Név: Eustas Vermilion
Nem: Férfi
Életkor: 23
Születési hely: Tokyo
Láng: mocsár (föld)
Kinézet: 197 cm magas vagyok, elég vékony testalkattal, ami nagyon ki van gyúrva. Egy egyszerű vasláncot hordok a nyakamban. Általában csak egy farmernadrág van rajtam, és cipőt pedig nem hordok, ha épp nincs rajtam a páncélom. A hajam hollófekete, szemem pedig vérvörös.
Jellem: Hallgatag. Körülbelül ennyit lehet elmondani rólam. Sokan némának hisznek, valójában csak nem szeretek beszélni. Ebből kifolyólag kiismerhetetlen vagyok. Első látásra eldöntöm valakiről, hogy kedvelem e vagy sem. Akit rendesnek ítélek meg az bármit is tesz utána nem tudja megváltoztatni a véleményemet. Ha valakit meg kedvelek első találkozáskor, azt egészen addig védelmezem ameddig tudom.
Felszerelés: Egy nyaklánc és egy gyűrű plusz persze a páncélom.
Előtörténet:
Nem mondod, hogy pont az én történetemre lennél kíváncsi. Muszáj? Rühellek beszélni de, jól van, legyen. A gyerekkorom érdekelne? A szüleim szimplán eldobtak születésemkor. Nem is nagyon hiányoztak. Ha ennyit jelentettem nekik, akkor inkább elmehetnek a jó büdös p….ba. Mindegy, így is volt mindig valaki, aki eltartott egy darabig hisz ki tudna ellen állni ennek a vérvörös szempárnak? Valahogy már kisbabaként is sikerült megbabonáznom a természetemmel az embereket. Bár egyetlen élő teremtmény sem volt képes több évig élni mellettem. Valahogyan mindig meghaltak a nevelőim vagy csak elhagytak, mert látták, hogy a balszerencse jár a nyomomban. Mire ötéves lettem két nevelőm meg halt és egy elhagyott. Ekkor kerültem valahogyan a gettóba. Ugyan ötévesen nem sok remény volt, hogy majd én vígan élem az életemet ott ahol naponta pár yenért gyilkolnak. A sors máshogy döntött. Mindenki meg ismert az alvilágban, mint a „démoni gyermek”. Még a legnagyobbak is tartották tőlem a távolságot, mivel tudták, hogy képes vagyok rávenni a gyengébb akaratú embereket, hogy azt csinálják, amit én szeretnék. Így már kilenc éves koromra konkrét banda hálózatom volt, amivel egyszerűen és gyorsan szerezhettem pénzt. Bárkit megöltünk egy kis pénzért. Mondjuk a fejes nem én voltam, névleg de az irányítás az én kezemben volt. Én mondtam meg melyik meló a fontosabb, melyiket ki végzi el és így tovább. Személy szerint nem mocskoltam be a kezem de még is vagy 40 embert öltem meg úgymond. Így minden tagunknak sikerült rendes megélhetést szereznünk. Egyikünket sem érdekeltek az emberek és az sem, hogy csak úgy elvesszük az életüket. Mivel majdhogy nem a bérgyilkos banda fejének számítottam így kénytelen voltam megtanulni a legprofibb gyilkolási módokat. Akrobatikus mutatványokat tanultam, hogy ha kell, meg tudjam ölni az alkalmazottaimat, hisz a gettóban senki nem tudhatja, hogy mikor akarják leváltani. Már bőven elmehettem volna egy profi cirkuszba a legjobb akrobatának, de én inkább a gyilkolásból akartam élni. Végül én is kénytelen voltam bemocskolni a kezemet. Úgy 14 éves lehettem, amikor egy öltönyös napszemüvege és szakállas fazon állított be hozzánk. Egy kisebb város egész jövedelmével kecsegtetett, hogy ha meg ölünk egy nagyobb maffia vezért. Ki küldtem két emberemet a munkára. Az egyiküket azonnal azzal, hogy ölje meg a célszemélyt, a másikat pedig szimplán megfigyelés céljából, hogy még is mekkora erővel kell szembenéznünk. Mondanom sem kell szerintem, hogy a gyilkosunkat leleplezték, és azonnal kivégezték, de a megfigyelő jelentette, hogy mekkora az erőkülönbség köztük és akár az összes emberünk között. Így kénytelen voltam én megoldani ezt a problémát. Folyamatos megfigyelés alá vettem az ellenfeleimet. Valahogy nagyon ismerősnek tűnt az egyik fazon. Mint ha láttam volna már korábban csak nem emlékszem, hogy hol. Végül eljött a megfigyelésem utolsó napja. Most már cselekednem kell. Meg vártam a megfelelő pillanatot, hogy sikeresen lecsapjak. A testőrök valamilyen okból elszéledtek kicsit távolabb. Csak kettő maradt a célszemély társaságában így könnyebb dolgom lesz. Egy egyszerű járókelőnek mutattam magam és lazán elmentem mellettük közben megkarcolva az egyik őr kezét egy különleges méreggel, ami elaltatja nagyon gyorsan. Utána oda fordultam a másikhoz és egyszerűen leütöttem. E közben még mozgott egy picit a másik testőr de nem azzal foglalkozott, hogy megvédje a főnököt, hanem inkább írt valamit. Végül erre felfigyelt a főnök is de már nem volt ideje mit tenni, megfogtam a jobb kezemmel az állát a ballal, pedig a feje tetejét és kitekertem a nyakát. Utána megnéztem, hogy mit írt az első testőr: A munkát sikeresen elvégezte. Fel fogjuk keresni a pénzével és egy üzenettel is az apjától.
