Gray Shadow

Név:Gray Shadow
Eredeti nev: Giovanni Ricardo Alaude Costa
Nem: fiú
Életkor: 19
Születési hely: Velence
Láng: Felhő

Kinézet:

• 190 cm
• 70 kg
• Fekete haj
• Kék szeme
• Fekete öltönyt, sárga inget és piros nyakkendőt visel
• Jobb kezének mutató ujján apja gyűrűjét, középső ujján egy felhő gyűrűt

Jellem: Zárt egyéniség, aki nehezen nyílik meg mások előtt. Egyébként céltudatos ember, aki munkájában nagyon óvatos. Ha családról van szó, akkor bármit megtesz. Keveseknek nyílik meg igazán. Ha harcra kerül sor, senki nem állhat az útjába. Nem szeret másokkal szövetkezni, inkább egyedül végzi a munkáját. Csak mesterét, főnökét és a vele egyenrangú embereket fogad el. Ha valamit a fejébe vesz, véghez viszi. Aki megsérti a családot, azt csúnyán elintézi.

Felszerelés: - Fémrúd, D szintű gyűrű, Colt.45., Ismeretlen gyűrű

Előtörténet:

Háttér


A szüleimről nem sok mindent tudok. Apám nyomozó volt az olasz rendőrségnél, anyám egyszerű családanya, aki értünk tett mindent. Nem voltak gazdagok, nem voltak híresek, de ahogy a nagybátyámtól hallottam, igazán jó emberek voltak. 5 éves lehetem, amikor apám és anyám autóbalesetet szenvedtek a házunktól nem messze, Thomas, a nagybátyám teljesen összetört. Felelősnek érezte magát, mivel épp akkor sodródtak le az útról, mikor telefonon beszélgettek. Halála napjáig nem tudott megbocsátani magának és ez örökös önmarcangolásba torkollott. A nagybátyámat, önmagán kívül, senki se talált bűnösnek. A rendőrség hamar lezárta az ügyet, engem meg árvaházba küldtek. A nagybátyám kérelmét elutasították, mivel sokszor volt ittas állapotban és ilyenkor nem volt önmaga és sok hülyeséget tett. Hetikig járt a bíróságra, mivel más rokonom nem igen volt és vad idegen kézbe nem akart adni. Eljárást indított és minden vagyonát rá költötte. Az eljárás szintén napokig folyt, míg sikerült neki örökbe fogadni. Feladatának érezte, hogy felneveljen, ezért mindent megtett. Felhagyott az ezelőtti iszákos, hanyag, felelőtlen és veszélyes életével.
Munkájáról kis koromban nem sokat tudtam. Mindig azt mesélte, hogy egy cég magánnyomozója, aki a cég emberei után nyomoz, ezért van el egész délelőtt otthonról. Ma már tudom, hogy hazugság.
A 6. születésnapom környékén járhattunk, mikor beköltöztünk a kis velencei sorházba, nem messze attól a parktól, ahova az édesanyámmal jártam. Az utolsó emlékeim anyámról, arról a helyről valóak.
A ház 4 szobából állt a nappalin kívül, plusz a padlás. Kívül-belül szürke volt a ház. A nagybátyám napokig volt otthon velem, míg újra visszament a szabadságról, amit miattam vett ki. Nem sok pénze maradt, ezért nem maradhatott tovább otthon. A régi házát és bútorait is feláldozta. De mindig azt mondogatta: „Sose bántam meg, hogy harcoltam érted.”.
Mindig igaznak véltem, amit mondott, de ő az egyetlen, akinek sose tudtam megfejteni az érzéseit.
7 évesen gyakran járt el esténként, engem magamra hagyva. Egy idő után, egyre később maradt ki. Volt, hogy másnap reggel jött haza. Kihasználtam a helyzetet és ilyenkor kimásztam a tetőre, ahonnan lestem a csillagokat. A szüleimre gondoltam, akik már nem lehetek velem.
8 éves voltam, amikor hazaállított egy nála két évvel fiatalabb lánnyal, Cintiával. Cintia hihetetlenül kedves volt hozzám, amióta ismertem. Mintha a második anyám lett volna. Hamar megszerettük egymást. Thomas mindent elmesélt neki egy napon. Azóta a nap óta, minden délelőtt levitt abba a parkba, ahol a legfőbb gondjaim kezdődtek, ahol az egyik elzárt énem kibontakozott.
