Gray Shadow

„Kis karácsony, nagy
karácsony, kisült-e már a kalácsom,
Ha kisült már ide
véle, hadd egyem meg melegében.”

Énekhang szállt a városban. Az év, a legszebb keresztény
ünnep időszakában járt, vagyis már a vége felé. Az utcák nappal kis csomagokat
cipelő emberekkel volt tele, a házak ízléstelen díszekkel voltak felöltöztetve.
Télapókkal, rénszarvasokkal, hóemberekkel, manókkal és óriási cukorkapálcákkal.
Viszont éjszaka az egész város gyönyörű kis lángokban ég. A karácsony varázsa
minden házban jelen volt. Béke honolt mindenhol, még a maffiacsaládok se
vetélkedtek. A plázák megteltek vásárlókkal, álmikulásokkal és óriási
karácsonyfagömbökkel. A karácsonyi vásáron finom forralt bor illata szállt a
frissen sült mézeskaláccsal keveredve. A téren lámpák helyett fáklyák
világítottak, az emberek a fabódék melletti nyílt tűz mellett beszélgettek. Az
emberek, főleg idősekk fiatal gyerekek társaságában, történeteket meséltetek,
kakaót ittak. A generációk miden tagja hirtelen egy nagycsalád lett. A
kocsmákból részeg dalok szóltak, míg a józanok házról házra jártak fizetségért.
Hideg szél fújt. Hópihék szálltak alább az égboltból. Lassan-lassan mindent
beborítottak. A munkások sürgölődtek leszórni sóval az utat, hogy ne jegesedjen
le. A tér közepén létrával és kis emelőgéppel díszítik a város karácsony fáját.
Üres ajándék dobozokat tettek a fa alá és erősen világító csillagot a fa
tetejére. A lány a fejét a vállamra döntötte, majd egy mélyet
sóhajtott. Hosszú, gyönyörű haja a derekáig ért, csillogó hópelyhek
ékesítették. Becsukta szemét. Már-már elmúlt éjfél, mi még mindig a vásáron
lődörögtünk. Velencében a karácsony előtti napon az emberek egészen hajnalig
mulattnak. Mi se tettünk máshogy. Körbe jártuk a várost, a félig befogyott
lagúnákon vágtunk át.
- Érzed ezt? Vaníliacukros kifli
illatát érzem, Kislány korom óta nem ettem. –mondta ellenállhatatlan
kislány szemekkel. Nem tudtam, hogy csinálja, de a pillantásával mindig rávett
bármire, olyanra is, amit nem akartam. A zsebembe nem sok pénz volt. 600 euro
körül. Ebből kellett megélnem egy darabig olaszba, míg nem kapok munkát.
- Kérsz hozzá valami innivalót?
– kérdeztem. Mindennél jobban szerettem, nem akartam őt is elveszteni, mint
Chikaot vagy az elérhetetlen Elinát. Nem tehetek róla, szerettem az olasz
nőket, hiszen a vérem innen származik. Bár a tudat, hogy pár kilométerre voltam
a családi házamtól, megrémisztett. Rossz érzés, hogy életem szerelmét nem
mutathattam be a családomnak.
- Hát talán egy kis forró kakaó
jól esne. – megölelt, majd egy puszit nyomott az arcomra.
Felálltam és elindultam az árushoz. Köszöntem. Láttam a
leheltemet a bódé lámpájának fényében. Átvettem a frissen sült süteményt és a
meleg kakaót és fizettem. Kezemet felmelegítették a finomságok, míg a padhoz
értem. Leültem mellé, majd átnyújtottam. Elkezdte majszolni, mint egy kis
macska. Egy bizonyos szögből tényleg olyan volt, mint egy cica. Az evésen
kívül, semmit se szokott elsietni. Nála az egy órás késés alap. Képes
mindenféle részlet miatt visszafordulni és rendbe hozni. Vonatkozik a sminkjére
is, ami mindig visszafogott, de hibátlan.

- Ez finomabb, mint az a
majonézes-csokis csiga, amit tegnap vettél nekem.- vette a szememre.
Szeretett lelkiismeret furdalást okozni.
- Sajnálom, nem tudhattam, hogy
azok a szemetek meg akarnak viccelni.- mentegetőztem.
- Féltékenyek voltak rám. Csak nekem van olyan mázlim,
hogy egy angyallal randizzak.
- Gray, ne szerettem, ha ennyire
bókolnak. Sose tudok mit mondani rá.