Vajon mi a francokat akarhat az apám, aki úgy eldobott magától, mint egy darab rongyot? Talán megbánta azt, amit tett? Vagy esetleg most már kíváncsiak lennének a pici kis fiukra, aki már majdhogynem felnőtt? Esetleg nem akad másik rokon, aki örökölhetné a hatalmas birodalmukat? Bár ezek közül egyik sem érdekel de, még is valamiért hajt a kíváncsiság, hogy mit akarhat. Mivel a munkát megcsináltam így vártam a végkielégítést. Elég türelmetlennek bizonyultam. Szinte minden más dologról megfeledkeztem. A munka szinte meg állt addig, amíg meg nem érkezett a boríték a munkáltatónktól. Egy köteg pénz állt benne és egy kisebb levél furcsa címerrel lepecsételve. A levélben pedig ez állt:
Üdvözlégy elsőszülött fiam. Szeretnélek meghívni egy beszélgetésre immár, mint férfi a férfival. Nyilván sok mindenre kíváncsi lennél és nekem is sok mondandóm lenne számodra. Ez nem kérés inkább parancs. Holnap elmegy érted egy emberem és szeretném, ha nem ellenkeznél. Különben talán még valami váratlan történik, amire nem számítanál! Ezt veheted fenyegetésnek vagy egyszerű jó tanácsnak.
Üdvözlettel Eustas Carmano (apád)
Na most ezzel én mi a f*szt csinálnék? Egészen 14 év alatt egyetlen egy alkalommal sem tett semmi olyat, ami előnyömre lett volna, és most ide tolja a képét és elkezd fenyegetőzni? Mit képzel ez magáról? De jól van, legyen! Ha be akar törni, mint egy vadlovat hát csak próbálja meg! A munkámért elvégzett pénzből vettem pár apróságot, amivel sakkban tarthatom majd őt és már vártam is a holnapot. Elérkezett a várva várt holnap. Megérkezett egy szép fekete limuzin benne egy kopasz szemüveges hurkás tarkójú állattal. Mint ha verő legény lenne. Beszállok és várom, hogy hova visz. Egy bazi nagy villánál meg áll én pedig csak nézek, hogy mi ez. Itt laknának a szüleim? Amint belépek egy kicsivel több, mint harminc éveiben járó nő borul a nyakamba sírva. Rohadtul meglepődök, hogy mi a fene lehet ez.
- Hála az égnek, hogy itt vagy! Annyira hiányoztál, de szerencsére túl élted. – én csak lerázom magamról és megyek tovább. Elég régen levetkőztem magamról a szüleimmel kapcsolatos bármilyen típusú érzésemet. Most már csak apám az, akit gyűlölök. Tiszta szívemből. Beléptem egy dolgozó terembe ahol épp ült egy elég robusztus termetű férfi. A kísérőm csak kinyitotta nekem az ajtót, de ő kint maradt.
- Üdvözöllek fiam! Jól megnőttél, mióta utoljára láttalak. – azzal oda lép hozzám és nyújtja felém a kezét. Én figyelembe se veszem és azonnal a lényegre térek.
- Minek képzeled magadat, hogy 14 évre eldobsz, és amikor visszatolod a pofádat az életembe, elkezdesz fenyegetőzni? Azt hiszed, majd érdekel bármi is, ami ebben a tetőtől talpig csili-billi kis kulák palotában történik? Tudod, mit érdemelnél meg? - azzal előkapok egy tőrt, és a nyakához tartom. – Az ilyen egyszerű halál is kevés ahhoz, hogy megtudd mit követtél el! – mondom neki halálos elszántsággal.
- Tedd le azt a fegyvert, különben megbánhatod! – mondja teljes arroganciával.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy fenyegetőzhess! Nem fogtad még fel? Ha akarom itt helyben, megölhetlek több 100 módszerrel. Egy okot mondj, miért ne tegyem meg?