Egész addigi életemben két emberrel volt kapcsolatom. Hiába vittek le a parkba a többiek elkerültek. Egyedül ültem a hintán, és mélyen elgondolkoztam vagy a szüleimre gondoltam.
A nagybátyám és a felesége többször is elbeszélgettek velem arról, hogy barátkoznom kellene, de engem nem érdekeltek a mások. Nem akartam barátkozni, nem akartam másokra támaszkodni, nem akartam még egyszer átélni valaki elvesztését, aki fontos számomra.
Szerettem azt a parkot. Nyugodt volt a légkör. Jobban éreztem magam ott, mint négy fal között, ráadásul érzelmileg is jobban kapcsolódtam oda.
Egy nap olyat tettem, mint még addig soha. 12 éves koromban rémálom gyötörtek. Mindegyik a szüleimről szóltak és egy idegen szőke hajú fickóról, akit addig még sohase láttam. Nyűgős voltam és teljesen kiborultam a legapróbb dolgokon, ami lássuk be, egy 12 éves fiúnál nem normális.
Dühömben elszöktem otthonról. Este 8 óra lehetet, amikor megérkeztem a parkba. Az összegyűlt stresszt egy hatalmas ordításba adtam ki magamból. Térdre borultam és elsírtam magam. Emlékek törtek föl belőlem. Pár perccel később vettem észre, hogy egy négyfős csapat 14 éves nézett rám és röhögött.
- Nézzétek. Itt van az a fura fiú. Nem te szoktál itt ülni és pityeregni?
- Höh. Tényleg ő az. Amióta ide jár, az öcsém nem mer hintázni tőle. Mi lenne ha megleckéztetnénk?
- Hülye vagy? Ő csak egy kis gyerek.
- Miva’?! Félsz egy kölyöktől? Csak jót teszünk vele.
- Azt hallottam, hogy az egész családja fura volt és hogy vigyázni kell velük. *hallgatózni kezdtem* -Állítólag a nagybátyja ölte meg a szüleit. *megdöbbentem*
- Hogy érted ezt?
- A nagybátyja maffiózó és elintézte a szüleit, mert veszélyes volt a főnökére.
- Baromság. Az a csávó nem lehet maffiatag. Egy rakás senki.
Ennél a résznél betelt a pohár neki estem a nagyképűnek és gyapálni kezdtem. A két társa leráncigált róla és lefogták a kezem, mire a negyedik ököllel ütni kezdte a gyomromat. Háromszor ütött belém mire abbahagyta.
- Remélem, tanulsz ebből az esetből szarházi kölyök. – ordította, mire újra gyomron vágott. A földre estem majd levegőért kapkodtam. Vért köhögtem. Rosszul lét kerülgetett. Összeszedtem magam. Kifelé mentek a park másik kapuján. Felvettem egy nagydarab követ és elhajítottam. Fejen találtam egyiket, aki azon nyomban földre esett. Az egyik leguggolt mellé és leellenőrizte, hogy jól van-e. Nem mozdult, mire a másik fölállt és elordította magát:
- Kapjátok el azt a kis köcsögöt!!! – futni kezdtem. A három gyerek követni kezdet. Nem voltam jó formában, ezért nem sokáig bírtam. Tíz perce menekülhettem, amikor zsákutcába kerültem.
Nagy bajban voltam.
Már hallottam a lépteik kopogását. Sehol nem volt kerítés vagy ablak, csak egy vasrúd. A kezembe vettem. Úgy viselkedtem, mint aki valaha már harcolt volna. Sose harcoltam, főleg nem vasrúddal.
Megtaláltak.
Valamit susmorogtak, de nem hallottam, annyira fel voltam pörögve. Néma csend következett. Hirtelen nekem támadtak. Azt hittem végem van.
De életemben először csoda történt.
Úgy forgattam a rudat, mintha már évek óta gyakoroltam volna. A harc pillanatok alatt véget ért.
Nem számoltam be otthon arról, ami aznap este történt. Büntetést kaptam az elszökésért, de a harcról nem tudtak semmit.
Az érzés nem múlt másnap sem, ezért gyakorolni kezdtem Mindig, amikor volt lehetőségem egy fa- vagy vasrúddal edztem fent a tetőn.
Amikor megvertek, tudatosult bennem, hogy csak magamra és a pusztakezemre számíthatok igazán.
Már nem bíztam másokban, csak abban a két emberben, akik mindig mellettem álltak.

