Ilaszior

Kiutat keresve I-IV
(a kaland ismerős lesz egyeseknek, ahogy a címe is mutatja az előző oldalon megírt első négy kalandom. egybe tettem fel, nem akartam újra kezdeni a karakter jellemváltozását)


Japánban élek, két éve. Gyakran költözök, a munkámtól függően. Mostanában Tokyoban élek. Az utóbbi időben egyre több maffia tevékenység van itt, ezért jöttem ide. Hátha találok néhány erős embert, akivel megküzdhetek. Hallottam, hogy nemrég a Varia is végigkergetett itt egy arcot. Szal jó helynek tűnik. Persze nézem a netet is, hátha valakinek egy betörőre vagy bérgyilkosra lenne szüksége. De egyenlőre semmi. Egy magas épületben lakok, egy alacsonyan felszerelt szobában. Mármint a minőség alacsony. Van egy ágy, egy zuhanyzó, egy mikró. Kész, ennyi. Ja meg egy apple laptop.
A neten nézegettem a híreket, amikor feltűnt egy cikk. Egy fekete egyenruhás ember lemészárolt tizenhárom yakuzatagot. A hatóság tehetetlen. Egy elit csapatuk megtalálta a fickót, de a csapatból csak darabok maradtak. Az illető még valószínűleg Tokyo-ban tartózkodik. Kérik a lakosságot, hogy nagyon óvatosan bánjanak vele.
Tökéletes a célnak. Azaz tökéletes célpontnak. Alig várom, hogy kitekerjem a nyakát. Már csak egy baj van. Meg kéne találnom. Na persze ez nem lehet olyan nehéz. Csak találnom kell egy yakuzát, azt kiverni belőlük az infót. Na ez már nem feltétlen könnyű. Mármint úgy megverni őket, hogy életben maradjanak.
Szal fogtam a cuccomat és leléptem. Két tőrömet a hátamon keresztül vettem fel, a dzseki alá. A harmadikat a csuklópántomra tettem fel, és ráhúztam a dzseki ujját.
Lementem az utcára, és egy kis utcába mentem. Nem szeretem a tömeget. Hangosak. Sokan vannak. Ellenséget rejthetnek. Ám hamar úgy döntöttem, mégis ott kell mennem. Kis utcában nem bukkanhatok yakuzára. Vagy mégis? Nem tom, de kimentem. A logikus gondolkodásomat elég rég elvesztettem. Nem emlékszem mikor. Szóval kimentem az utcára, be a tömegbe. Öt métert nem mentem, már mindenütt ellenfelet láttam. Kitértem egy ütés elől, és nekiestem egy babakocsinak.
-Hé! Vigyázzon már! -mondta az anyuka, és a szemei vörösben égtek. Visszanéztem, hogy az ütés gazdája ott van-e még, de már eltűnt. Visszanéztem a nőre, szemeiről a vér jutott eszembe. Orromban éreztem az illatát. Megmarkoltam a kezemre csatolt tőr markolatát... az állapot vészesen közelgett, el kellett tűnnöm a tömegből. Tovább mentem, ide-oda kapkodtam a fejemet. Nem láttam a járdát, mindenhonnan ellenség bámult rám. Eltűntem az emberek tömegébe. Térdre estem, kezeket éreztem magamon. Nem tudtam segíteni akarnak-e, vagy megölni. Nem is érdekelt. Az állapot az ajtót kaparta.
-Tűnjenek el! Hagyjanak békén! -a kezek elengedtek, és egy méterre tágult körülöttem a tér. Azonnal jobban lettem. Az állapot visszahúzódott. Egyenlőre. De a vér szaga nem tűnt el. Tudtam, elég egyetlen vércsepp, és mészárolni kezdek. Felálltam, és utat törtem magamnak. Az emberek kitértek, feltételezhetően őrültnek hittek. És az is vagyok. Végre kijutottam a tömegből. De rossz irányba. Az autóútra. Egy kocsi száguldott felém. Sofőrje arcán állati vigyor ült. Felugrottam, megpördültem a levegőben. Amikor a kocsi pont alattam volt kilőttem a tőrömet, és az a sofőr mellkasába fúródott. A rohadékja meg akart ölni. Nehogy már azt higgye ilyen könnyű préda vagyok. Visszacsévéltem a tőrömet, és egy felüljáróba lőttem, majd felhúztam magamat, a lendülettől a felüljáróra repültem. Itt nem voltak emberek, szerencséjükre. Lentről kiáltásokat hallottam, ahogy észrevették a halottat. Rápillantottam a tőrömre. Csillogott a vértől. Állati kacaj tört fel torkomon. Észrevettem egy kéregetőt, és gondolkodás nélkül belevágtam. Hangtalanul összerogyott.