- Mondjuk, mert épp azon szeretnék segíteni, hogy erősebb legyél! Amint visszatérsz a kis bandádhoz ott fog várni a nagybátyád, aki a legjobb edzéstervet állította fel neked. Egészen idáig figyeltettünk téged és tudtuk mire vagy képes! Szerinted kinek a segítségével élted túl eddig? Azért kellett egyedül felnőnöd, hogy megtudjuk alkalmas vagy e arra, hogy átvedd majd a helyemet. Jelenleg is kint van 2 öcséd egy, pedig már meghalt.
- Szerinted, érdekel a szentbeszéd? Mint ha ez változta bármin istna! – de azért elgondolkozom. Lehetnék még ennél is erősebb? Mondjuk, nem azt mondom, hogy én vagyok a világ legerősebbje, de amihez nekem szükséges ez az erő ahhoz tökéletes ez is. Vagy talán nem? Mi lenne, ha megölném és utána elmennék edzeni a nagybátyámmal? Vagy várnom kellene még a gyilkolászással? Átgondolom a helyzetem. Jelenleg jól megy az üzlet, nincs szükségük rám szóval nyugodtan, kivehetnék egy pici szabadságot. Ha pedig nem éri meg elmenni, akkor visszajövök és megölöm az apámat.
- Oké elmegyek az edzésedre! Ha pedig elégedetlen leszek, megöllek!
- Megegyeztünk! – azzal rám mosolyog, de most, mint ha tényleg büszke lenne rám. Elrakom a késemet és intek neki, azzal elindulok kifelé. A nagy mamlasz követ tovább és visszavisz ahol egy magas kicsit öregedő férfi vár.
- Pakolj össze! Azonnal indulunk. – mondja, amint meglát. Nem is ellenkezek azonnal összeszedem a kevéske cuccomat és várom, mit csinál. Épp telefonál. Rá pár percre megjelenik egy katonai helikopter, és mi felszállunk rá. Közben hallgatom, hogy mit beszélgetnek.
- Ilyen fiatalon a szárnyaid alá veszed? Nem lesz ebből gond? A vezérkar őrjöngeni fog.
- Majd lerendezem őket! Kivételes tehetség a srác. A saját szememmel láttam miket művelt a bérgyilkos szervezeténél. – mondja a nagybátyám. Emlékszem rá. Ő volt, aki a megbízást adta nekem, de hogyhogy ilyen jóban van a katonasággal? Mindig is féltem a hivatalos szervektől így most is folyamat feszengek. Minden kis mocorgásban gyilkos szándékot sejtek.
- Ez a gyerek bérgyilkos szervezetnél? Nem túl fiatal ahhoz? Gondolom ezt nem kéne megtudnia a vezetőségnek.
- De túl fiatal még is így alakult az élete. Igen eltaláltad szóval hallgass kérlek erről a dologról! Mikor érkezünk meg?
- Ne félj! Kussolok. 2 perc és ott vagyunk. – azzal odafordul hozzám a nagybátyám, és azt mondja nekem.
- Ne lepődj majd meg az edző helytől. Remélem nem vagy tengeri beteg és fogd fel sok tanítványom, van és annak ellenére, hogy többet fogok veled foglalkozni, muszáj lesz velük is edzened. Felfogtad? Ja és nincs rinya bármilyen kemény is leszek. Oké? – azzal már nem is figyel rám, csak nézi a tengert. Fél pillanattal később észre is veszek egy b*szott nagy csatahajót. Ettől nem kellene befosnom? Egy katonákkal nyakig pakolt kis ladikban én egy kis kölök, aki mellesleg pénzért gyilkolászta az embereket. Hát tényleg rohadtul megnyugtató tud lenni. Közben épp leszállni készülődünk és egy sereg katona, várja a landolást. Őszintén remélem, hogy nem engem fognak cinkelni vagy valami. Esküszöm, hogy aki beszól nekem, annak kitépem a nyelvét. Amint kipattanunk a helikopterből én, persze a nagybátyám mögött kullogok de, őt meg közben ellepik a túlbuzgó kiskatonák. Kérdezgetik, hogy most kiért ment el erre ő.
- Az új tanítványomat, hagy mutassam be nektek. Hogy is hívnak?
- Eustas Vermilionnak mint kiderült.
- No én Kawahiro Law admirális vagyok. Ha úgy vesszük ez a kis csónak kapitánya vagyok. Plusz én edzem a túlbuzgó fiatalokat. – azzal kezet ráz velem, és már fordul is az egyik kis izgága katonácskájához, aki épp rólam karattyol valamit.
- Bírni fogja ez a kis taknyos a te kemény edzésedet mester? Ahogy látom elég kis csontkollekció a kölök.
