Név: Inferno Vesper
Nem: Fiú/Férfi
Életkor: 19
Láng: Ég
Egyéni fegyver: Egy pár speciális kesztyű, és egy vele született tetoválás.
Család: - ((kihalt) Vesta család)
(Minden engedéllyel!)
Jellem: Annak ellenére, hogy néha eléggé szigorú, illetve rideg kinézetűnek látszik, ehhez képest igen is megértő, csak titkolja. Elkövet néha olyan dolgokat, amikkel másokat idegesít. Szereti az ember önbizalmát rombolni, de csak olyanoknak, akik megérdemlik saját véleménye szerint. Szeret az emberekkel együtt lenni, de nem a vad idegenekkel. A sok ismeretlen ember látványa kiakasztja és tömeg iszonya lesz tőle. Általában eléggé önfegyelmezett, vannak kivételek, amikor kijön a gyermeki énje, ekkor valami kiszámíthatatlan, meglepő dolgot tesz. Belül még mindig egy gyerek, mivel gyerek korában nem lehetett az. Az egyik célja, hogy segíthessen az embereknek, és az önmegvalósítás. Szereti a művészeteket. Ezt a szenvedélyét másokon éli ki, elég fura módon. Nem szereti, ha bárki alacsonyabb rangúként tekint rá. Ilyenkor választékos szavakkal, elküldi őt melegebb éghajlatra. Apa komplexusa van, mivel nem tudott megfelelni régebben az apjának. Titokban hermatolagniában és disszociatív személyiség zavarban szenved. Szeretett hiánya van.
Kinézet: 178 cm magas, deltás felsőtestű, vékony fiú. Hosszú, vörös haja, olyan akár egy vérfolyó. Vöröses narancs szeme pedig fénylik akár a naplemente. Sápadt színű arca, szigorú arcéle van, és apró orra van. Öltözködése elegáns, néha változatos. Mivel kiskorában megszokta az elegáns viseletet, ezért általában ingben, zakóban, öltönyben jár, de ha úgy érzi, van elég szabad ideje, akkor megengedi magának, hogy akár atlétában is mutatkozzon mások előtt. Általában cigarettázik, viszont ez a káros szenvedélye nem látszik rajta.
Felszerelés:
- egy pár speciális kesztyű
- szemüveg
- tűkés és egy fehérarany óra (amit az anyjától kapott).
„ Megküzdesz az akadályokkal, az idővel, még is bizonyítanod kell saját magadnak.”
- A család mindenek felett! – ez volt apám legfontosabb mondata.
Ő mégis úgy bánt velem, mint egy átkozott élősködővel. Az első perctől utált, ahogy meglátott. Csak anyám miatt viselt el. Sose akart gyereket, mert akkor a bátyja nem őt választja, hanem engem. Nem akartam főnök lenni. Csak boldog életet akartam. Még se tudtam elérni. Így hát a szomorúság és az elkeseredettség győzött felettem.
Anyám ölelése nyugtatott meg, ezen a világon. Az ölelés, ami az összes átkot feloldja rólam.
Ahogy megláttam a napvilágot, úgy akart apám elküldeni a másvilágra.
- Mondtam, hogy ne szüld meg! Nem az én gyerekem! Ez egy átkozott! – kiabálta apám eszét vesztve.
-Ő a mi fiúk. Ellököd magadtól. Hiszen nézz rá, a te véredből van! A tiéd, hát adj neki nevet – mondta anyám szemre hányóan.
- Adjak neki nevet?! Mi illene egy ilyen fattyúhoz?!
Apám a könyves polcra emeli a tekintetét. Majd elgondolkozott.
- Tényleg azt akarod, hogy én adjak a fiúnak nevet?
- Hiszen te vagy az apja, te vagy rá köteles.
- Nem az én fiam. De olyan nevet szánok neki, ami egész életében kíséri majd.
Anyámnak nagy kő esik le a szívéről.
- Inferno.
- Ezt nem teheted! – szólt rá anyám.
- Az én fiam nem?! – mondta nevetve.
- Akkor pedig azt csinálok vele, amit én akarok.
- Inferno lesz a neve. Ő lesz maga a pokol. A te poklod is, mert világra hoztad! – mondta anyám szemébe majd kisietett a szobából.
- Ssss...- csitítgatott ringatva engem.
- Mindig az én fiam leszel, akármi legyen a neved. Inferno Vesper. A negyedik.