Ziháltam, levegőért kapkodtam. Próbáltam visszanyerni az önuralmamat. Térdre rogytam, lábaim remegtek. Hamarosan rendőrszirénákat hallottam. Felálltam, botladozva tovább indultam. Felmásztam egy ház tűzlétráján, fel a tetejére. Ijesztő volt alattam a mélység. És csábító. Csábító, hogy levessem magamat. Igen. Ezt kéne tennem. De valami megakadályozott. A hideg szél az arcomba vágott, sokkal erősebb volt idefent mint lent. Leültem lótuszülésbe, és meditálni kezdtem. Felidéztem a kungfu tanokat. Az állapot lejjebb ment, majd eltűnt. Hál isten a meditációnak. De tudtam, hogy vissza fog térni. Keresnem kell egy méltó ellenfelet.
Kinyitottam a szememet, és egy öltönyös japánt láttam magam előtt. A fickó övén egy pisztolytáska volt. Üresen. A pisztolyt rám szegezte.
-Konnichiwa.
-Konnichiwa -feleltem. Reméltem, hogy az, akinek gondolom.- Megtenné, hogy elteszi a stukkert?
-Attól függ. Kicsoda maga, és miért ölte meg a sofőrt?
-Szabadúszó bérgyilkos. És azért, mert azt hittem direkt el akar ütni. A csövest meg puszta idegességlevezetésből.
-Őt is ön ölte meg? És csak emiatt?
-Igen. Mert?
-Mostanában eléggé odafigyelünk a gyilkosságokra. Gondolom ön is hallotta a híreket.
-Az a muksó aki kicsinált tizenhárom yakuzást? Ja, hallottam.
-Sajnálatos módon parancsba kaptuk, hogy bárkit, aki a területünkön gyilkol, azonnal likvidáljunk, hacsak nem yakuza tag.
-Értem. -felelem. Hirtelen egy lövéshangot csinálok a háta mögött, odakapja a fejét, és lehasal. Előreugrok, kirúgom a pisztolyt a kezéből. Könnyű lenne megölni, de információ kell. Nem veszem elő a tőröm, félek attól, hogy a vér csodás látványa előhozza az állapotot. Gyomron ütöm, de hárítja az ütést. Bal karral hárít, és feltolja a karomat. Jobbal a hónaljamba akar vágni, hogy lebénuljon a karom. Elfordulok, kiszabadítom a kezemet, elkapom a jobb kezét, és kicsavarom. Szaltózik, hogy ne ficamítsam ki a karját. Ez végzetes hiba volt. Amint talpra ért már szembe találta magát a bakancsommal. Tökéletesen eltaláltam a gyomorszáját. Összerogyott, megragadtam a hajánál, és a hátára döntöttem. Ráültem a mellkasára, és a hajánál fogva felemeltem a fejét.
-Érdekelne az a fickó aki kinyírta annyiukat. Tudja ki szeretném nyírni.
-Mert? Esélye sincs
-Csak. És nem azért mondom, de a maga helyében nem pofáznék. Szal hol van?
-Egy raktárépületben látták utoljára. -megmondja a címét.- Sok sikert. Remélem kinyírják egymást.
Az állapot dühöngve bömböl a yakuzatag életéért. Előkapom a tőrömet, és elvágom a torkát. A vér fröcsköl nyakából, de vigyázok, nehogy elérjen. Gyönyörű látvány. Az állapot alább hagy, eltűnik. Kiengeszteltem. Na nem teljesen, de egy ideig elég fizetség ez neki.
Lemegyek, keresztül a városon. Ölni megyek, vagy meghalni. Ez a tudat elég ahhoz, hogy elviseljem úgy-ahogy a tömeget, anélkül, hogy megőrülnék. Mármint, hogy erőt venne rajtam. De nem szabadulok az állandó érzéstől, hogy valaki az életemre tör. Nem baj, ezt megtanultam elviselni. De egyszer azt veszem észre, hogy három yakuza tag követ. Tartják a távolságot, és nem veszik elő a fegyverüket. Ennek ellenére le akarom rázni őket. Befordulok egy kis utcába, majd átmennék egy nagyobbra. De az egyikük már előttem is van, és kezét ütésre emeli. Félrelépek, és gyomorszájon vágom. Kezem akadály nélkül halad át rajta, a tag szertefoszlik. Úgy látszik van egy időhatár, ami után nem egészséges tömegben tartózkodnom. Ám legyen. Egy tűzlétrán felmászok egy háztetőre, majd elkezdek futni. Elérem a szélét, és elugrok. A következő háztetőn landolok. Így megyek házról házra, a cél felé tartva. Ám Tokyo házai nem ugyanolyan magasak, így hamarosan újra a földre kényszerülök. Ahogy leérek megint megjelennek a yakuza tagok. Nincs túl sok időm. De szerencsémre közel van a cél.