Azzal egy pillanat alatt bele rúgtam hátulról a térdhajlatába ez által összecsuklott, mint egy fabábú. Végül megfogtam az állkapcsát és egy hatalmasat rántottam rajta. Sikerült ki emelnem így csak lógott. Utána meg fogtam és úgy a felső állkapcsához, vágtam, hogy eltört pár foga közben az állkapcsa is hatalmas roppanással vissza ugrott a helyére. Mire végeztem már jó pár 9 mm-es szegeződött a fejemnek. Én pedig benyúltam a kis pulcsim alá és még azokat a gránátokat, amiket elvileg apámnak szántam, ha netán rosszra fordulna a dolog, hogy nehogy csak én haljak, már meg ha épp a gondoskodó kis apuci meg akarna ölni. Szóval a pólóm alatt pár régi típusú gránát szám szerint 7 darab kibiztosító tűi voltak összekötve a kezemben. Erre természetesen mindenki megrökönyödött. Én sem gondoltam, hogy ilyen pofás kis belépővel fogok tudni kezdeni. Így legalább megtanulják, hogy ne kekeckedjenek velem, még ha kisebb is vagyok. A nagybátyám pedig e közben szimplán csak nevet.
- Tessék a válaszod katona. Ha ezek után azt gondolod, hogy nem fogja bírni, akkor még panaszkodhatsz de, szerintem annak már nem csak pár kisebb csonttörés lesz a vége. Szép előélete volt szóval tanult már egyest-mást. Na gyere! Bemutatlak a legifjabb tanítványaimnak. – azzal elindultunk a hajó feneke felé. Végül legalul egy hatalmas edzőteremben volt ott pár 16 – 17 éves srác.
- A lányok megint késnek? – kérdezi megszokottan. - No mindenki készüljön fel. Ma új tagot avatunk szóval senki, se fogja vissza magát jó? Azért elsőnek jön a bemelegítés. A súlyokat tudjátok, már hol találjátok szóval spuri! – azzal ő szépen le is ül és én, bezzeg nem tudok semmit. Mindegy hozzá szokhattam már, hogy mindent magamtól oldok meg. Követtem a tömeget és az egyik sarokban találtam 10 kilós súlyzókat. Láttam, hogy mindenki fel kap belőle kettőt és futásnak ered. Hát jól van. Ha ezt kell, akkor ám legyen. A gettóban kicsit durvább tétre ment a spurizás. Futsz, vagy épp megkéselnek, vagy futsz, mert épp el akarnak kapni a fakabátok. Szerintem nem is kell, hogy mondjam egyik sem kellemes. Bár a plusz 20 kilóval lehet gond lesz de, csinálom amíg bírom. Már épp kiköpni készültem a tüdőmet, amikor benyitott pár elég csinos lány az edző terembe. ~ Na embereld meg magad haver. Nem szabad nyámnyilának tűnnöd. Kapd össze magad és fuss kétszer olyan gyorsan, mint eddig! Menni fog! ~ Mondom magamnak. Közben észre veszem, hogy úgy elég távol én vagyok a legjobb. Már vagy 500 méterrel előrébb vagyok a többieknél. Közben figyelem mit beszélnek a lányok.
- Elnézést, hogy késtünk kapitány. Nagyon sajnáljuk. – mondjuk kórusban
- Tudjátok, hogy mi lesz ebből? – kérdezi komolyan. – Vagy most nem szeretnétek úszni? Talán meg lehet oldani.
- Hogy máshogy lehetne megoldani? Mindent megteszünk, csak ne kelljen úsznunk!
- Látjátok az új srácot? Ott legelöl. Úgy tudom már csak nálatok, van szabad ágy, fogadjátok be magatok mellé és igazítsátok el az itteni szokásokról. Plusz adjatok át neki majd egy üzenetet. Még ma délután 8 kor elmegyek érte a kabinotokhoz, és különedzésre viszem, szóval készüljön fel. Oké lányok?
- Oké. Köszönjük. – azzal ők is mennek a súlyzókért és futnak velünk. Közben még hallom, hogy mit beszélnek egymás között.
- Ez inkább ajándék, mint büntetés. Nézzétek tök helyes a kis srác. Szerintetek nem?
- Nagyon cuki. Gyönyörűek a szemei. Figyeltétek? – én személy szerint rühellem a szemeimet.
Túl kirívóak. Már mióta az eszemet tudom, megbélyegeztek engem, mint a démoni gyermek.