Ezt a kis incidenst még anyám mesélte el nekem, mikor még nem értettem, hogy mért ver engem a sors. A nagybátyám Alessandro Vesper mindig apám helyet apám volt, de otthon így is elég szenvedést kaptam apámtól. Kiskoromtól kezdve, ha leejtettem egy könyvet a földre, vagy összepiszkoltam a ruhám, büntetés járt érte. A büntetés pedig nálunk a korbács és a megszégyenítés, még ha rajtam csak az elsőt tudta alkalmazni, hiszen elég nagy szégyen volt, hogy a saját apám ilyen névvel ruházott fel engem. Az iskolában istenverte, vagy átkozottnak csúfoltak, de senki se merte kimondani a nevem. Még a saját tanárom se.
- Te ott! Vesper gyerek. Mond meg az eredményt!
- Van saját nevem is asszonyom. Hívjon azon.
- Mit feleselsz nekem te kis mocsok!?
- Azt akarja, hogy levágják a nyelvét?! Szeretne? ta lálkozni apámmal– mondtam mosolyogva neki.
- Szemtelen kölyök! Ülj vissza! – parancsolt rám.
Szóval mindenhol ferde szemmel néztek rám. Az utcán is, a tömeg szétnyílt, ha arra jártam. A pletykák terjedtek, mint bárhol máshol. Alessandro nagybácsikám többet tanított nekem, mint amennyit tanulhattam volna az iskolába. Elvitt engem vacsorázni, elmentünk sárkányt eregetni. Sokszor a felesége is elkísért minket. Kedves nő volt, mindig mosolygott, és mindig szendvicsekkel kínált engem. Jobban szerettem velük lenni, mint otthon. Bár édes anyám nagyon hiányzott nekem. De a bácsikám mindig valamivel le tudta foglalni a figyelmem. Egyik nap, amikor náluk voltam és sakkoztunk egy fura témába kezdett:
- I, ugye tudod, hogy mi a foglalkozásom?
- Persze, hogy tudom. Maffia vagy.
- És tudod ez mit jelent? – kérdezte kíváncsian.
- Hát gondolom, kereskedsz, meg elveszed azt, amire szükséged van, meg megvédsz engem, meg Kamill-t. Meg anyut és aput.
- Hát valami ilyesmi. Később rájössz, hogy milyen is maffiának lenni. Mivel nincs gyerekem, és nem szeretném apádat következő főnöknek így te leszel az utódom. Ezt akarom majd kérni a halálos ágyamon. – mosolygott rám.
- Nem szeretnék a halálra gondolni. – mondtam letörten.
- Jól van, akkor játszunk tovább. – borzolta meg a hajam.
Minden héten eljártam Alessandro bácsikámhoz. Mindig valami újra tanított. Ő tanított sakkozni, teázni, az illemre, sőt még lőni és önvédelemre is megtanított. Mindig örült, amikor meglátogattam őt. El tudtam vele beszélgetni. Nem úgy, mint apámmal, akivel nagyobb koromra eléggé nagy viták zajlottak. Kitagadott, de a bácsikám befogadott. Anyám pedig elköltözött tőle, mert nem bírta tovább se a látványát se a viselkedését. Apám alkoholista lett. Adósságokat halmozott fel. Az átok visszafelé sült el. Pokol lett az élete, ahányszor összetalálkoztam vele az utcán, közölte velem, hogy ezt még megkeserülöm. Tizenöt évesen kaptam egy kesztyűt Alessandrótól. Gyönyörű volt, fekete bőrből, rubindíszítéssel. Nem tudtam mért kaptam ajándékot. Nem volt se névnapom, se születésnapom, se karácsony. Otthon nem kaptam sose ajándékot.
- Tessék, ez a tiéd! Neked csináltattam, hogy mindig emlékezz ránk.
- Minek ilyen drága kesztyű nekem? – néztem furcsán.
- Nézd majd jobban meg a csomagot van benne más is. Holnap találkozunk I. – azzal a csomaggal hagyott a szobában.
Minek nekem egy méreg drága kesztyű, nézegettem, mintha valami furcsa űrlény lenne. Minután jól megnéztem fel akartam próbálni, de kiesett belőle egy gyűrű. Fura formája volt, háromszög alakú kő díszítette, ami fekete színű volt, a külsején kígyóforma volt. Az egész gyűrű vörös aranyból lehetett, kivéve a kő, amiről fogalmam se volt, micsoda anyag. Felpróbáltam a gyűrűt, jól állt, de nem tudtam, hogy mit kezdjek vele, így csak gyönyörködtem benne, a másik kezemre felhúztam a kesztyűt, hogy ne keljen mind kettőt külön-külön felpróbálni, aztán levettem a kesztyűt, mert nem akartam abban aludni. Bebújtam az ágyba, és elkezdtem gondolkozni, hogy mi lesz később. Mi lesz velem? Mi lesz Alessandroval? És az édesanyámmal? Vagy az alkoholista apámmal? Visszaemlékeztem arra, amit egyik nap mondott a bácsikám:
- Apád egy mohó, kapzsi lélek. Téged akart megátkozni, mert nem kaphatott meg valamit. Ez lett a veszte. Ne kövesd el ezt a hibát te is. Bízom benned Inferno.