Öt perc alatt ott vagyok. A raktárépület hatalmas, fenyegető. Bemegyek, lépteim visszhangot vernek az épületben. Sötét van. Egyszer csak felgyullad egy lámpa. Dobozokat látok, egymás hegyén hátán. Egyszer csak egy nagydarab fickó lép elő, pallossal a kezében. A pallos másfél méter hosszú, fogazott. Látszik rajta gyilkos rendeltetése. Black Spell ruhát visel. A kezén egy vihar gyűrű van. Szájában egy cigi van. Elővesz egy öngyújtót, és meggyújtja. Szív egyet, majd karikát fúj. Lenyűgöző lenne, ha nem a vérét akarnám látni.
-Szevasz. Mi járatban? -sokféle választ adhatnék. Bosszú a családomért? Nem. Nem, hisz nem is emlékszek rájuk. Bosszú, hisz ők voltak az első lépés az őrületem felé? Nem, nem igazán. Persze ez is benne van, de alig. Elvégre is, erről nem ő tehet, hanem a főnöke. Akkor miért? Vérszomj? Igen, vérszomj. És remény, hogy a harc hozzásegít a gyógyuláshoz. Igen, ez a legfőbb indok.
-Meg akarlak ölni. -közlöm. Felvonja szemöldökét.
-Miért is?
-Hát... elég hosszú. De tudod mit, ha már megöllek akár el is mondhatom. Szóval az a helyzet, hogy őrült vagyok. És ezen segít, ha gyilkolok. -látszik, hogy meglepődik. Nem ilyen válaszra várt. Majd felnevet.
-Végre valaki valami normális indokkal. Úristen, hogy utáltam ezeket a hülye sárgákat. Bosszú, mert megölted a testvéreinket... a jó ügyért és a békéért... Egyiküknek sem volt normális indoka arra, hogy miért akarna megölni. Se a yakuzásoknak, se a rendőröknek. De te, te tudod, hogy a gyilkolás nem más, mint élvezet. Tudod hasonlítunk. Igen, méghozzá egy dologban: mindketten szeretünk ölni. Na de elég a szócséplésből, kezdjük el a művészetet. -előrelendül, meglendíti a kardját. Oké, gyorsan gondoljuk végig a dolgot. Ez a kard nehéz, és nagy lendülettel mozog. Tőrökkel gyakorlatilag lehetetlen megállítani. Cserébe nagyon nehéz irányt változtatni vele. Hátralépek, el a kard elől, majd gyorsan előre, hogy szúrjak. Elvigyorodik, hirtelen lángok csapnak ki a kardjából, öt centinként, mintha sugárhajtómű lenne. A kard megáll, majd visszafele indul, hihetetlen sebességgel. Épphogy le tudok guggolni, de szemben találom magam a lábával. Megrúg, elrepülök egy öt métert. Hihetetlen rúgása van. Számban érzem a vér ízét. Az állapot megérkezett, nincs menekvés. Elvigyorodok, felállok, és leporolom magamat. Kacagni kezdek, vérfagyasztó módon. Megvágom a tenyerem, és egyetlen mozdulattal felnyalom a hajamat. Ellenfelem meglepődik, majd ő is elvigyorodik.
-Ez a beszéd! -kiáltja, és lendül felém. Felugrok, át a csapása felett. A vállára ékezek, és bal lábammal pofán rúgom. Hátra tántorodik, jobb tőrömet az arca felé dobom. Oldalra lép, meglepően gyorsan mozog. Visszacsévélem a tőrt, közben visszaesek a földre. Előre ront, felülről csap. A tőröm két ága közé kapom a pengéjét, és megállítom. Hátul elkezd lángot lövellni, hátha lenyom, de mereven tartom karomat. Fáj, irtózatosan fáj, de nem törődök ezzel. Előrelépek, jobb kezemmel hason szúrom. Lassan reagál, nem akarja ott hagyni a kardját. Tőröm a hasába mélyed. Összerogy, elejti pengéjét. Látom, ahogy tekintete a gyors végért könyörög. De az állapot még több vért akar. Kezeibe döföm a másik két tőrömet, majd szépen elképzelem, ahogy további tőröket szúrok bele. Üvölt a fájdalomtól, én teli torokból kacagok. Végül kihúzom belőle az egyik tőrt, és elvágom a torkát. Elteszem a másik kettőt, de még mindig marad benne vagy száz darab. Ott hagyom őket, hadd tudják hogyan ölték meg.
Elindulok, végre haza. Az állapot megkapta amit akart.