Egyszerűen egy átok ez a szem. Közben észre se vettem, hogy ez a beszélgetésközben az egyik lány teljesen csendben volt. Érdekes. Mindegy nem érdekel. Gyorsan letudom itt az edzésemet. Max 1 év és tiplizek szóval nincs szükségem itt semmiféle érzelmi kötődésre. Pláne, hogy jól el sikerült csesznem az első napomat. Bár a bemutatkozás stílusos volt de még is felhívtam magamra a figyelmet, amit nagyon jó lett volna elkerülnöm. Alig vagyok itt pár perce és már is van egy ellenségem. No mindegy. Elb*sztam és le is sz*rom. Csak az edzés miatt vagyok itt. Vége lett a futásnak. Mint kiderült sokkal jobb kondiban vagyok, mint az ittlévők nagy része. Megtette a hatását a gettó élet. Még is csak futva éltem le eddigi életem felét vagy épp arra gyúrtam, hogy erősebb legyek, mint az alkalmazottaim. Végül, mint kiderült régi szokás, hogy az újoncot mindenki kipróbálja, hogy milyen erős. Ez kb. olyan, hogy hova helyeznek a táplálékláncban. Mindenkivel le kell harcolnom egy kisebb élethalál harcot. Még az edzés elején az volt megbeszélve, hogy ne kegyelmezzünk szóval én ehhez is, tartom magam, csak aztán ne sírjanak nekem, ha fáj valami. Szinte mindenkit könnyedén lerendeztem. Egy srác volt, akitől tartottam. Nyilván ő volt a legidősebb hisz a legmorcosabb képet is vágta és még neki is volt a leginkább figyelemre méltó izomzata. A lányokkal persze nem állítottak párba. Law mégiscsak elővigyázatos nehogy az egyik olyat tegyen, amit később megbánna. Nem akarja, hogy bántsam őket. Igaza van, nem lenne szerencsés elgyepálni a leendő szobatársakat. A robusztus alkatú srácot is lerendeztem gyorsan. Elég ügyes volt. Nekem rohant látatlanból egy jobb horoggal. Én így majdnem elröhögtem magam közben. Egy köríves rúgással akkorát rúgtam a bal pofájára, hogy a padló adta a másikat. Nem bírom az ilyen izom alkatú embereket. Nincs eszük. Az a tipikus katonának valók. Gondolkodnak helyettük a főnökeik ők addig, meg szépen szedik a szteroidjaikat és ápolgatják az amúgy lufiszerű izomzatukat. Sírni tudnék az ilyenen. Végül elérkezett az első edzés vége. Már épp indulni készültem volna vissza a fedélzetre, amikor az egyik lány odajött hozzám.
- Szia. Nagyon ügyes vagy ám. Még Tanabit is legyőzted pedig ő eddig veretlen volt. – mondja mosolyogva én közben, pedig azon gondolkozom, hogy vajon mit akarhat ez a lány? Csak cseverészni jött ide vagy célja is van?
- Egyébként én Aokiji Atsui vagyok. Téged, hogy hívnak?
- Eustas Vermilion. – mondom félvállról. Tudom, hogy akkora balszerencsében részesítettek, hogy lányokkal kell együtt aludnom de, csak azért sem könnyítem meg a dolgát. Olyan jó látni, ahogy azon szenved, hogy egy kicsi érdeklődést is kicsikarjon belőlem iránta.
- Vermilion? Szép név. Igazából engem kértek meg rá, hogy segítsek neked itt berendezkedni. Megmutatom, hogy hol fogsz tudni aludni. – azzal elrángatott a szobájába és még utána sem tudtam levakarni magamról. Egészen addig rajtam lógott, amíg a nagybátyám el nem jött értem. Végül elvitt egy sokkal kisebb edzőterembe ahol volt még pár felszerelés is.
- Bocsi az első edzésért. A többiek, mint kiderült nem elég felkészültek hozzád így neked majd csak az erőléti részén, kell ott lenned azoknak az edzéseknek. Azon kívül pedig itt foglak tanítani minden egyes délután. Itt is lesz erőlét. Minden napra beosztunk valamit jó? – szimplán csak bólintok és figyelek rá. Azzal fojtatja tovább
- Szóval hétfőn erőlét mind a kettő alkalommal, Kedden közelharc, Szerdán reflex és védelem, Csütörtökön érzelemvilágod fejlesztése, Péntek állóképesség fejlesztés. Szombaton segítesz a konyhán, vasárnap pedig pihenő. Így megfelel? Ha nem felel meg akkor is így lesz! Nos mivel ma szerencsés Péntekre ébredtünk gyere velem! – azzal kivezet a fedélzetre, odahív a korláthoz, és szimplán kilök a hideg tengerbe. Rohadtul fáj, amikor becsapódok. Az mellékes, hogy nem tudok úszni. Összevissza kapálództam, hogy egyáltalán a víz tetején tudjak maradni. Azzal leszól Law nagy pofával.