Ez volt az első alkalom, amikor az egész nevemen szólított. Jól esett, hogy végre valaki kimerte mondani a nevem. Olyan érzés volt, mintha simogatná valami a lelkem. Talán anyám első mondatára emlékeztettet. Most is úgy éreztem magam, hogy boldogság jár át. Ezt a boldogságot viszont megzavarta valami. Valami, ami kiszakított a valóságból. Egy álom? Vagy inkább emlék? Nem tudom. Egy lány volt benne. Veszekedett az anyjával és az apjával:
- Tudod te, mit teszel? Te szerencsétlen lány? Mért hozod szégyenbe a családunkat. Egy semmirekellő vándor miatt?! Jobban szereted, mint a saját családod?!
- Mért nem értitek meg, hogy titeket is szeretlek, de vele akarok menni, az ő hazájába. Vele akarok lenni, mert szeretem.
- Akkor, ha őt választod, tűnj a szemem elől! Meg se lássalak többet! Hitvány nőszemély! Kitagadlak! – üvöltött a mérges férfi.
- De Apa! – sírt a lány.
- Hallgass és tűnj innen! Nem vagy többé a lányom! Nem ismerlek. – mondta elcsukló hanggal.
A lánynak folyt a szeméből a könny, meg se bírt szólalni. Majd kiszaladt az ajtón, és bevágta.
A látomás elmosódott, majd újra megjelent egy másik, egy férfi képében.
- Üdvözöllek! – köszöntött udvariasan.
- Ki vagy te? Hol vagyok? Mit akarsz? – kérdeztem egyszerre.
- A nevem Miranda Tepes. Az első VESTA vagyok. – felelte.
- Mi? Te nő vagy? Te első? Első? Az első nő? Mármint az első nő volt? – nyökögtem ki végül, mert eléggé meg voltam lepődve. És zavarban is voltam eléggé.
- Igen nő vagyok. De nem ez a lényeg. Muszáj volt férfialakot öltenem, mert nők nem nagyon vezethetnek maffia családokat.
- Álca? – húztam fel a szemöldököm.
- Muszáj. De nem ez a lényeg. A gyűrű, ami a kezeden van. A maffia főnökök gyűrűje. Jól becsüld meg. Attól tartok te leszel az utolsó VESTA. – mondta elkeseredetten.
- Az utolsó? De miért? – mi történik? Mit tettem?
- Próbálj az eszedre is hallgatni, ne csak a szívedre. Védd meg a családod! Védd meg azokat, akik fontosak neked!
- Mit tegyek?
- Azt csak te tudhatod. Én se követtem a családi szokásokat. Láthattad, hogy kitagadtak. Sajnos nem lehettem sokáig főnök csak 10 évig. Ugyan is utána megszületettek a fiaim, és a családot az egyik kedves barátomra hagytam. Én pedig többet nem ölthettem magamra férfi jelmezt.
- És a férjed? Mért nem rá hagytad?
- Férj? – nevetve mondta.
- Nekem soha se volt férjem. Csak szeretőim voltak. Az idősebb fiam pedig csak a második után kerülhetett családfőnek. Ő Alessandro. A kisebb pedig Antonio, a fiaim. Más család nevet adtam nekik, mert nem akartam, hogy tudják az apjuk nevét. Hiszen az apjuk se tud semmit róluk.
-A bácsikám és az apám! De akkor ki az apjuk?
Elkomorult az arca, és behunyta a szemét.
- Egy másik maffia főnöke. – mondta szomorúan.
- Egy másik maffia főnöke?! – kérdeztem felriadva.
- De te férfi voltál! Tudod a férfiak csak…. – mondtam volna tovább, de félbe szakított.
- Átlátott rajtam! Ő volt az egyetlen ember, aki átlátott a hazugságaimon, a szemeim árultak el. Hiszen a szem a lélek tükre. És ő belelátott a lelkembe…
- És megtudta, hogy nő vagy. – fejeztem be helyette a mondatott.
- Nehéz volt neki hazudni, észrevett mindent. Hiába ő alapította a legerősebb maffia családot.
Erre elhallgattunk mind ketten.
- Félek, hogy túl sokat tudok. Nem akartam ilyen sokat megtudni. - szorítottam meg a kezem.
- Majd megérted. Holnaptól megváltozik minden. Bízz bennem.