***

pár nappal később

„Suche gut gebauten 18-30
jährigen zum Schlachten”

Kezdődik a dal. Imádom ezt a számot. Illik rám. A hangulata... olyan őrültes. Segít megnyugodnom. Egy ideig. De van, hogy már ez sem elég. Az állapot a szobám közepén tör rám. Pusztítani akarok. Nincs mit. Előkapom egy tőrömet és belevágom a mikróba. Negyvenezer yen kidobva. Az állapot nem ural teljesen, de nem tudok rendesen gondolkodni. Végső megoldásként egy illúziót hozok létre, egy ember alakjában. Az az egyik legelső dolog, amit megtanultam az állapotról: ilyenkor a saját illúzióimat is valóságnak hiszem. Az állapot teljesen eluralkodik. Előkapom egy tőrömet, és az illúzióra vetem magamat. Öntudatlan is fenntartom, még ebben az állapotban is. Nem érzékelem, hogy én hoztam létre. Tőrömmel a torka felé csapok. Áthatol rajta, de ebben az állapotban úgy fogom fel, mintha kitért volna. Újra döfködni kezdem, szép lassan eloszlik. Dühöngök, vért akarok látni. De semmi sincs amit megölhetnék. Végső elkeseredésemben a jobb kezembe markolom a tőrt. A bal alkaromat lecsupaszítom, és felül megvágom magamat. Ömlik a vér, az állapot megszűnik.
Ez egyre rosszabb. Ilyen még sosem volt. Hogy ok nélkül jöjjön meg. Hogy magam ellen forduljak. Egyre jobban elkeseredek. De várjunk csak. Mintha hallottam volna valamit az állapot előtt. Nem törődök sajgó karommal, a folyosóra megyek. Felfelé indulok, de pár lépcsőfok után nem kell tovább mennem. Meglátom az állapot okát: a folyosón csak úgy ömlik a vér. Feljebb megyek, és megnézem mi a fene történt. White Spell-esek hullái vannak mindenütt. Felszabdalva. Gyönyörű. Ez nem jó. A vérszag nagyon tömény, de ilyen gyorsan nem tér vissza az állapot. Az állapotnak is megvannak a törvényei. Tudom, hogy milyen időközönként szokott visszatérni. Igazából ez így nem igaz. Az állapotot két dolog idézi elő: az egyik, ami tényleg nagyjából szabályosan jön, a vér látványa, illata, a halál jelenléte. A második, és ez a ritkábbik, a halálfélelem. A kétségbeesett kapaszkodás az életbe. Ilyenkor erősebb, mert van célja. És ilyenkor normálisabb. Nagyon rég nem éreztem ezt az állapotot. Nagyon, nagyon régen nem. Igazándiból csak egyszer, előző életemben.
Na, szóval, most már tom, hogy nem ok nélkül jött. Oké, megnyugodtam. De mi ez a kibaszott sok hulla? És ami még jobb kérdés: miért hallom úgy, hogy rengetegen jönnek felfelé? Hamarosan leesett: a többi Millefiore-s jön megnézni mi történt bajtársaikkal. Oké, most már ezt is tudjuk. Következő: hogy a faszba fogom túlélni? Na ez már egy nagyon jó kérdés. Megvan! Gyűrűmre lángot idéztem, és illúzióval elzártam a folyosót. A hullákat meg eggyel lejjebb tettem, és a szobaszámokat is megváltoztattam. Tapasztalatból tudom, hogy aki nem szokta meg a házat az sosem tudja hanyadikon jár. Oké, ez is megvan. Mit ne mondjak nem könnyű ennyi illúziót fenntartani. Még sose csináltam ilyen összetettet. Na igen, az őrület nem a legjobb társulás az illúziókhoz. Nem használhatok nagyon durvákat, mert magam is elhiszem őket az állapotban. Igazából meg kellett volna tanulnom, hogyan tudok úgy illúziót csinálni, hogy én ne lássam. Állítólag ez a legtöbb illuzionistának alapból megy. De nekem nem. Nem tudom elválasztani őket a valóságtól. Ahogy az őrült elmém szülte dolgokat sem. Vasszeg összefügg a kettő. Igazából nem az a baj, hogy figyelmen kívül hagyjam őket. Hanem az, hogy felismerjem őket. Elég nehéz dolog. Ráadásul egy tévedés, és végem. Ja, meg állapot közben sose ismerem fel. Szívás.
Hallom odalentről a fickókat. Veszekednek. Egyesek szerint tovább kéne menniük kutatni, a többiek szerint le kéne lépniük. Az utóbbival értek egyet. Bár vonz a harc, de nincs sok kedvem meghalni. Márpedig egyértelműen túlerőben vannak. Végül úgy döntenek hogy elmennek. Hű. Ez forró helyzet volt. De ki ez az arc? Aki aki kinyírt ennyi csókát? Méghozzá nem is akárkiket, hanem white spelleseket. Ki kéne deríteni. Könnyen lehet, hogy én leszek a következő. Ráadásul erős arcnak néz ki, szal még az is lehet, hogy adna egy jó harcot. Feloldom az illúziót, és kimegyek. Nem akarok ott lenni. A vér illata megbódít. Nyakamba veszem Tokyot. Most, hogy nincs bennem az ölni akarás nem para elvegyülnöm. Úgyhogy bementem a tömegbe. A járkálók többsége velem szembe jött, kicsit matrix érzésem volt. Közeledett a karácsony, az utcák ki voltak világítva. Elég faszán nézett ki Tokyo. A japók mindent bedobtak, hogy kipofásítsák a fővárosukat. Meg kell hagyni sikerült nekik. De én nem élveztem. Minden melegséget sugárzott. Szeretet. De én magányra vágytam, és kibaszott sötétségre. Utálom az ünnepeket. Nincs senki akivel tölthetném. Mondjuk annyira nem kár, mert legalább nem akarnak az életemre törni. És akárhogy is nézzük, az is valami.