- Egy óra múlva jövök. – azzal szimplán elsétál. Hát kösz b*zdmeg én addig szépen megfulladok itt, de semmi gond. Igyekeztem vissza emlékezni arra, amit haverok mondtak még nagyon régen, hogy még is, hogyan kell mozogni ahhoz, hogy kibírd egy darabig. Ez az egy óra alatt a szükség és az életösztön segítségével sikerült meg tanulnom úszni. Bár nem sokon múlt, hogy beledöglök. 1 óra alatt már teljesen sz*r kész lettem. Ha egy percet és késik már csak a merülő hullámat nézegetheti. Leeresztett egy kötelet én, pedig mint az utolsó reményben megkapaszkodtam és vártam, hogy fel húz, de képtelen volt rá. Kipihentem magam picit és felmásztam. Utána szintén a segítsége nélkül elbotorkáltam a háló helyiségembe lekaptam az ázott cuccaimat és befeküdtem az ágyamba. Az csak mellékes, hogy a lányok közben teljes mértékben, a szobában foglalták a levegőt, de én nem vagyok szégyenlős szóval nincs gond. Hallottam, hogy eléggé meglepődtek de nem zavart. Ha nem tetszik, amit látnak, ne nézzenek ide. Hasonlóan teltek a napjaim ezek után. Minden egyes alkalommal kifáradtam, mint az állat de a csütörtököket még akkor sem értettem, hogy mi a francnak kellenek. A modorommal nincs semmi baj. Enyhén csípős és pofátlan de én így szeretem. Mondjuk, ha így fojtatom, akkor lesz pár apróbb gondom. A csajokon kívül kb mindenki gyűlöl. Mondjuk engem nem zavar. Mióta itt vagyok még azon is, elgondolkodtam, hogy tényleg nem volt hülyeség, amit a szüleim velem műveltek. Megtanultam a legszarabb helyzetekben is túlélni, és mint kiderült így könnyebben edzettem magam ez a pár év alatt, mint bárki emberfia. Szóval talán még se olyan kegyetlenség, mint gondoltam. Talán bocsánatot kellene kérnem tőlük, amiért ilyen voltam velük. Talán még se hülyeség az a csütörtöki szarakodás. Talán még is van valami eredménye. Így ment sok éven át. Közben persze a lányokkal néha-néha alakult pár érdekes dolog de inkább nem részletezném, ha véletlen kicsik olvasnák, ezt ne folyjon ki a szemük vagy valami. Most már végképp nem volt, aki büntetlenül szidalmazhatott volna. Nem az a szál bél típus maradtam. Kialakult rajtam egy természetes izomzat plusz olyan tapasztalatokra tettem szert, amiről álmodni nem mertem volna eddig. Végül, amikor körülbelül 18 éves voltam elérkezett az idő, hogy Law megosszon velem valamit, ami őt admirálissá tette. Felhúzott egy furcsa gyűrűt az újára és hirtelen az fellángolt egy szürkés színnel. Iszonyat kíváncsi voltam, hogy ez mi is de ez az idő alatt már megtanultam, hogy addig nem kérdezek, amíg fel nem szólítanak rá. Hozzá szoktam már, hogy kussolok. Míg edzettem Law minden egyes alkalommal, amikor szerinte nagy volt a pofám kilökött egy-két órára a hajóról mondván a víz lehűt. Odanyújtotta a gyűrűt, és azt mondta.
- Hozd elő az akaratod lángját. Gondolj arra erősen, amiért a legszívesebben küzdenél.
Könnyű mondani mi lehet az? Mi az, amiért a legszívesebben küzdenék? Esetleg a pénz? Vagy az elismerés? Mindent kipróbáltam, amire gondolni tudtam de semmi hatása nem volt. Végül eszembe jutott. Semmi ilyesmi. Egyedül csak is magamért küzdenék. Senki másért. Erre azonnal fellángolt a kis gyűrű valami ocsmány színűen. Valahogy barnának tűnt de még sem volt a leginkább, mint egy ocsmány láp vagy valami hasonló.
- Ügyes. Gyakorold ezt ma utána, bemutatom neked az eliteket. – azzal le is lépett. Én gyakoroltam tovább. Egész egyszerűnek tűnt már ezek után. Pár óra után szimplán ki bekapcsolgattam. Úgy ment, mint a lélegzés. Szimplán és könnyedén. Elmentem pihenni, de amikor a szobámba értem csak Atsut találtam ott ő pedig sírt valamiért.
- Mi a baj? – kérdeztem tőle. Már régóta nem az az érzéketlen barom vagyok, mint régen. Bár még nem tudom eldönteni, hogy ez szerencse e vagy inkább átok. Közben átölelem őt és várom, hogy mit mond.