- Mihez kezdjünk. Mindjárt
éjfél.
- Jól van nagy papi. Nem kell
félni.
- Nem félek, csak fáradt vagyok.
- Csak tudnám mitől. Nincs
semmid, csak egy szállodai szobád.
- Képzeld, van munkám, csak épp
nincs fontos teendőm. Sok az ember és kevés a meló.
- Akkor a helyedben félnek, hogy
ne rúgjanak ki.
- Miért rúgnának ki a
családomból.
- Mert a Vongola szánalmas.
Enma-kun nem tudom miért bízik meg abban semmirekellőben.
- Amiért én az anyósomban.
- Ne vedd szádra az anyámat, te
szemét.
- Szeretlek. –
jelentettem ki és csókoltam meg. Visszacsókolt. Átöleltem, majd közelebb
húztam. Hosszú, szenvedélyes csók volt. Eltolt magától. Nem akart többet, mert
félt, hogy a nővérre kinyír engem. Elképzelhető, hogy megtörténik. Ő Shimon
család egyik tagja, Sose láttam még, de elég sok dolgot meséltek már róla.
Keménykezű, hidegvérű, erőszakos nőszemély. De a húga más. Szerencsémre.
Miután végeztünk elindultunk hazafelé. Lassan sétáltunk a
szállingózó hó alatt. Átkarolt. Nem volt kedvem sietni. Elmentünk egy áruház
mellett, ahol különleges, egész estés nyitva tartás volt. Az ajtó előtt kézi
faragású fa jászol volt. Bentről meleg és zeneszó áradt. Vidám emberek nevetése
hallatszott. Kint koldusapó kolomppal üdvözölte a karácsonyi jó szellemet,
Bűzlőt a bagó szagtól és a nehéz napoktól.
- Menjünk be, légy szíves.
– kérlelt. Nem volt kedvem se nemet mondani, se bemenni. Szereti az ajándékokat
és ma már sok mindent vettem neki.
- Nem szeretnék. Fáradt vagyok.
Aludni szeretnék. – válaszoltam. Dühös arcot vágott. Ellökött és
összefonta a kezét.
- Olyan bunkó vagy. –
kiabálta, és sarkon akart fordulni, de megfogtam a kezét, majd közönnyel a
szemébe néztem.
- Nem mehetsz el. –
rántottam vissza.
- Engedj el, te barbár. –
kiáltotta, majd teljes erőből pofon vágott. Elrohant egyedül az épületbe. A
viszonylag nagy tömegben nyomát vesztettem. Hiába mentem utána, nem láttam se
merre. Az épület négyszintes volt, bár merre lehetet. Azt hittem, hogy a
csokoládé boltnál fogom megtalálni, miközben bánatát öli egy nagy táblába, de
nem volt ott.~ Hol van ez a lány? ’
mérgelődtem magamban. ~ Kár volt elhoznom. Állandóan, megsértődik, ha nem az van, amit ő
akar. Néha nem tudom, hogy miért jöttem össze vele.
Műhóval, boával, csillaggal díszített kirakatok mellett
mentem el. Nyüzsgött az egész csarnok. Fülsüketítő ricsaj ilyen későn. Én csak
könnyed léptekkel haladok tovább az ismeretlenbe. Elsétáltam egy bár előtt,
ahol éktelen nagy kiabálás volt, a kinti viszonyokhoz képest is. Egy piros
mikulás csapkodta a fejével egymás után többször az asztalt. Dőlt belőle a pia
szag. Szakállában ételmaradékok. Kezében szétlapított csengettyű. Arcán ráncok
jelentek meg. Görnyedt volt a háta. Komoly gondjai lehetek arckifejezéséből
ítélve. Sorra döntötte le egymás után a vodkákat. Dülöngélt a bárszéken.
Motyogott az orra alatt. Bementem a bárba. Elhajoltam egy repülő sörös üveg
elől és leültem a nagypapi mellé. Halk pityegést hallottam a háttérből. Miklós
megivott még egy pohárral, aztán felém fordult.
- Mi a f****** akarsz majomarcú?
Nem látod, hogy van jobb dolgom is annál, hogy veled beszéljek.
- Részegre inni magát?
- Nem értesz te semmit.
- Azért megpróbálnám.