Megálltam egy kirakat előtt, és két öltönyös fickót vettem észre. Oké, múltkor is ilyen látomásaim voltak, szal nem tom mit csináljak. Majd bevillant egy lehetséges megoldás. Egy baromi hangos, pisztolylövésszerű hangot csináltam az utca túloldalára. Mindenki odanézett, ők is, és azonnal leguggoltak. Szóval nem látomás. Mármint... gondolom a látomások nem guggolnának le. Mert úgyse hallják. Persze lehet, hogy tudatom nem hagyja, hogy kijátsszam, de azért más így a helyzet. Odamentem egy tűlétrához és felmásztam. A sál arcomon volt, de még így is látszott a leheletem a levegőben. Jöttek utánam, lépteik halkan kopogtak a lépcsőn. Fasza. Szóval hangot is adnak ki. Yeah, van néhány módszer megkülönböztetni őket a látomásoktól.
Felérek, a hideg szél az arcomba vág. Még pulcsiban és dzsekiben is fázok. Bal karom sajog ahol megvágtam. Most jut eszembe, hogy otthon hagytam a fegyvereimet. Várjunk nem, az egyik itt van a csuklómon. Kurva jó. Ekkora hülye nem lehetek, hogy csak egyet hozok.
-Hé te! -kiált rám az egyik, ahogy felértek.
-Hogy én?
-Ja, te. Te tetted el múltkor láb alól az egyik társunkat?
-Amelyik meg akart ölni? Előfordulhat. Miért, talán baj?
-Hát a főnök nem igazán örül neki. És most nekünk kell megölni.
-Ti is úgy akartok járni mint ő? Ő is kurva biztos volt magában.
-Lehet, de ő egy kis senki volt. Azt hiszem megengedhetjük, hogy bemutatkozzunk. A fekete vipera yakuza csoport tagjai vagyunk. Akit megöltél az ezerhuszonhármasas tagunk volt. Ez azt jelenti, hogy kezdő.
-Mivan? Több mint ezren vagytok?
-Nem, a rangsorunk egy kicsit más. Egytől kilencig vannak a legerősebbek, a kapitányok, utána százig a hadnagyok, százegytől ezerig a tisztek, ezer felett a közlegények. De például a tisztek nincsenek meg háromszázig. Na, most hogy tudod, meghalhatsz.
-Elfelejtetted megmondani a ti számotokat.
-Boccs, igazad van. Én a kétszázhuszonhármas vagyok. Ő...
-Kuss. Majd megmondom ha megérdemli
-Hai. Gomenn naszai. -elővette a kardját, egy meglepően hosszú katanát. Nem is értem hogy nem vettem észre eddig. Volt vagy másfél méter hosszú. Majdnem akkora mint a fickó. Ekkor meglátom, hogy az övén egy doboz van. Kardja fellángol, vörösen. Szóval vihar lángú. Ami képes majdnem mindent lebontani. Fasza. Tényleg, csak ez hiányzott. Előrelendülök, ő is. Gyűrűm felfénylik, hirtelen csúszós lesz a talaj. Én persze tudom, hogy nem valós, hisz nem vagyok az állapotban, de ő meglepődik, majdnem elesik. Előkapom a tőrömet, és felé dobom. Sajnos az utolsó pillanatban visszanyeri egyensúlyát, és félreüti. Tőröm kirepül oldalra, de visszacsévélem, így újra a kezemben van.