Taníttatás

- Demetrio. Figyelj rám. Csukd be a szemedet. 23.sor balról 6 szó.
- Felhő.
- Nagyszerű. 39. sor jobbról 4.szó
- Család
- Remek...
A nagybátyám tanítási módszere másoknak furának nézhetett ki. Délután több órát töltött velem képességeim fejlesztésén. Nem jártam iskolában. Állandóan otthon voltam és a könyveket bújtam. Tanításának sikere nem volt megkérdőjelezhető. 8 évesen anyanyelvi szinten beszéltem angolul, németül, japánul és ezeknek a különböző nyelvjárásait is ismertem. Ezen kívül hibátlanul beszéltem az anyanyelvemen vagyis olaszul. Megértettem a matematika minden csínját-bínját, a fizika csodáit, a kémia rejtélyeit, a biológia csodáit. Szabadidőmben a könyveket olvastam, főleg a krimiket. Érdekeltek a titokzatos esetek és a különböző emberi jellemek. Nálunk a családi játék a sakk, a rejtvényfejtés és a memóriajátékok voltak.
A nagybátyám, Thomas szerint, apámtól örököltem a magas iq-mat, aminek segítségével képesek bármit megtanulni pár hét leforgása alatt. Ezért nem volt hajlandó iskolába járatni. Nem akarta, hogy a nyugati hullám magával ragadjon és semmirekellő legyek. Félt, hogy tehetségemet elvesztem, mert az iskolában nem fektetnek elég időt az egyén fejlesztésére. Ez a paranoiája egészen kiterjedt az életfogytiglani karanténra is. Magyarul nem léphettem ki egyedül a házból, csak vele vagy feleségével Cintiával. A napirendem úgy nézett ki, hogy délelőtt olvastam vagy a parkban üldögéltem a Cintiával. Délután kezdődött az oktatás, mikor a nagybátyám hazaért. Leültünk az asztalhoz, miközben a nagynéném a háztartási munkát végezte, és neki látott az oktatásnak. Mindig ugyanazzal a három szóval kezdte az oktatást:
Memória. Intelligencia. Megfigyelőképesség.
Erre a három dologra épült a különleges edzés mód. Minden nap elővett egy új könyvet, amit két óra alatt el kellet olvasnom. Utána kikérdezet a tartalmáról, feltett néhány részletkérdést, elolvastatott még egy részt újra, amiből szavakat kérdezgetett. Majd jellemeztetett egy karaktert. Mindezek után álltunk csak neki az alapműveltségnek. Drákói szigora nem volt szüksége, mert tiszteltem és mindent megtettem, amit mondott.



Fordulópont

13 éves koromban egyre jobban kezdtem érdeklődni a rejtvényekhez. Ezért 18 éves koromban részt vettem egy országos rejtvényfejtő bajnokságon. Nem kis meglepetésre rekordidő alatt megfejtettem minden kérdést.
Kicsit fura volt nagyközönség előtt fellépni, de sikerült megnyernem. Thomas egy idegen férfival jött hozzám a kijáratnál.
- Demetrio, ő itt Albert Bradwardine. Ő a Scotland Yard főparancsnoka. – örvendett, - Azért jött, hogy megnézze mennyire vág az eszed.
- Fiam, nem sok olyan gyerek van, aki ilyen rövid idő alatt megfejt egy ilyen nehéz feladatsort. – mosolygott, de átláttam a mosolyán. – Mit szólnál, ha a Scotland Yard ösztöndíjával tanulhatnál egy egyetemen és utána a nálunk dolgoznál, mint hivatásos nyomozó. A nagybátyád elmesélte, hogy mennyire jó a memóriád és hogy szeretted a krimiket. Pont ilyen emberekre van szükségünk. Tehetséged van a nyomozó szakmához. Fiam, csak jól járnál vele. Mi a válaszod?
- Felejtse el. – vettem oda a férfi és a nagybátyám szeme láttára.
Aznap délután sétálva jöttem ki az épületből, ahol a verseny volt. Busszal mentem haza Martellagoból, így hívták a várost, ahol a verseny volt. Egy óra alatt értem haza. A nagybátyámat a nappaliban találtam. Dühöngött. Az ajtónyikorgásra megfordult és ordítozni kezdett.
- Hogy lehettél ennyire tapintatlan. Mégis mióta vagy te ilyen. Egy olyan ember, mint őt csak úgy helyben hagyni. Erre tanítottalak én? Segítek neked jól fizető munkát találni és így hálálod meg? A szüleid nem lennének rád büszkéd.
Vállat vontam. Nem érdekelt igazán az, amit mondott.
Életemben először aznap okoztam csalódást a nagybátyámnak.