- Köszönöm neked! Szükségem volt erre. – közben rám néz könnyező szemeivel. – Tudod, ezt még nem mondtam senkinek, de nemrégiben meghaltak a szüleim. Egy bérgyilkos megölt mindenkit a családomból. – kicsit megrökönyödtem ezen. Elgondolkoztam azon, vajon mi lehetne a büntetése az ilyen szemeteknek, mint én, akik pénzért ölnek. Ekkor döntöttem el, hogy meg fogom ölni a régieket. Akikkel még anno együtt gyilkolásztunk kényünkre, kedvünkre. Végül együtt lepihentünk és igyekeztem mindenben segíteni neki, hogy kicsit jobb kedvre derüljön. Másnap pedig mentem az admirálissal megnézni miket művelnek az elit katonák. Amikor beléptem az edzőtermükbe rá kellett jönnöm ez sokkal hatalmasabb, mint gondoltam. Az akrobatikus készségük nem volt jobb, mint az enyém, sőt elmaradtak mögöttem bár némelyikről nehéz elmondani ezt. A leginkább, ami meg fogott az egy olyan harcművészet volt, amiben kisebb páncél öltözékekben voltak és bombákkal lökdösték magukat ide-oda. Így mozogtak és így ütötték meg a másikat hatalmas erővel. Kicsit enyhén leragadtam, amikor elkezdtem bámulni ezt. Akkor oda áll mellém Law.
- Itt még nézőnek is veszélyes lenni. Figyeld milyen precízséggel, dobják el a bombákat és igazodnak azokhoz. Ők a legjobb akrobatáim. Mondjuk a ruhájuk elég kezdetleges az irányításhoz. Érdekelne ez? Szívesen megtanulnád?
- Szívesen e? Így első látásra belé szerettem. Megpróbálhatom?
- Majd csak később. Először meg kell tanulnod használni a lángodat a földön is. Szóval ma mi elmegyünk innen. Visszamegyünk apád egyik villájában, bár ők most nem lesznek ott. Te leszel a ház ura majd.
- Akkor siessünk! Minél hamarabb neki akarok látni ennek! – azzal azonnal indultam a szobámba. Elbúcsúztam a lányoktól. Főként Atsut sajnáltam itt hagyni. Sok szüksége lenne rám de, majd meglátogatom, ha tehetem. Azzal szintén úgy, ahogy jöttünk, katonai helikopterrel iszonyat gyorsan eljutottunk a szüleim villájához. Azonnal neki láttam az edzésnek. A célom az volt, hogy a lángomat belevezessem a földbe így azt átalakítva mocsárrá, amiből robbanógázok jönnek ki. Első nekifutásnak max egy négyzetméteres részt tudtam csak átalakítani. Pár hónap edzése után már olyan 50 köbméteres térben képes voltam a gázok szabad termelésére. Law így azt mondta, hogy készen állok arra, hogy elsajátítsam a kovácsolás mesterségét, így majd megtervezhetem magamnak a páncélomat. Elég nehéz és fárasztó egy dolog. Iszonyat nehéz megtanulni. Legalább egy évem ment rá, hogy úgy ahogy kell eltudjam sajátítani. Végül készen álltam rá, hogy megtervezzem a páncélomat. Sokat segítette az admirális ötletekkel és hasonlókkal. Végül én alkottam meg a tökéletes páncélt, amivel a robbanásokat a legegyszerűbben és eredményesebben szabályozni lehet. Law meg tudta tanítani nekem az elméletet, bár ő nem jártas az ilyen küzdelemben így csak az elméletben tudott segíteni. Nekem kellett rájönnöm minden kis apróságra, amivel erősíthetem magam. Rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan könnyű, mint gondoltam. Előre el kell terveznem, hogy hova megyek vagy épp minden kis apró eshetőségre gondolnom, kell ha nem úgy alakulna ahogyan én szeretném. Iszonyat bonyolult előre átlátni, hogy mi hogy lesz. Végül pár év folyamatos gyakorlás megtette a hatását. Az admirális ide rendelte a legjobb robbantós harcosát és megkérte, hogy harcoljunk egyet. Én a földre tettem a kezem. Így gyorsabban át tudom alakítani a talajt és a gázokat. Közben ő maga mögé robbantott és hatalmas gyorsasággal repül felém. Annyit sikerült elérnem, hogy egy kisebb buborék keletkezzen alattam azt berobbantottam és felugrottam így a lökés felfelé dobott. Utána egy szintén kicsi buborék jött még létre. Épp amikor lezuhantam volna beálltam a kívánt irányba így a levegőben, és amikor oda értem hajszálpontosan berobbantottam. Így azonnal a célszemély felé repültem és elkaptam a háta közepén a jobb vállammal. A tüskék bele mélyedtek. Innen már szimpla győzelmem volt. Miközben nekicsapódtam a földre tettem a kezem, és létre hoztam egy buborékot, ami az épp ellökött ellenfelem előtt jelent meg. Amikor oda ért azonnal berobbant és lökte vissza felém. Én felemeltem a könyököm, és amikor épp eltarolt volna egy hatalmasat mértem a fejére a könyökömmel. Ezzel le is rendeztem ezt a menetet. Ezzel le is volt rendezve minden. Elsajátítottam egy gyilkos technikát és most már akár segíthetek is az apámnak. Végül rádöbbentem, hogy iszonyathálásnak kell lennem nekik. Mindenért bocsánatot fogok kérni. Bocsánatot kérek az anyukámtól, akit úgy megbántottam első találkozásunkkor. Bocsánatot kérek apámtól, amiért meg akartam ölni és meg ölöm a régi társaimat. Most már készen állok arra, hogy elvégezzem apám megbízásait teljes mértékben.