-Ügyes trükk. -mondja. Azt hiszem az illúzióra mondja, de nem biztos. Óvatosan indul meg, tehát mégsem. A tőrre mondta. Na, az tök jó, mert akkor nem tudja, hogy milyen lángot használok. Előreindulok, de ekkor hirtelen előrelép. Szóval mégis az illúzióra mondta, csak játszotta, hogy nem. Cseles fiú. Felugrik, felém csap a karddal. Tőrömet bevonom lánggal, és kivédem. Bal kezemet meglendítem, és homokot szórok a szemébe. Persze ez sem valós, csak illúzió. Tudom, ócska trükk, de nagy trükkökre nem igazán vagyok képes. Viszont az olcsó trükkök gyakran hatásosabbak, mert nem számítanak rá. Behunyja szemét, hátraugrik. Közben előrevetem magam, előrehajolva támadok. Fél méter választ el a földtől. Persze hallja lépteimet, de elsuhint felettem. Gyorsan megfordítja, és lefelé vág, közben folyamatosan hátrál. Félre kell lépnem, megtöri a lendületemet. Ez a trükk is a végét járja, de sebaj. Attól még, hogy tudja nem valós zavarja a látását. Ez a legjobb az illúziókban. Újra ő támad, megint hárítom a tőrömmel. De ezúttal visszáján fogom, és ráfordítom az alkaromat. Lenyomom, ellentart. Pont erre számítok, és gyakorlatilag átgurulok felette a levegőben. Talpra érkezem, és gyomron térdelem. A kardja mögöttem van. Összegörnyed, tőrömet a mellkasába szúróm. Összeesik, meghal.
-Méltó vagy rá. -szólal meg ekkor a másik.- hetvenkilences vagyok. Megtisztelsz a haláloddal.
Meghajol, én is. Megadom a módját a harcnak. Felkapom a kardot a földről, és elteszem a tőrömet. Hosszabb mint amihez szoktam, úgyhogy letörök az elejéből. Most már van egy rendes katana méretű kardom. Zsír. A szerzetesek előző életemben megtanítottak kardozni. Remélem nem kopott el a tudásom. Tudom, hogy nem vagyok olyan jó vele mint tőrrel, de egyenlőre nem vette elő a fegyvereit, és tudni akarom a képességeit. Márpedig akárhogy is nézzük, ehhez jobb a hosszú fegyver.
Előrelendült, puszta kézzel támadt. Felé suhintottam, de könnyen kikerülte, és már bent is voltam az ütőtávolságában. Hátraugrottam, épp hogy csak elkerültem az ütését. Félelmetesen mozgott. Mintha átengedte volna a levegő. Az ujján egy gyűrű volt. Felém fordította, és felfénylett. Zöld lánggal. Utolsó pillanatban esett le, hogy félre kéne ugranom. De hál isten még épp időben. Ahol előbb álltam zöld láng szelte át a levegőt. Ha ott maradok már halott lennék. Oké, ismerem hogyan harcol. Azaz nem, de puszta kézzel is szarrá ver ha karddal harcolok. Úgyhogy hajrá. Előkapom tőrömet, és oldalról próbálom megközelíteni. Felé dobom a tőrt, közben illúziót hozok létre, hogy elvakítsam. Behunyja a szemét, de nincs is rá szüksége. Gyűrűje felfénylik, és egy elektromos pajzs jelenik meg. Utolsó pillanatban rántom vissza a tőrt, majdnem hozzáér. Ami nem lett volna szerencsés, tekintve hogy a drót is fémből van.
Kihasználja amíg a tőrömmel vacakolok, és felém lendül. Bal keze ökölben, és szeli a levegőt mint egy gyorsvonat. Eltalál, átrepülök a levegőn. Csúszok egy kicsit a háztetőn, majdnem leesek.
~Meg fogok halni. Ez esélytelen. ÉLNI AKAROK! -üvöltöm legbelül. A szám kegyetlen mosolyra húzódik, és állati kacaj tör fel belőlem. Az állapot megérkezett. Az Igazi Állapot.
Szóval. Hol is tartottam? Ja igen. Esik az eső, és egy ház tetejének a szélén fekszem. Jó tudom, eddig nem esett, de így stílusosabb. Költői szabadság. Na szóval, épp elkezdett esni az eső. Én meg a háztető szélén feküdtem. Hogy miért? Hát... azt hiszem köze volt ahhoz a yakuzáshoz, aki ott áll, és épp áramot akar belém lőni. Ez kurva jó! Végre egy arc akit kihívás legyőzni. Felállok, és felnyalom a hajamat. Ki akarom csinálni. Nagyon. Gyűrűm felfénylik, szép lilán. Fasza szín. Előrelépek, tőrömmel felé suhintok. Kivédi ütésemet. Elkapta a karomat, és megcsavarja. Valószínűleg ez lenne életem utolsó csatája, ha nem lenne lassabb mint eddig. Vagy én lettem gyorsabb? Így kicsavarom karomat, és a ballal gyomron vágom. Hátratántorodik, de szinte meg sem érzi. Kezd egy olyan érzésem lenni, hogy nincs is fegyvere. De leszarom ha van. Csak meg akarom ölni. Ki akarom csinálni!
