ereim talán ki is dagadnak… annyira erős ez a jó érzés, hogy nem tudom eléggé magamba venni. Szinte megeszem a maradék falatot az alvásból.

Fel kéne vennem a ruhámat. Ébredek fel.
- Kölyök, dolgunk van, gyere, menjünk! - Elbambulva nézek a fiúra, aki már átöltözött, tippem szerint fürdött is előtte, szóval a takarók alól bámulok rá, aranyos pofával, félálomba, és próbálom értelmezni a mondanivalója lényegét.
- Lemaradtam mindenről, az gáz? - próbálom összeszedni magam, de csak odáig jutottam végül, hogy zoknit húzzak a lábaimra.
- Pusztán a verseny szabályairól, de igazából nem gáz, gyere, majd útközben megmondom.
Szóval el kellene jutni az útközbenig, de végül ott maradunk, hogy nem képes egyelőre életet vernie belém, ezért még ültömben megtudom a szabályokat.
’Egy csodálatos, Capture the Flag!’ Bólintok. ’Elrejtettünk tizenöt térképet a táborról.’ Jó. ’Szerezzétek meg!’ Dudát hallok, nagyon fáj a fülemnek. Youshi elakad, én még a cipőknél tartok, de előtte fel kéne vennem a ruhámat, nem fog ez olyan gyorsan menni ’holnap kell bemutatni ebédnél’, ’nincs a nagy épületek, a tenger, a bunkerek.’ Kezdek megint szétesni, szerintem a srác is érzékeli, folyamatosan bámulja, mikor alszom el, nem lehetek kellemes szobatársa.
Felajánlja, hogy valakinek el kell terelnie a figyelmet, és mivel úgy érzem már nincs időm arra, hogy összeszedjem magam; - majd én! Nem nagyon érdekel engem ez a láng baromság. Rád bízom!
Aztán csak annyit hallok, hogy megvan egy térkép, elfelejtem, hogy teljesen lehetetlenül működök, kitörök a takarók közül, és kirohanok, Youshi srác valamit akar, de remélem okosabb, mint én, és majd megoldja nélkülem. Pulcsiban, és kisgatyában, és zokniban, és cipőben rohanok keresztül a táboron, és fel kéne vennem a ruhámat, de a francba is, tiszta hülyeség! Úgy sem fogom használni ezt a béna képességet. Minek akkor az a ruha, hogy mutogassam magamat? Inkább nem kéne reklámozni, milyen béna vagyok, de komolyan.
Bekeveredek egy erdőbe. Fák magasodnak fölém, borzasztóan néz ki. Sötét van, az orromig sem látok, olyan rossz érzés fog el, hogy valami durván elfelejtettem. A földön egy apró piros foltot vélek felfedezni, mert jobbára inkább azt nézem, és ami gyanúsan nem ide való, ahogy közelebbről megnézem egy rák az. Talán eltévedt, vissza kéne vinnem a partra, ha ugyan tudnám, hol van. De… de ezen a rákon van egy papír.
Miközben azon gondolkozom mekkora büntetést fognak a nyakamba verni, mert a főnök srácok már egyszer odakint elmagyarázták, miért nem szeretnének haragudni rám, és miért ne verjek meg senkit a formális öltözékemmel, hanem menjek vele vissza, nos! Figyelem ezt az apró dolgot, és próbálok felébredni, hogy logikus dolgokban megpróbáljam összerakni ezeket a furcsaságokat, minthogy egy rákot bámulok, ami egy térképet visz a hátán, az erdő közepén. Utána nyúlok, de belecsíp az ujjamba. Komoly fiú lévén, csak a vért érzékelem lefolyni. Eltűnt. Futva kezdem keresni, meglátom lefelé gurulni a földben, kis virágok, meg kiálló gyökerek közt szerencsétlenkedik, velem együtt, de rossz emlékem van erről.
Fázom. Olyan rosszul lét fog el. Félelem. Hullaszemek. Megrázom a fejem, ezt már elmagyarázták. Újra keresnem kell ezt a dolgot. Sikeresen kifogok egy lejtőt és végigcsókolom.
Megint elaludtam. Felhorzsolt térdekkel kezdem felfogni, miért kellene a ruhámat hordani. Valószínűleg, hogy ne egy hullát kelljen összezsákolni az első nap. Noshátnos. Későn tanultál meg dolgokat Natsu.