Ezt az eseményt azért éreztem fontosnak, mert életem azon pontja, ahol végleg elszakadt minden kapcsolatom. Ezen naptól fogva, csak szürkeálarccal a képemen beszélgettem még a családommal is. Ha nevezhetjük családnak.
Az eddig leírtak nem igazán térnek egy átlagember életétől. Hogy hogyan is jutottam el a maffiózók világába egy a Velencére is kiterjedő eseménysorozattal indult.
19 éves voltam. Fél hónap telt el a verseny óta. Én és a nagybátyám közti feszültség meg növekedett. Nem beszéltünk és nem gyakoroltunk semmit a módszerei közül. A magam ura voltam. Teljesen. A nagybátyám nem volt hajlandó az ennivalón és ruhán kívül más holmit megvenni, kénytelen voltam munkába állni. A gondolkodáson kívül máshoz nem értettem, így hát csak egy munka jöhetett szóba, a nyomozás. Sokak most furcsának találhatják miért pont ez a munka, amikor nem régiben visszautasítottam egy ajánlatot. Az ok, kiváltképp egyszerű volt. Egyedül akartam dolgozni. Nem akartam a saját ösztönömön kívül másra hallgatni. Sose hittem egyszer, hogy a kedvenc hőseim útjába léphetek, mint például Sherlock Holmes. Velük ellentétben nekem nem kellettek társak, csak egy belsőhang, ami mindig az súgta „Ez lesz az!”. Hirdetéseket raktam ki a városba. Mondhattam volna úgyis, hogy én voltam a városrész magándetektívje. Bár ezek az ügyek nem voltak eget rengetők, mint a Sátán kutyája, de ki alkalmazna egy gyereket gyémántrabláshoz. A legtöbb munkám eltűnt tárgyak keresése és zsebtolvajok megkeresése volt.
Visszatérve az említett eseménysorra. Az új munkám miatt észre se vettem, hogy mekkora felfordulás van a városunkban. Egy szombat este, hazaérve egy megbízásból, otthon találtam Thomast és Cinthiát. Mindketten a kanapén ültek és a tévét nézték. A híradóban őrjöngő dühös tömeget mutattak, akik épp a városháza előtt tomboltak. Állítólag a polgármester, járványra hivatkozva, bezáratta az összes olyan halfeldolgozót, ami nem az ő kezében volt. Halászok százai tomboltok az utcákon. Kinéztem az ablakon. Csak akkor tűnt föl, hogy az egész város vörös tűzijáték fényben fürdik. Kiáltás hallatszott mindenhonnan.
- Demetrio, nem vagy éhes? – kérdezte Cinthia.
- Most nem kérek enni. – mondtam és elindultam a lépcső felé.
- Fiam. Ha átöltöztél, szeretnék veled beszélni. – mondta majd felállva a székből felém fordult. Semmitmondó arccal néztünk egymásra. A csendet egy süvítő hang törte meg. Forró acél súrolta az arcomat. Lelassult az idő. A nagybátyám elordította magát, és nekem lökte Cinthiát. A földre estünk. Hosszú barna a haja az arcomra hullott. Abban a pillanatban több száz golyó szakította át a falat és repült át a szobán, egyenesen a párhuzamos falba. A nagybátyám térdre hullott. Cinthia odaszaladt hozzá. Zokogott. Arcáról könnypatak csorgott. Én csak ridegen néztem.
- De..e…metrio. Figyelj rám. Védd meg a feleségemet. A pincén át kimenekülhettek. Ha meghúzod a fáklyát, kinyílik a vészkijárat. Az fáklyától nem messze találsz egy dobozt. Az alatt egy titkos rekeszt találsz. Van benne egy kis ládika, vidd magaddal. Abból mindent megértesz. Fussatok.
Lehunyta szemét és örökre elaludt. Elráncigáltam a pótanyámat a testtől és levonszoltam a pincébe. Becsuktam a bükkfaajtót kulcsra és rohantam a vészkijárathoz. Kinyitottam, majd megkerestem a rekeszt és kivettem a fém ládikát. Cinthiahoz fordultam, hogy indulásra szólítsam, de fegyvert fogott rám.
- Mi van? Meg sem lepődsz?
Nem mondtam semmit.
- Ááá. Elegem van, hogy egy csepp érzelmet se tudsz kimutatni. Amióta elcsavartam a nagybátyád fejét alig tudtál valami érzelmet kicsavarni magadból. Mindig ugyanaz az arc. Sebaj, majd kiverünk belőled valamit. Na, add ide azt a dobozt, majd indulj meg ki az ajtón.
Farkas szemet néztünk.
- Na? Mi lesz már? Vagy utánuk akarsz menni?