Előrelendülök, tőröm felfelé villan. Félrelép, és megpördül. Könyöke a fejem felé tart, de lehajolok előle. Én is megpördülök, könyököm az arcába talál. A jobb könyököm. Megperdítem a pengét, és a torka felé csapok. De elhajol, és oldalba térdel. Leszarom a fájdalmat, és én is gyomron térdelem. A következő húsz másodpercben kölcsönösen püföljük egymást. Semmi haszna, és a tőrömmel nem tudom megsebezni. Nem baj, végre egy élvezetes harc. Hátralépünk, és egy pillanatra megállunk. Majd, szinte egyszerre, mintha valami láthatatlan jel vezetne minket, előrelépünk mindketten, és támadunk. Bal kézzel üt, én lebukok, és a hónalja felé döfök. Jobb kézzel félreüti kezemet, és visszaüt tenyéréllel. Bal kézzel hárítom, és gyomron rúgom. Nem kellemes érzés ha valaki gyomron rúg egy acélbetétessel. És ezt az arca is mutatta. De ez nem elég, elég strapabíró. Előreindul, és mire észbe kapok repülök. Leesek a tetőről, de szerencsémre elkapom a tűzlétrát. Felpattanok rá, és várom, hogy leérkezzen. Amint dobható távba ér eldobom a tőrömet. Félrelép, és felém ugrik. Elkapom a karját, és félrelépek az útjából. Meglendítem, hátha lezuhan. De elkapja a tartórudat, és megpördül körülötte. Mellbe akar rúgni, de hátralépek, mielőtt megtenné. Elsuhan mellettem, a falnak ütközik. Jó tanács: ne csinálj nagy mozdulatokat ha kicsi a tér. Megragadom a kabátját, és lelendítem a lépcsőn. Legurul, reménykedek, hogy kiesik. A remény hal meg utoljára. De sajnos nem gurul ki, nem volt elég nagy a lendülete ahhoz, hogy átbukjon a korláton.
Felé dobom a tőrömet, de félreüti. Azért így is megvágja a kezét. Egyre sérültebb. Fasza. Előreugrok, át a lépcsők felett, a nyakába. Talppal érkezem, próbál elkapni, de túl lassú. Jobb lábbal a mellkasába ütközöm, bal lábbal állon rúgom. Hátraszaltózok, ő kiesik. Sajnos csak két szintet zuhan, elkapja a korlátot. Felhúzza magát, az esés neki sem tett túl jót. Most két szinttel alattam van, öt emelet választja el a földtől. Lemegyek, szépen lassan, készülök a harcra. Ő se siet, hova sietne. Tudja, legalábbis érzi, hogy úgy sem menekülök el. Naná, hogy nem. Az állapot, az Igazi Állapot a halálfélelemre jön, de akkor addig nem megy, amíg el nem intézem az ellenfelemet.
Vár, szép csendben, egyenesen, mintha nem is lenne alapállása. Kezei lazán az oldala mellett. Egyik kezét ráteszi a korlátra, és megvillan a gyűrűje. Utolsó pillanatban kapok észbe. Kiugrok a tűzlétrából, és a szomszéd házba dobom tőrömet. Kezem majd leszakad, ahogy a dróton lendülök. A lendület tovasodor, és a ház tetején landolok. Talán nem értik néhányan, miért ugrottam ki. A válasz egyszerű. Mert fém volt a tűzlétra. Minden apró része. És nem igazán akartam, hogy átjárjon néhány tízezer volt. Boccs. Az én hibám, de nem szeretem a grillpartit. Pláne ha én vok a csirke. Mondjuk egyébként sem.
Lenézek, a tűzlétrán áll. Felemeli kezét, és egy sugárnyalábot lő felém a gyűrűből. Oldalra ugrok, és elkerülöm. Az eső még mindig esik, de már nincs hideg. Ellenfelem néz egy darabig, majd kiáll a korlátra. A talpai szikrázni kezdenek, gondolom fém is van a cipőtalpában. Egyszer csak kilő, és a tetőn terem. Fasza technika. A tákolmány, azaz a tűzlétra, összeomlik az ellenerőtől. Nem értem, hogy bírták a lábai.
Oké, akkor most hirtelenjében két égető probléma van. Egy, hogy itt van egy fickó, aki elég tápos, és ki akar nyírni. Kettő, hogy odalent két rendőrkocsi közeleg, és vasszeg jön több is. Ritkán hagyják, hogy ilyeneket csináljanak. Ő is lenéz a sziréna zajra, és rám néz. Egyszerre kezdünk el futni a ház széle fele. Egyszerre ugrunk, és egyszerre landolunk. Közben tökéletes ütemben püföljük egymást. Nem könnyű házról házra ugrálni Tokioban, pláne esőben. Na ehhez vedd hozzá, hogy még püfölitek is egymást. Nem kis feladat. Ha lezuhansz meghalsz.