Az alak kezdett semmivé válni.
- VESTA Primo várj! Még annyi mindent akarok kérdezni!- ordítottam neki.
- Még találkozunk Estremo.
Majd elillant. Én pedig levegőt kapkodva felébredtem. Ziláltam és remegtem. Meg kellett nyugodnom. Visszafeküdtem és a gyűrűre néztem.
- Ezt te tetted igaz? – kérdeztem a gyűrűtől. Lehet már megbolondultam, hogy ilyeneket mondok. Inkább hagytam az egészet. Hiszen az álom, csak álom, majd elragadt megint magával.
Másnap délelőtt. Bácsikám tízórai közben meglátogatott.
- Tudod ma milyen nap van? – kérdezte izgatottan.
- Hmm…. azt hiszem…. NEM. – mondtam neki elgondolkodóan.
- Ma van a nap, amikor elkezdünk edzeni. – mondta lelkesen.
- És mégis mire edzünk? – kérdem.
- Arra, hogy átadhassam a helyemet neked. – mondta vidáman.
Erre a mondatra belőlem nem a könny fakadt ki, hanem a tej a számból, ami az egyik felszolgáló ruháján kötött ki.
- Micsoda? – kérdem meglepődve.
- Hát arra edzeni kell. Nem adhatom csak úgy oda neked. – nevetve mondta.
- Előbb megeszem. - mutatok az ételre.
- Rendben. Kinn várlak!
Azzal kisuhant az ajtón, akár csak egy szellem.
Fél óra múlva kinn álltam az udvaron.
- Nocsak, látom hoztad a gyűrűdet is.
- Igen, de gondolom, azt le kell vennem edzéshez.
- Dehogyis! Az is fontos része az edzéshez. De előbb beszéljünk.
Leültettet a fűbe. Minden fontos dolgot elmondott nekem a Maffiákról, szokásaikról, a gyűrűkről, és az őrzőkről. Hirtelen nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen pici gyűrű ilyen sok mindent tud kihozni egy emberből.
- Próbáld meg! Koncentrálj a gyűrűre. Lásd meg a gyűrű lelkét.
Becsuktam a szemem. A gyűrű lelke, a gyűrű lelke, a gyűrű. Hirtelen eszembe jutottak Vesta Primo szavai: - És ő belelátott a lelkembe.
- A lélek! – ordítottam fel.
- Nem a szemedből látta ki vagy, hanem a gyűrűdből. – magyaráztam magamban.
- Te most kihez beszélsz? – néztem rám kérdően.
- A Vesta P… - hagytam abba a mondatott.
- Kihez?
- Senkihez. Csak rosszat álmodtam, és zizi lettem. Elnézést!
- Koncentrálj a gyűrűre!
A gyűrű, a gyűrű. Gyerünk már! Ekkor az elmémbe 2 lángot láttam összecsapni.
- ÁÁÁÁ! – hirtelen megijedtem tőle, magamat pedig a földön találtam. A gyűrű felizzott.
- Működik.
- Kezdetnek nem is rossz. – mondta a bácsikám.
- De még gyakorolnod kell!
- Minden reggel, délben és este meg kell gyújtanod a gyűrűd. Jövő héten pedig jönnek a kesztyűk.
- A kesztyűk? Mit akarsz azzal? – néztem rá.
- Majd meglátod. – majd mosolyogva magamra hagyott.
Reggel, délben, este. Reggel, délben, este. A hét minden napján tanultam koncentrálni a gyűrűre.
Végre eljött a következő hét meg tudhattam, hogy mire is való a kesztyű.
- Megjöttem, hoztam a kesztyűket is.
- Rendben. Tedd le őket. Először valamit meg kell mutatnom.
Egy tükör elé vitt.
- Vedd le a pólód!
- Micsoda?! De minek?
- Vedd le, majd meglátod. – mondta szigorúan.
Levettem a pólómat.
- Add ide a gyűrűd!
Neki adtam, majd vártam.
- Ne ijedj meg. Kicsit fura lesz.
- Mi….
A gyűrűt az egyik anyajegyemhez szorította, amiből vékony fekete vonalak cikáztak ki, és elborították a testemet. Hirtelen olyan érzésem volt, mintha 1 tonna vasat raktak volna rám, valami átjárta a testem, láttam, hogy visszahúzza az ujjamra a gyűrűt, a bácsikám. Az emlékeim leperegtek bennem, és hirtelen megláttam magam. Más voltam, mint eddig. Mintha már nem lennék önmagam, bevágtam magam elé az öklöm, mire feleszméltem és a tükör bánta kárát, ripityára tört.
- Mit tettél velem! – kiabáltam.