Egyre idegesebb lett. Időközben az ajtó eltűnt, ezért újra meghúztam a fáklyát, mire a fal egy része felemelkedett. A pisztoly eldördült. Felrántottam a fémdobozt. A golyó visszapattant és hasba találta Cinthiát. A lány a körbeölelte a hasát és letérdelt, elengedte a pisztolyt, majd a növekvő vérveszteségtől elvesztette az erejét és a földre feküdt. Odaléptem hozzá.
- Miért nem tudsz egyszer az életben érzelmet kimutatni? – kérdezte. Nem válaszoltam.– Legalább az áruld el, miért nem lepődtél meg, amikor fegyvert fogtam rád?
[color=cian]- Mikor hazaértem láttam, hogy ideges vagy. Először azt hittem a tűntetések miatt, de amikor a tévére néztél, láttam a szemedben, hogy más foglalkoztat. Ráadásul, amikor berepültek a golyók, nem ijedtél meg. Ez olyan nőre utal, aki már lőtt vagy rálőttek és ezt soha nem említetted, de még Thomas se.
- Ennyiből? Ez minden. Ne nevettess.
Nem válaszoltam, oda sétáltam hozzá rá néztem, egy pillanatra megsajnáltam, leguggoltam és fölvettem a pisztolyát.
- Gyerünk, tedd meg, nekem úgyis mindegy.
Ránéztem, majd megfordultam. Elindultam kifele a járaton.
- Gyáva! – ordította. Egy pillanatra megálltam. Végig futott az agyamon a gondoltat, de végül is nem ő ölte meg. Így hát ott hagytam szenvedni.
A járat sötét volt és körülbelül a járásom szerinti 23 lépés hosszú. A végén meseszerűen bevilágított az utcai lámpa fénye. Kiléptem a fényre, aztán rejtett ajtó magától bezárult, míg gondolkodtam a következő lépésemen. Tudtam, hogy üldöznek és így is túl sok időt vesztettem a pincében.
Bármelyik percben betörhetik az ajtót, átkutatják a házat és rátalálhatnak a haldokló nőre, de nem tudtam elindulni. Végül erőt vettem magamon és megindultam a belvárosba.
A zsúfolt házak tetejei közt is jól láttam a templom óráját. Fél kilenc. Az ég még mindig vörösben fénylett. A tüntetések még folytak. Egyre beljebb jutva a városközpontjába, egyre jobban nőt a ricsajok és a kiáltások hangja. A rendőri sziréna és a hangos bemondókat, alig lehetett kivenni.
Gyors tempóban sétáltam. Nem akartam nagy feltűnést, de egy idő után koppanásokat hallottam a fentről a tetőkről, néha egy-két árnyék is elsuhant. Követtek. Mire teljesen tudatosult bennem egyre több árnyék jelent meg. Futni kezdtem, ahogy csak tudtam. Célom ismeretlen volt, csak egy valami motivált, hogy üldözőimet lerázzam.
Hirtelen tűszúrást éreztem meg a vállamban. Eltaláltak. Nem golyó volt. Hátranyúltam és kitéptem a hosszú szőrös végű nyilat. Valószínűleg mérgezett volt, de kezdetben még nem éreztem. Akkor vettem észre, amikor elkezdtem lassulni és végül már azt vettem észre, hogy egy helyben állok. A kezeimet a térdemre tettem és lihegtem a sok futástól. A földet néztem, majd halk toppanásokra fölrántottam a fejem. A házak teteje tele volt a Guy Fawkes(V, mint Vérbosszú) álarcát viselő alakokkal. Mindenhonnan az a mosoly nézett rám. Fegyverek sokasága jelent meg a csuklyás alakok kezében. Mind támadásra készen állt. Megpróbáltam felemelni a pisztolyt, de nem tudtam megtenni. A kezem lebénult, pár pillant múlva már félig térdre ereszkedtem. A fegyverek hirtelen a szivárvány hét színében kezdett világítani. A látásom lassan elhomályosult, így csak színes pacákat láttam. A testem egyre lazább lett, alig bírtam tartani magam a maradék izmommal.
- Voooooiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii – ugrott be elém egy alak ősz hajjal, aki eltérített egy felém repülő golyót. A látásom még rosszabb lett.
- Hát ti okoztátok a felfordulást a Varia nyaraló városában. Ushishi. – vihorászta egy ismeretlen hang. Előre dőltem. A testem puffanása hangosra sikeredett.
- Bel-sempaiiii. Itt van egy halott kis kölyök.
- Fogd be varangy. Egyébként is még él. Ushishi.
- Basszátok meg, dolgunk van, ne pofázzatok. Ezek meg mit keresnek itt? – kérdezte, mikor mind meghallottuk, hogy autó kanyarodik be. Megállt mellettem, kinyitották az ajtaját. Sötétség. Elájultam vagy csak elaludtam, nem tudom. Mikor felkeltem egy szobában találtam magamat.