- Mi a jó b**** f*********
dumálsz te? Azt hiszed, hogy idegenek elmesélem, hogy elrabolták az unokámat,
rám meg egy bombát szereltek, ami bármikor felro… - kínos néma csend. – A p****ba. Elszóltam magam.Fölemelte a poharát majd kiürítette.
- Te kis néger. Hogy nyelnél
gumicsontot és mosnál wc kefével szájat. Hogy az a ****** ****** ********
********* ********** *********** ************ ********* ***********!!!!!
A világ talán leghosszabb káromkodását hallhattam élőben. Az
öregember elégé ittas volt, így hát elnéztem.
- Meg kell, hogy öljelek. Ha
megtudják, hogy tudsz róluk, megölik őt. – benyúlt a kabátja alá, mire
én is megvillantottam a Colt-omat.
- Ne olyan gyorsan. Nekem is van
valami a karácsonyi csizmámban. Nem akarom lelőni önt. Kitől retteg ennyire?
- Mit érdekel az téged?
- Nem szerettem a
gyermekrablókat.
- Fura egy kölyök vagy te.
Komolyan miért érdekel téged?
- Mellékes. Meséljen, miért
rabolták el a kislányt, és miért van magán bomba?
- Egyszerű, mint az egyszer egy.
Bosszú. Beképzelt, egoista bolondok. Azt hiszik övék a világ. Gyűlölik a
konkurenciát, és bármit megtesznek a területükért. Embert rabolnak, zsarolnak,
lopnak, tombolnak, garázdálkodnak. Ők a pokol szolgái.
- Kikről beszél?
- A pláza mikulásokról.
Értetlenül néztem.
- Pláza mikulások? Komolyan
beszél? Ezt mind télapók tették?
- Csecsemő vagy? Azt hiszed,
hogy az élet habos tort? Tudod te, mennyit lehet kaszálni a télapó bizniszben.
Milliárdokról van itt szó fiam. Mikulásokra mindig szükség van télen, a bérleti
díjon kívül még az adomány pénz is bejön. Tudod te mennyi pénz az? Ezért álltam
be én is. Kolduló mikulás lettem. Olyan, mint egy egyszemélyes vállalkozás.
Csakhogy rossz helyen kezdtem bele. Minden nap kint álltam az utcán és jó
kívánságokat mondtam a segítőimnek. Aztán minden rosszra fordult.
Két-háromnaponta megvertek. De az unokám miatt folytattam. Egy nap azonban
elrabolták és váltságdíjat követeltek. Bombát akasztottak rám, hogy véletlenül
se hívjam a rendőrséget.
Az apó sokáig beszélt és beszélt, már majdnem halálra untam
mikor végre befejezte mondani valóját. Azt kértem mondja el mi történt, erre az
egész életét elmesélte.
- Éjfélig kell egy millió eurót
odaadnom, de még azt is elittam, amit összeszedtem. Szörnyű nagyapa vagyok.
– sírta el magát. Elégé kínosan éreztem magam.
- Az biztos. – nyugtattam
meg. – De segítek magának, mert unatkozom.
- Mégis, hogy?
- Szeretek lövöldözni.
- Értem, de ez most, hogy jön
ide?
- Szeretek…. lövöldözni.
- Értem már. A bombával mi lesz?
- Kinyomod a gameboyt és
kiveszed az elemet.
- Hm?
Fogtam és letéptem róla a műanyag világító vackot.
Kamubomba. Az öreg nem ismerhette fel. Ezzel járt napokig. Biztos dilisebbnek
hitték, mint eddig. Szerencsétlen fél nótás. Szépen elbántak vele.
- Mégis, hogy tervezed a harcot?
Rengetegen vannak. Tele van velük az épület.
Kisétáltam a folyosóra és körbe néztem, Csak most tűnt fel,
hogy szinte minden bolt előtt állt egy mikulás. Mindegyiknél puttony volt és
kolomp.
- Mi lenne, ha bele kezdenénk.-
javasoltam, majd a korláthoz vonszoltam. – Ő itt van a plázában?
- Igen. Ott a szökőkúttól nem
messze. Ott van a főmikulás trónja. Zöld nyalókák állják körül.
- Azok nem manók?
- Nem mindegy. Mi a terved?
- Leugrok. Lövöldözni kezdek.
Utánam jön lifttel és kihozza a kis lányt onnan. Nem nagy ügy.
- Ez a terved. És ha megsérül a
drágám.
- Csináltat egy másikat.
Siessen, kezdem.
Fogtam magam és leugrottam a negyedikről
//Folyt.Köv.//