- Semmit. Ez az egyik véd jeled.
- Védjel?!
- Ez azt jelenti, hogy ez az ábra megvéd különböző dolgoktól téged, az egész testeden képes elterjedni, illetve vándorolni. Csak akkor jön elő, ha képes vagy felizzítani a gyűrűd. Mondjuk úgy, hogy ez is a lángod egy része. Ez az ábra képes követni az érzéseidet. Alkalmazkodik a hangulatodhoz, így nagy felelősséggel jár, ha használod. Ezt a védjelet könnyen olyan fegyverré alakíthatod, amellyel mások és saját magad életét is veszélyeztetheted. Hogy használni tud sok lélek energia szükséges, és önismeret illetve hidegvér. Ha elszabadulnak az indulataid, könnyen bajba sodorhat, ezért gyakorolnod kell hozzá az önkontrol. Ha bármilyen kérdésed lenne, a jövőben, bármikor megkérdezhetsz, vagy a feljegyzéseinkből választ találsz rájuk.
- Ezt te honnan tudod?
- Kisbaba korodban édesanyád a karjaimba adott. Rajtam volt a gyűrű, amikor hozzáért az egyik anyajegyedhez megjelentek ezek a furcsa formák. Azt hittem elégsz a kezembe, Tudtam, hogy ártalmatlanok a lángjaim, de mégis megijedtem, hogy mit tettem! Hallottam ilyen dologról a Bibliánkban, de még sose láttam a saját szemeimmel.
- Biblia? Én sose halottam, hogy ilyen lett volna a Bibliában.
- Nem a vallási Bibliában, hanem a családunk Bibliájában. Ez egy nagy könyv, amiben minden fontos dolgot, eseményt feljegyeznek. Minden generációnak meg van a saját Biblia hordozója, aki az ilyen dolgokat feljegyzi, majd beírja ezeket.
- Szóval a Bibliában mindenről írnak még a furcsa anyajegyemről is!
- Nem, neked van csak ilyen anyajegyed. A Vesta Primonak is ilyen anyajegye volt.
- Mért nem hívod anyunak? – kérdeztem gúnyosan.
- Te ezt honnan tudod? – kérdezte idegesen.
- Ő sehonnan, csak úgy eszembe jutott. Tudod én is nagy Bibliarajongó vagyok. – mondtam.
- A Bibliát szigorúan titkos helyen tartjuk. Sose volt a kezedbe ezt én tanúsíthatom.
- Mindegy. Az anyajegyekről volt szó. Mond tovább.
- Ne utasítgass! Az anyajegyről még annyit, hogy bármelyik ég gyűrű meg tudja gyújtani azt.
- Még ráérsz ezzel foglalkozni! Lássuk a kesztyűt.
Alessandro elmondott minden kis információt a kesztyűről. Fél óra után viszont már nagyon kezdtem unni, de szerencsére nem tartott utána már sokáig.
- … a többit majd megtapasztalod. - fejezte be, a hosszas beszámolóját.
- Köszönöm, de jobban kipróbálnám, mint hallgatnám a fontos tanácsokat.
- Tessék! Próbáld csak ki.
Felveszem a kesztyűket. Koncentrálok a kesztyűre, de semmi.
- Próbáld meg a gyűrűvel.
- Á el is felejtettem.
Felhúzom a gyűrűt, koncentrálok, de semmi.
- A fene vigye el! - csapok a nyakamra, ahol egész véletlenül a tudtomon kívül egy anyajegy húzódik. Kár volt koncentrálnom közben, mert így nem csak a gyűrű és a kesztyű gyulladt meg, hanem kijöttek rajtam a furcsa jelek, amik elkezdtek égni.
- Alessandro segíts! Ez csikiz! – nevetve hempergetem a földön.
- Bolond! Nem mindegy melyik anyajegyedre teszed. – fogta a fejét.
- Oltsd ki a fényét a gyűrűnek! Ne légy gyerekes.
- Nem tudom, segíts! - hempergek tovább…
Alessandro megfogott a ruhám nyakánál és becipelt a házba.
- Mára ennyi elég volt. – mondta, és becibált a hallba.
Másnap reggel, úgy éreztem magam, mint, akit húszszor megtapostak volna, és szétverték volna a koponyám egy méretes baseball ütővel. Alessandro ma nem tartózkodott otthon. Egyedül voltam a cseléddel, alkalmazottakkal, és családtagokkal. Nagy nehezen felkeltem, és öltözködés közben azon morfondíroztam, hogy nem ok nélkül árulta el ezt nekem Alessandro, hogy nekem van, egy ilyen védjelem. Ha nagy felelősség, uralni egy ilyen képességet, azt nem lehet egy nap alatt megtanulnom. Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra gondoltam magamban. Elhatároztam, ha minél előbb neki állok, talán hamarabb el tudom sajátítani a technikát.