Örökségem

Fáradtan, elnyűtten keltem fel az újdonsült ágyamból. A nap besütött a nyitott ablakon és friss levegő szállt be a szobába. Kinyújtóztam. Még mindig az előző napi ruhám volt rajtam. Tehát megtörtént, nem csak álom volt az elmúlt napok történése. A falnál lévő szekrényen reggeli féleséget találtam. Éhes voltam, úgyhogy gyanú nélkül is megettem azt, amit elém raktak. Megfogtam a tálcát és kimentem az ajtón. Az ajtó egy kis nappalira nyílt, a közepén egy ebédlő asztal állt. Az egyik széken egy szőke férfi ült. Egy levelet szorongatott a kezében. Rám nézett majd elindultam asztalhoz. Az arca ismerős volt, mintha már láttam volna. Leraktam a tálcát és leültem az asztalhoz. A szomszéd szobából, a tévéből kiszűrődő reklám zaja hallatszott. Pár percig némán ültünk. Majd megszólaltam.
- Hol vagyok?
- Biztonságban. Egy darabig biztos nem találnak ránk. – mondta nyugodt hangon.
- Mi történt? Nem emlékszem sokra.
- Elájultál, amikor megpróbáltak elfogni.
- Arra még emlékszem, de utána?
- Demetrio, egy kicsit se emlékszel rám?
- Miért? Kellene?
- Hát még baba voltál, amikor legutoljára láttalak. Thomas nem beszélt rólam?
- Nem nagyon mesélt a barátairól.
- Nem vagyok, se a barátja vagyok, se az ellensége, bár, ha jobban belegondolok, az utóbbi időben elégé összekaptunk.
- Ezt nem értem.
- Hogy is mondjam. Nekem, Thomas-nak és az apádnak ugyanazok a szüleink.
- Ha jól értem, akkor te is a nagybátyám vagy?
- Mondhatjuk úgyis.
- Ezek szerint biztos, hogy a nagybátyám vagy, mint Thomas.
- Nem, mert engem kitagadtak a családból.
- Miért?
- Mert a céljaink nem egyeztek.
– Milyen célok?
– Hát ez bonyolult és hosszú. Hadd kezdjek bele a mesébe, amit már rég hallanod kellett volna. Lassan 20 éve, hogy néhány kisebb család elkezdte gyűjteni a Vongola család első generációnak leszármazottjait.
– Család? Vongola? Milyen generáció?
– Akkor elkezdem részletezni. Gondolom, olvastad már Mario Puzo: A Keresztapa c. művét. Akkor tudod, hogy léteznek alvilági szervezetek, vagyis családok. Minden család egy szervezett rendszer, aminek a tetején a családfőnök áll. Ő irányítja a családot, ő a támassza a családnak és egyben a központjai is. Ezért választ magának minden családfő 6 őrzőt, akit az ég vagy a föld lángjairól kapják a címűket.
– De ez hogy jön a tegnap estéhez? Sose kerültem kapcsolatba a maffiával.
– Demetrio, a mi családunknak mindig is köze volt a maffiavilághoz. Mi mind egyenes ági leszármazottja vagyunk Alaudenak, aki a Vongola felhőőrzője volt.
– Mi az a Vongola?
– A Vongola az egyik legbefolyásosabb család a maffiavilágban és egyben a legerősebb is.
– És mindennek, mi köze van hozzám?
– Még mindig nem érted. Olyan vér fut az ereidben, amire a konkurens családok vadásznak. Itt kezdődött minden. Apád halála napján kezdődött minden. Aznap reggel kaptuk a hírt, hogy a egy család el akar rabolni. Erősködtem, hogy vigyünk téged a Vongola főhadiszállásra. De Thomas el akart rejteni téged Japánba. Apád és én viszont már eldöntöttük, hogy elviszünk. Anyáddal együtt elindultunk, már majdnem biztonságban voltunk, amikor rajtunk ütöttek. A szüleid meghaltak, én viszont túléltem. Thomas örökbe fogadott, eltiltott tőlem és kitagadott a családból. Ezzel egyetemben a Vongolából is, ezért csatlakoztam a CEDEF-hez, a Vongola küldős tanácsadójához. Thomas lelépett veled Velencébe, megpróbált elrejteni, de nem sikerült. Megbízott egy angol férfiban, aki elárulta és rád uszította a családját.
– Kik voltak azok, akik megmentettek az utcán?
– Ők a Vongola kivégző osztaga, a Varia tagjai voltak. Egy csapat elembeteg, kegyetlen ember, de be kell vallani, nagyon jók és pontosak.
– És most mi lesz?
– A Vongola szabályai tiltják, hogy kapcsolata legyen egy magadfajta újoncnak, de apádnak megígértem, hogy megtanítalak használni az erődet.
– Az erőmet?
– Tudod, az, amit örököltél Alaudétól, nem csak a család, hanem egy különleges megérzés, amit ő emberek lefülelésre használt. Ez a képesség a családban, egyedinek számít. A dédapánk és nagyapánk is használta, mind rendkívüli tehetséggel értettek a nyomozáshoz. A másik képesség pedig a hihetetlen kitartás. Mivel Thomas az elsőt, már megtanította, az én részem lesz, hogy használni tud mind a két képességedet egyszerre.
Ekkor fölemelte a dobozt, amit a Thomas adott, majd egy üvegcsét, tele vérrel. Kinyitotta az üvegcsét és a dobozra öntötte. A doboz ragyogó fénnyel átalakult. Díszes lett, az ajtó nyílásán egy címer jelent meg rajta „Vongola” felirattal.
– Mi történt? – kérdeztem meglepetten.
– A véred úgy működik, mint egy katalizátor. Apád, Thomas és én nem örököltük Alaude vérét, ezért mi mind más elfoglaltságot kerestünk a nyomozosdi helyett. Apád különféle tárgyakat hozott létre, ami a vérrel érintkezve átalakul. Erre az elvre épül a Vongola legerősebb fegyvereinek egy része. Apád rád hagyta a mesterműveit.