Ahogy jobban tudatosul bennem a látvány, komolyan nem értem, miért mondta Youshi, hogy a tengerpart kiesik. Mert ez durván a tenger. Bár, lehet, ő magára a vízre értette. Úszni nem tudok, tehát ha arra kerülne a sor, megyek haza.
A komoly. A hold olyan erősen világít, mintha nap lenne. Szemmel keresem a rákot, de kicsit elcsábulok attól, hogy egyedül lehetek, a vízzel, meg a homokkal, meg a sós levegővel. Megvan. Azok között, a kövek között bujkál.
Már látom! Arra a buzi rákra kötötte rá az Isten barma a térképet! Öh. Ja, ezt már tudtam! Felé indulok, ugrom, már majdnem megkaparintom, amikor valami a homlokomba üt, és visszafelé csapódok bele a homokba. Jól meg is hempergek. Huh. Megcsikizett! Azt hiszem, még pár ilyen befekvést produkálok, és nem kelek fel végre tényleg hat napig, annyit kéne aludnom, hogy normálisba álljon az agyam. A pulthoz nyúlok a kólámért, aztán magamhoz térek.
- Bocsi Natsu... - hallom. Huh, ez a hang totál ismerős. Hosszú nehézségek árán megpróbálok felállni, miután sikerült, leporolom magam épp annyira, hogy ne zavarjon, aztán egy lendülettel felé indulok, ahogy megbeszéltük. Arról volt azt hiszem szó, hogy elterelem a figyelmét.
Mondjuk a térképet sikerült valahogy a gatyámba tűrnöm, de hátha probléma lenne, őt ismerem, lógok neki egy szendviccsel!
- Huhúúú! - Köszönök neki. Mindjárt. Mindjárt elérem... és akkor megfogom, leütöm, és lelépek, vagy verekedni fogunk, mint az utcagyerekek télen, azok a régi szép idők, támadás közben ne aludjak már el!
- Iiiiistenem, te megint kész vagy... - hm, mi? A homlokom belecsapódik valamibe, azt hiszem ez a tenyere lesz, mert talán a kő nem tud beleütni a homokba, felrúgom a lábaim, elég szerencsétlenül nézhetek ki, miközben mennyiségű homokot nyelek, megpróbálkozom azzal is, hogy felrúgom magam mögött a tengerpartot, és talán, ha arra koncentrálok, hogy homoködöt csináljak, nem a fuldoklásra, akkor megint sikerül. Végül a kukim se tudja, hogy sikerült-e! Nem is érdekel igazán, jó ez a vacak figyelemelterelésre, hogy a fejemen megpördülve felé rúgjak, széttárva a kezeimet. Megint megkopasztom magam!
- Pfffphph! - Bukom hátra az egész testemmel aztán. Nem találtam el. Gyors a srác! Én is elég penge lennék, mint a filmben a vámpír, ha végre egy éjszaka nem egy rák seggébe kéne másznom egy nyomorult papírért, miközben olyanokkal verekszem, akiknek kajával tartozom!
Már pedig én a kaját komolyabban veszem, mint az életemet!
- Látom semmit sem fejlődtél te vacak... - Kösz szépen, kedves vagy, mint a seggem sötétbe vesző lyuka!
- Látom a sötétben sem vagy szebb! - Ahogy nézem a poros, homokos, ködös trükköm így nem fog működni. Ez a Youshi gyerek meg hol a francba van már! Nem bírom ezt egyedül, túl egyenlőtlen velem szembe, hogy ő nem esik szét teljesen… - Elegem van ebből a misztikus, scifis buziságból! - Azzal a földről, kirúgom a másik lábát, és végre eltaknyol.
- Ó hogy a fene a fejed búbját! Hát így hálálod meg azt, hogy beletepertelek a finom puha homokba? - magyaráz, de az angolomnak már messze bealudt, végre, újra a lábaimon állok - Hé Natsu, nézz csak hátra! - ó, miért ne néznék hátra? Olyat kapok, hogy csak pislogok. Hátraestem a meglepetéstől, a fáradtságtól, de igazából nem igazán hat meg, amit a seggemre érek, hátrabukfencezek, és beleugrom a srác gyomrába. Hm, vér ízét érzem a számba, és mintha hiányozna egy fogam. Ahogy a lábaimra keveredek, a csaj/fiú, nem vagyok biztos az életem dolgaiban, újra támadni készül, ez így nem jó! Oldalra ugrom, és direkt a hátamra esem, szerencsémre, nagyon jól meg tudtam jegyezni, körülbelül a semmit, ezért nem a homokba vágom a fejem, hanem egy elég kemény kőbe. Ezt gyorsan kihasználhatom, hogy aztán azt a követ elhajítsam maga mögött, amibe beleütöttem a fejem. Sikerült kettőt csinálni belőle és mindkét irányba pontosan dobni.