Amikor befejeztem az öltözködést, és a töprengést, elhatároztam, hogy szakértőhöz fordulok, méghozzá Alessandro Biblia hordozójához Giovanni Rossohoz, a VESTA harmadik generációs eső őrzőjéhez.
A könyvtár hatalmas volt, teles-teli könyvekkel. Végig suhantam a hatalmas könyves polcok mellet, ami nagy poros könyveket rejtegetett magában. Az egyik polc mögött megláttam egy kis fotelben üldögélő embert, éppen teázott. Az ablakon beszűrődött fénynél olvasta a kis könyvet.
- Estremo nem gondoltam, hogy ma eljössz hozzám. Miben segíthetek neked?
- Mért hívsz engem így?
- A Biblia írta, hogy a negyedik Vesta lesz az utolsó, aki elhalálozik ezen a földön, majd újjáéled, mint a főnix madár.
- Furcsa elmélet. De én azért jöttem, hogy többet tudjak a védjelemről. A képességről, ami csak nekem és a Vesta Primonak volt.
- Szóval meg akarod tanulni használni a Linea Difensivát?
- Az meg mi? - kérdeztem, érthetetlenül.
- Hát, amiről beszéltél. Ez a szakszerű kifejezés rá. Ez egy védelmi taktika. A lényege az, hogy úgy védekezel, hogy egyszerre hárítod a veszélyt és egyszerre támadsz. Mindjárt elmagyarázom, kérlek, kövess.
Felállt a fotelből, és az egyik kis kerek asztalhoz sétált, ami a nagy aula közepén állt. Igyekeztem nem lemaradni mögötte.
- Íme, a VESTA Sacre Carte. - ebben a könyvben van feljegyezve a VESTA család fontos információi.
- Ez a Biblia?
Elkezdett lapozni benne, majd amikor megtalálta a keresett lapot, így szólt:
- Itt van a fejezet, amire szükséged van. Ülj le és olvasd. - majd magamra hagyott.
Linea Difensiva
1.Fejezet:
Szintek:
1. szint: Lángok előhívása, vonalak felizzítása.
2. szint: Ábrakontrolálás, önvédelem./Linea Volgere/
3. szint: Pozitív ábrák összehangolása. /Completo Assonanza / (Tökéletes harmónia)
4. szint: Pozitív és negatív ábrák összehangolása. /Caos Imperio/ (Káosz uralom)
Végső Stádium:
5. szint: Ismeretlen.
Veszélyei:
1. veszély: Kontrolálhatatlan Ábra. /Anarchico Linea/ (Irányíthatatlan Ábra)
2. veszély: Negatív ábrák összehangolása. /Completo Caos/ (Tökéletes Káosz)
3. veszély: Ábrák összefolyása. /Completo Inferno/ (Tökéletes Pokol)
Végső Stádium:
4. szint: Test és lélek felemésztése, az ábra által. /Cataclisma/ (Pusztulás)
A szintek elolvasása után, végig olvastam, hogy még is hogyan kezdjek hozzá. Kétszer kellet mindent elolvasnom, olyan furcsán volt fogalmazva.
A leírás végén Pedig az ált: Teszt alanyokkal igazolva.
Ezt a mondatott, nem értettem. Teszt alanyokkal egy képesség? Amire csak egy ember képes, azt hogyan? Nem tudtam választ találni, mert épp akkor toppant be Giovanni.
- Végeztél Estremo? - szólt felém.
- Igen, köszönöm. - csapom be a könyvet
- Kérdezhetek valamit?
- Mond Estremo.
- Kik azok a teszt alanyok, akiket használtak a LD kutatásához?
Giovanninak meglepődés sugárzik az arcáról.
- Csak annyit mondhatok, hogy Primo DNS-ét felhasználták. És azzal kísérleteztek.
- Ez szörnyű. Inkább most megyek, nem szeretnék ezen gondolkozni.
- Viszlát, Giovanni. Köszönöm a segítséged!
- Viszlát, Estremo!