Elővett egy rövid fémrudat, egy otromba nagy gyűrűt és egy lilaköves kis gyűrűt.

– Ezt a fegyvert apád hagyta rád, ezt a két gyűrűt pedig apád egyik ismerőse. Ezt a nagydarab gyűrűt, majd csak jóval később aktiváld, mert még gyenge vagy hozzá. Most menj és pihenj még, hat rád a méreg. Ha kipihented magad neki láttunk az edzésnek és mesélek még a viágunkról. – mondta, majd ezzel felállt és félre vonult a szobájába. Én is így tettem. Újra megnéztem a tárgyakat. A fémrúd nagyon megtetszet. 40 centi hosszú lehetet és tömör volt. Ki akartam próbálni, de újdonsült nagybátyám, aki még a nevét se árulta el, nem engedte meg.
3 napig pihentem, mire neki láttunk az edzésnek, ez alatt a 3 nap alatt megismerkedtem apám két társával Jim-mel és Sam-mel.
A 3 nap alatt sikerült végig gondolnom mindent, amit a titokzatos rokonom mesélt. Szóval igaz volt, hogy Thomas maffiózó volt, sőt még az apám is. Az brit pasas meg, az az Albert lehetet, akinek tárt karokkal akart átadni. Már nem érdekelt, egy dolog hajtott, Hogy meg ismerjem az erőmet.