Egyéni fegyver, harc stílus:
Egy páncélzat szükséges a harcstílusomhoz, ami elnyeli az ütések energiáját. Ezt egy speciális rugalmas fémötvözetből készített vért biztosítja, amit én magam kovácsoltam mesterem utasítására. A harcstílus pedig abból áll, hogy a mocsárlángok segítségével egy teljesen elgázosított mezőt állítok elő, amit képes vagyok bárhol egy kis méretben berobbantani. (mocsár lángú egyedek alap képessége) A páncél azért kell ehhez, hogy én magam ne sérüljek a robbanásoktól, és így ki tudjam használni azok erejét is. Így képes vagyok meglovagolni a robbanásokat is akár. Ezek mellé pedig párosul egy hatalmas akrobatikus készség, ami persze semmiben sem egyedi.
Páncélzatom leírása: A cipőnek az orra teljesen hegyes, így hogyha spiccben tartom a lábfejemet a robbanás ereje egyszerűen csak kitér. A lábszárvédő és a combvédő teljesen átlagos ki alakítású. A derekamtól lefelé van egy köpenyszerűség, ami felfogja a lökés erejét, így a derekamra helyezi annak súlyát és a derekammal képes, vagyok elviselni azt. A mellkas védő teljesen átlagos ki alakítású. A vállamon van 2 hegyes tüske és egy-egy arcvédő, ami oldalról védő a fülemet a hatalmas nyomástól de nem szűkíti a látókörömet. Az alkarvédőkön pedig van egy-egy fél méter átmérőjű pajzs, amivel védhetem magam, vagy épp szintén befoghatom a robbanás erejét. A páncélzat hátránya, hogy megakadályozza, hogy a kezeimet vállmagasságnál magasabbra emeljem. Muszáj volt így ki alakítanom különben a robbanás ereje letépné a kezem. A láb résznél pedig össze lehet akasztani a két végtagot szintén ezen okokból.
Képesség név: Robbantás / Lovagolás / Explosion / Ride / Bakuhatsu / Raidingu
Típusa: kiegészítő
Kinézete: Berobbantom valahol a levegőt. Persze előre tudom, hogy hol fogom berobbantani, és úgy ugrok, vagy épp úgy állok be, hogy az általam kívánt helyre lökjön el. Így képes vagyok hatalmas erővel és gyorsasággal közlekedni ezen a mezőn belül. (pontok szerint meg duplázza a gyorsaságomat) Nagyon gyors reflexek kellenek ahhoz, hogy valaki ki tudjon térni előlem. Általában a villám lánggal, rendelkező emberekkel szenvedek ezen a téren.
Leírása: A robbantásokat kétféle képen tudom irányítani.
Első és átlagos használat: Akrobatikus készségeimnek köszönhetően úgy helyezkedem a robbanáshoz képest, hogy annak az erejét a derékra erősített köpenyem fogja fel teljes mértékben. Így csak egyenes vonalú mozgásra vagyok képes.
Második (első kiegészítése): Folyamatos haladás robbantásos technikával csak úgy lehetséges, hogy felfelé irányul mozgás után zuhanás közben magam mögé robbantok és így majdnem dupla akkora erővel csapódok be. Bár ez kockázatos mivel könnyen eltörhetem valamimet, ha túl magasra megyek.
Képesség név: Kiütés / Knockout / Hosshin
Típusa: támadó
Kinézete: Nekirontok az ellenfelemnek egyenes vonalú ugrással, és miközben ellököm magamtól, berobbantom mögötte a levegőt, így vissza repül felém és én egy egyszerű leütéssel hatalmas károkat teszek benne.
Leírása: Először fel ugrok, és úgy helyezkedem, hogy amikor berobbantom magam mögött a levegőt akkor egyenesen az ellenfelem felé repüljek. Utána azonnal robbantok magam mögött és repülök is az ellenfelem felé. A jobb vállammal igyekszem elkapni, mivel azon vannak a tüskék utána amikor látom, hogy hatott a lökés azonnal robbantom az ellenfelem mögött a gázokat és amikor elér hozzám egy hatalmas lecsapó ütéssel leterítem.
Tárgy: Eustas Vermilion (Kész!) 