A nap többi felét úgy töltöttem, hogy mindegyik anyajegyemen kipróbáltam a gyűrűt, de csak 7 darabon működött. Mindegyiket egyenként izzítottam fel. Rájöttem, hogy rajtam 3 pozitív és 4 negatív anyajegy lapul meg, a negatív anyajegyeket úgy különböztettem meg, hogy sárga színűk volt, hidegérzetet keltettek, és csiklandoztak néha, a pozitív pedig narancssárga színű volt és melegséggel töltött el. Az ábra irányítását megpróbáltam párszor, de hiába koncentráltam, az érzelmeimet nem tudtam beletáplálni a lángjaimba. Így lett volna a legkönnyebb, de nem sikerült soha. Ha nyugodt voltam, az ábráim elhalványodtak, ha ideges, akkor leromboltam a hátsó kertet, a konyhát, a padlást. Le kellet nyugodnom, el kellett zárnom a lángjaim, hogy visszakerüljek a normális állapotomba. Nem tudtam egyensúlyba rakni a lángjaim. Tudtam, hogy fel kell nőnöm ehhez a feladathoz, de tudtam, hogy képes vagyok rá és sose adom fel.
Az év minden napján edzettünk Alessandroval, és mindenféle információt megtudtam a családomról. Például, hogy a Vesta Primonak a nap őrzője volt a Biblia hordozója. Vagy azt, hogy az őrzői mind tudták, hogy nőnemű. Nem hiába hívták Vestának a családot, hiszen egy istennőről nevezték el, és egy nő alapította, amiről persze kevesen tudnak. Az ország nagy része is úgy ismeri Vesta Primot, mint Sebastian Tepes, nem pedig Miranda Tepes.
Négy évvel később…
A sok tudás megszerzése, és gyakorlások alatt én is öregedtem valamennyit. Csupán négy évet. Az nem olyan sok idő úgy gondoltam, és ahhoz képest jól haladtam. Nem kaptam szívbajt, ha meg kellet gyújtanom a kesztyűimet, és még használni is tudtam.
A tizenkilencedik születésnapomon Alessandro ünnepélyt tartott nekem. Ott voltak a barátaim (más maffia családokból), a családom (édesanyám, és az egész ház). Édesanyám ajándéka igencsak meglepett, biztos nem ő választotta, ugyanis egy furcsa kinézetű kést kaptam. Gondoltam nem a konyhába szánta nekünk. Alessandro nagybácsikámtól egy doboz gyógyszert kaptam. Ami elég röhejesen festett, ugyan is nem vagyok beteg és minek nekem születésnapomra gyógyszer.
- Jól vigyázz rá! Szükséged lesz még rá. – mondta, majd hátba ütögetett.
Na, jól van, nem nagy ajándék, de örülök neki.
- Beszélhetnék veled egy percre?
- Hát persze.
- Gyere be a házba. – mondta, majd bekísért.
- Rossz előérzetem van Inferno. Valami nincs rendben.
A bácsikám csak akkor hívott a teljes nevemen, ha komolyan beszélt velem és fontos dologról.
- Mit tegyek?
- Semmit. Nagyon vigyázz magadra! – majd átölelt, és megveregette a hátam.
Láttam, hogy kétségbeesés tükröződött a szemében, mintha nem láthatott volna soha többé. Kezdtem aggódni, hogy valami nincs rendben.
Elmentem a mosdóba. Megmostam az arcom, és megpróbáltam megnyugodni. Ekkor valaki meg szólalt a hátam mögül:
- Késő bánat, eb gondolat. – mondta, félelmetesen pszichopata hanggal.
Felnézek a tükörbe, egy öreg fazont láttam, akin rongyos koszos ruha van. Kezén pedig valakinek a vére száradhatott.
- Mit akarsz, és ki vagy te?
- Ugyan már, azt úgyis tudod. Átkozott fiú! Miattad lett az életem egy merő pokol. – kiabálta.
- Inferno. – suttogta, majd egyre közelebb jött hozzám.
- Hagyjál! – kiáltottam, majd ellöktem és elszaladtam. Le a lépcsőn, ő utánam. Amikor kimondta a nevem, ráeszméltem, hogy ő az. Az apám, az aki ilyen csúf nevet adott nekem, aki jobban szeretett volna látni halva, mint élve. Úgy rohantam, ahogy bírtam, a folyosón keresztül, le a csigalépcsőn. Végül a régi zongora terembe jutottam, ami le volt zárva, de a kesztyűk segítségével, ami a hátsó zsebemből lógott ki, ki tudtam robbantani. Mikor beértem, eszembe jutott, hogy a zongora teremnek nincs másik kijárata. Rég nem járt itt senki. Lépteket hallottam, utolért.
- Milyen megható, apa és fia. Hát meg se ölelsz?
- Menj innen! Nem akarlak látni! Nem vagyok a fiad! – üvöltöttem.
- De már az övé se. – mosolygott. És felmutatta Alessandro holtestét, a hajánál fogva.
-A... Alessandro. … – összeszorult a torkom.
- Ez lehetetlen. Ez nem igaz! Megöllek! Utállak! Te nem vagy ember se, csak egy szemét féreg! – ordítoztam vele.