Edzés

Hosszú pihenés után, nagybátyám elvitt egy kis raktárba, ami Velence egyik dokkjánál található. A raktár üres volt, néhány dobozon kívül. Fura volt kimozdulni a házból. Velence csendes és újra nyugodt volt. Az események vége nem tudom, hogy végződött, de én újra visszanyertem a régi erőmet. Kipihent voltam és friss.
Csak én és a nagybátyám voltunk ott. Azt, mondta azért, mert ez nem munka, hanem egy ígéret és csak rátartozik, ezért a munkások szabadnapot kaptak.
– Tudod, miért nem jöttünk hamarabb edzeni?
– A kábító lövedék miatt. – válaszoltam.
– Igen. Az a lövedék esőlánggal volt feltöltve, ami szétáramlott a testedben és lebénított.
– Esőlánggal?
– Hadd magyarázzam el. Ahogy már említettem, egy maffiacsalád vezetője kiválasztja a 6 legerősebb emberét az őrzőjének. Minden őrző az ég vagy a föld 7 lángjának egyikével rendelkezik. Ezeknek a lángoknak különféle képességei vannak. Például az esőnek a csillapítás a képessége. Ezért, ha a lángokkal bevonsz egy tárgyat, az átveszi a tulajdonságát.
– Vagyis akkor igazából az esőláng bénított le? Milyen lángok vannak még és honnan tudom megkülönböztetni?
– Vág az eszed, mint a borotva. Megkülönböztetni könnyű őket, mivel mindegyiknek más a színe. Például az égláng narancssárga színű és a harmonizálás a képessége, az esőnek kék, ahogy már mondtam neki a csillapítás a képessége, a viharnak vörös és pusztítás a képessége, a villámnak zöld és a keményítés, a felhőnek lila, képessége a sokszorosítás, a nap sárga és az aktivizálás, a ködnek indigó és a képessége az elrejtés vagyis az illúzió.
– Mi a helyzet föld lángokkal?
– Sajnos azokat csak hírből ismerem, de azt mondják hasonló képességük van, mivel a föld az ég testvére. Mára ennyit a láng alapismeretekről, jöjjön az edzés. Úgy elhoztad azt, amit kértem?
– Igen. – válaszoltam, majd elővettem a fémrudat és a kis lilaköves gyűrűt.
– Az a gyűrű a kezedben egy D szintű felhő gyűrű. Mivel Alaude felhő volt és te vagy a leszármazottja, ezért valószínűleg te is felhő lángú vagy. Már említettem, hogy a fegyveredet a véreddel lehet kinyitni, az igazság az, hogy a véreddel együtt felhőlángok is kapcsolatba lépnek a tárggyal, ezért képes vagy egy gyengébb szintet aktiválni a lángoddal. A gyűrű segít előhívni a lángjaidat, de ahhoz, hogy sikerüljön, az előhívás pillanatától elhatározottnak kell lenned és végig fent tartani. Minél erősebb az elhatározásod, annál erősebb és tisztább a lángod is. Nem véletlenül hívják Halálos Elszántság lángnak. Az edzés első része, az lesz, hogy elő kell hívnod a lángod és aktiválnod a rúd első szintjét. 2 perced van rá, siess, mert lőni fogok. – magyarázta majd hátra sétált és elővette a fegyverét.
Felhúztam a gyűrűt a középső ujjamra és megállás nélkül koncentrálni kezdtem, de nem bizonyultam elég jónak, mert a lángom, bár gyönyörű makulátlan lila színbe ragyogott, pár másodperc múlva eltűnt. Nem ismertem a nagybátyámat, a nevét még főleg nem, de ő elszántnak tűnt és már lőni készült. Nem akartam feladni, mert volt egy célom. Megtudni ki ölte meg a szüleimet és ehhez csatlakoznom kell a Vongolához, de előbb meg kell erősödnöm, nem halhattam meg.
Hirtelen egy fura érzés járta át a testem. A gyűrűn felízot a láng és rendületlenül lobogott. Nem akart eltűnni. De már késő volt. Meghúzta a ravaszt. Felemeltem a rudat, ökölbe szorítottam, mire lila színben ragyogni kezdet. A fény kettévált és mind a két kezemben jutott egy bot, ami inkább hasonlított két régi módi tonfára. Meglendítettem, mint egy baseballütőt és épp eltaláltam a golyót. Aznap többet már nem beszéltünk. A nagybátyámat, csak edzőmnek szólítottam és minden nap edzettünk a raktárban. Két tonfát nem volt nehéz megtanulnom használ.

Új név, új élet

2 hét után eljött a búcsúzás ideje. Nem maradhattam és ők se.
– Demetrio, mihez kezdesz? – kérdezte a nagybátyám.
– Apámnak volt egy háza Rómában, amit rám hagyott. Irodát nyitok, álnévvel és belekezdek az új nyomozó munkámba.
– És mi lesz az új neved. Jó lenne, ha fel tudnám venni veled a kapcsolatot.
– Először te a sajátodat, mert az úgy kimaradt.
– Ja, tényleg, mondhattad volna, gyakran elfelejtem. Daniel.
– Az enyém Gray Shadow.
– Nem fura, egy olasznak angol név?
– Szerencsére a bőröm színét anyámtól örököltem, úgyhogy nem lesz feltűnő.
– Akkor hát Mr.Shadow örültem, hogy megismerhettem. Sok Szerencsét! – mondta, majd elhajtott és nem láttam többé. Megbeszéltük, hogy csak vészhelyzetbe keressük egymást. Nekem nem volt rá szükségem és neki se rám.
Rómába beköltöztem az újdonsült otthonomba és megnyitottam az irodámat. A magándetektív munkám jól megy, sőt már egyre rejtélyesebb dolgokat bíznak rám.
A legújabb célom egy detektív csapat létrehozása.


Egyéni fegyver
Neve: Lingotti di Famiglia Costa - Costa család fémrúdja.
Típusa: Közel
Kinézete: Inaktív állapotban egy kis tömör fém rúd
Speciális képessége/képességei:
1.képesség: Ha belevezetem a felhőlángomat, akkor két régi stílusú tonfa lesz belőle.
2.képesség: Ha a véremmel aktiválom, akkor egy sétapálcát alakját veszi fel.