Nem tudom hogyan, de mire felemeltem, már két külön tenyérrel tartottam, két felé, mintha én lennék az izomember.
Uh... szédülök. Hah.
Pont fejbe, és torokra ment, nem igazán örülök neki, mert a hasukat, vagy a lábukat céloztam, valahogy elidegenít az a dolog, hogy fejet, sőt torkot érjek, meg is áll a pulzusom egy pillanatra, és komolyan beérzem a sötétséget, ami nem jó, mert a hold sincs benne. Szóval rengeteg időt kapnak, hogy összeszedjék egymást, én pedig megpróbálom leküzdeni az érzést, amitől remegnek a térdeim, és habzik a szám.
Talán volt neki is egy Natsuja, aki szétbőgte az agyát, amikor megtudta, hogy meghalt… Akkor is, mindenhogy. El akarok menni, haza akarok menni! Felmarom a homokot a földről, szétszórom, most sikerült megsokszoroznom, habár csak annyira hatásos, hogy falként egy ideig lebegjen előttem, amíg messzebb kerülök tőlük. Bukta Natsu, mert amint kettőt léptem egy kéz vág szájba a homokon át. Mi a fenéért próbálkozom mindig, elkapom a csuklóját, amikor a számmal csókolom és belecsavarok egyet a kezeimmel. Talán sikerül megállítanom a dogokat, annyira lebénítanom a fiút, hogy eltűnjek, de ő egy pillanatra az egész torkom elkapja, én meg csak lógok. Egyre több pánikrohamom van ettől a témától!
Aztán csak külső figyelője vagyok az eseményeknek, próbálom magam összeszedni, elmagyarázni, hogy nem az én hibám, és nyugodtan alhatok, de mire sikerülne megmozdulnom, ő máris közelít felém. Világítanak a szemei, zöld fényt érzek közeledni, és az erdő lélegzetét, amit már egyszer észrevettem körülötte, olyan, mint apám két napig kitartó autójában volt a fenyő illatú légfrissítő, készülök arra, hogy védekezzek, amikor ő a közelembe visszaugrik, mintha belerepült volna valami a hasába. És tényleg. Nem látom pontosan, mi az, sőt a légfrissítős srácot se látom már pontosan. Meleg dolog csurog le a hátamon, kellemes érzés.
- Látom betartottad az ígéreted Natsu! - uh, huh, nem érzek kényelmetlen viszketést a nadrágomba, elcsórta a térképem! Ne már, az kell! Te meg eddig, hol voltál! Figyelem, ahogy a szobatársrác kiüti őket egy pillanat alatt, az egyiket félsötét, reszkető alakú dologgal, mintha szédülne a keze alatt, vagy én szédülnék, a társát meg azt hiszem már a kezeivel, nem igazán látom. Ah, megvárom amíg Youshi visszaszerzi a térképet, és kicsit kivonja magát a harcból, aztán indulok újra Alex felé. Engem annyira, marhára nem érdekel ez az egész hülye edzőtábor, nekem a harc kell vele! Érdekes. Izgalmas, és emberi gyerek. Kedvelem. Nem kellett volna megvárnom, amíg mozdulni tud, de én egyedül harcolok, gyűlölöm, ha mások is beleszólnak, nem kellett volna, mert az alkarjával kivédi az ökleim, megpróbálom újra a lábaim használni, de felrúg és én miközben kapkodok, egyenesen Youshi karjaiba kapaszkodva próbálok nem elesni. Nem. Ez nem az ő karja volt, hanem a térkép, akit szomorú halálra ítélve gyilkoltam meg.
A markomba szorítom a felét. Látom még Youshi szemét, engem néz, és próbálja kitalálni, mit szedhettem, lucskos, meleg dologba eshettem a fejemmel, és a hátammal, ami büdös vasszagú.
- Betört a fejem azt hiszem. - mondom szórakozott zavarban, aztán nem tudom.