- Most pedig, menj utána. FATTYÚ! – parancsolt rám, majd felém indult.
A hátam mögött tartottam a kést, ennyi előnyöm volt, mivel rajta is kesztyűk voltak. Mikor majdnem oda ért, előrántottam a fegyvert, és a tüdejébe szúrtam. A kés kattan egyet, és apám több vért köpött, mint amikor belészúrtam. Valami történt a késsel, de nem tudtam mi, mivel az egyik keze a hátamra került, és valami nagyon rosszat éreztem. A hátam elkezdett jégkamrába fagyni. Elborította az egész testemet. Az utolsó emlékem az volt, hogy apám rám nevetett. Azt mondta:
- Találkozunk a pokolba, Fiam! – mosolygott, és vért köpött fel.
Majd a világ elsötétült, elragadt a jégbörtön álma.
Napjainkban:
- Mindjárt megvagyunk vele, ez az csak így tovább. – hallottam valaki hangját.
A látásom nagyon homályos volt, annyit viszont láttam, hogy egy csomó árny állt körülöttem.
- Felhívtad?! Azt mondta a főnök hívd fel, mert beszélni akar vele! – hallottam valakit ordibálni.
- Felhívtam, de foglalt. Majd később megpróbálom. És ne üvölts velem! Még is mit képzelsz magadról!
- Csönd legyen! Megfájdul a fejem! - hallottam egy harmadik mély hangot.
- Valamire nagyon emlékeztet, ez a szituáció. Te, hmm, honnan is? – kérdezte gúnyosan az egyik hang.
Egy nagy csapódást hallottam.
- De főnök! Az egy igazi antik fotel. A drága, divatos cuccokat nem ér dobálni! - egy másik hangot hallottam újból.
- Kuss legyen, dolgozok! Ilyet az életbe többet nem fogtok látni! Szemetek!
- Azért minden gagyi cuccot nem kell nekem vágni. Áucs!
Még egy koppanás.
Fél óra után a testem a padlóhoz csapódott. Homályos alakok néztek le rám, majd a szemem elnehezült és újból elragadt a sötétség.
Azt hittem élek.
Újjászülethettem, bíztam benne, hogy ez nem a pokol s nem is a mennyország.
Egyéni fegyver
Neve: Linea Difensiva
Típusa: Gyenge lágnyomással védekező, magasabb lángnyomásnál már támadó is lehet.
Kinézete: Nonfiguratív ábrákat ábrázoló tetoválás, az anyajegyeinél szokott megjelenni. Magasabb lágnyomásnál elboríthatja az egész testét.
Speciális képessége/képességei:
Meghatározott fejletségi szinten tudja használni, ezt az állóképessége és a tudásai is befolyásolhatja. Élettörténet alapján első szintnél jár. Képesség lényege, hogy a tetoválások megvédjék a testi éppségét, de tudja támadásra is alkalmazni, viszont ezt csak erősebb szinten, ami úgy is veszélyt jelenthet rá. Ha tudás nélkül alkalmazná a támadást, súlyosan megsérülhet.
Szintek:
1. szint: Lángok előhívása, vonalak felizzítása.
2. szint: Ábrakontrolálás, önvédelem./Linea Volgere/
3. szint: Pozitív ábrák összehangolása. /Completo Assonanza / (Tökéletes harmónia)
4. szint: Pozitív és negatív ábrák összehangolása. /Caos Imperio/ (Káosz uralom)
Végső Stádium:
5. szint: Ismeretlen.
Veszélyei:
1. veszély: Kontrolálhatatlan Ábra. /Anarchico Linea/ (Irányíthatatlan Ábra)
2. veszély: Negatív ábrák összehangolása. /Completo Caos/ (Tökéletes Káosz)
3. veszély: Ábrák összefolyása. /Completo Inferno/ (Tökéletes Pokol)
Végső Stádium:
4. szint: Test és lélek felemésztése, az ábra által. /Cataclisma/ (Pusztulás)
Egyéni fegyver /2
Neve: Underworld Vulcano
Típusa: Közelharci
Kinézete: Egy pár fekete speciális kesztyű.
Speciális képessége/képességei:
Églángok kibocsátása:
- kis lángnyomáson: Kisebb lángok Ill. szikrák kibocsájtása. ( Itt tart a karakter jelenleg)
- nagy lángnyomáson: Normál lángok, illetve képes a láng erejét gyors helyváltoztatáshoz használni.(repülés)
- Ultra Flame: A tetoválással összerezonált technika. (Kombinált technika=magas szintnél.)
Tárgy: Inferno Vesper 