Rohanunk a tető széle felé, közben próbálkozok egy tőrdobással, de lehajol előle. Most ő jön, lángot lő felém, de átugrom. Már számítottam rá. Háztető, elugrunk. Közben felé vágok, és elhajolok egy rúgás elől. Ő is kitér. Mindezt úgy csináljuk, hogy találat esetén se zuhanjunk le. Nem túl egyszerű. De sikerül, elérjük a következő háztetőt is. Felém lő, bukfencezek, a lövedék elkerül. Felé dobok, de elkerüli. Hirtelen apró tornádók keletkeznek szerte a tetőn, szlalomozva megyünk köztük. Fuck yeah. Elképzelni sem tudtam volna jobb programot.
Az időjárás is meghülyült. Tornádók a tetőn? Mi történt Tokioval? Még az is felmerült bennem, hogy illúzió alatt állok. De ebbe bele sem akartam gondolni. Nem lehet, villám gyűrűje van. De akkor mégis mi a fene ez?!
Úgy döntöttem nem törődök vele, csak megyek tovább. Helyes döntésnek bizonyult. Újabb tető, újabb harc a levegőben. Megint tökéletesen egyszerre érkeztünk, egyikünk sem akarta elveszteni a másikat. Mármint azelőtt, hogy megölné. Csakhogy hirtelen meg kellett torpannunk. Elfogytak a házak. Mármint nem elfogytak, de még egy harminc métert kellett volna ugranunk a következőig. Felfele. És volt egy olyan érzésem, hogy ez nem fog menni. Kár. Egymásra néztünk, és folyamatos ütésváltások között némán gondolkodtunk, hogy merre tovább. Tökéletesen értettük egymás gondolatait, mintha az ökleinkkel beszélgetnénk. Végül lefelé mentünk, az utcára. Leugrottam, tőrömet a falba szúrtam, ami lassította zuhanásomat, de így is elég gyorsan lecsúsztam. A beton sikoltott a lánggal bevont penge alatt. Furcsa, hogy a beton tud sikítani.
Ő nemes egyszerűséggel a tűzlétrán jött le, mindig egy-egy szintet leugorva. Volt benne annyi sportszerűség, hogy közben nem lőtt felém. Ő is a fair play híve volt. Fuck yeah. Néha jól jön az ilyen ellenfél. Határozottan az előző életemben lévő edzések jutottak eszembe. Addig a pár másodpercig, amíg leértem. Utána újra koncentráltam.
Majdnem egyszerre értünk le. Én egy kicsit hamarabb, és felemelt tőrrel vártam. Rám ugrott, egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy keresztülszúrom a talpát. De utána megláttam a szikrákat a talpán, úgyhogy letettem a dologról. Mint mondtam, nem rajongok a grillpartikért. Szóval oldalra léptem, és felé vágtam. Csakhogy neki is volt esze, és amint leérkezett, már görnyedt is össze, hogy arrébb bukfencezzen. Pedig milyen szívesen tettem volna pontot az egész végére.
Körülnéztem, egy kis téren voltunk. Körülöttünk tíz-húsz rendőr. Egymásra néztük, és vállat rántottunk. Majd bólintottunk, és egyszerre lendültünk támadásba. Pár pillanatig lila tőrvillanások, és zöld áramlövedékek látszódtak, majd tíz-húsz rendőrhulla tarkította a tér szélét.
Kezdtünk kimerülni. Mindannyiunknak számos, apró sebe volt. Ráadásul tényleg régóta húztuk már. Az ennyire hosszú harcok ritkán egészségesek. Azaz soha. Mindketten be akartuk fejezni, ezt éreztük egymáson. Tudtuk, hogy a tér az utolsó hely, ahol találkozunk. A pokol előtt. Mert nem kérdéses, hogy mindketten réges régen elkárhoztunk. De ez kit érdekel? Pláne most, a harc kellős közepén, nyakig úszva a mámorban?
Rászántunk két másodpercet, hogy felmérjük a terepet. Egy bezárt kávézó, előtte székek és napernyők csukva. Asztalok. Virágágyások. Ennyi. Summa summarum, néhány alig használható cucc.
Előrelendültünk, és a tőrrel az arca felé vágtam. Oldalra lépett, ballal az oldalamba ütött volna. Szintén ballal hárítottam, és közben fordultam, az arca felé rúgtam. Lehajolt, jobb kezét letámasztotta, és állon próbált rúgni. Naná, hogy a szikrázó csizmás trükkel. Tehát tényleg be akarta fejezni. Zsír. Oldalra lépek, elkapom a sípcsontját. Megcsavarom a testem, derékból, ahogy a nagy könyvben áll. Meglendítem, elhajítom, egy virágágyásba repül. Feláll, kiköpi egy fogát. Felkap egy széket, és a hülye mágnesességgel felém lövi. Nem kellemes, amikor egy szék két machhal száguld feléd. Kettévágom, csoda, hogy képes vagyok ilyen gyorsan mozogni.
Előrelendül, felém üt. Lehajolok, és állon rúgom. Felemelkedik a földről, de mellkason rúg. Elesek, ahogy ő is. Felpattanunk, nekem ront. Én még félig az egyensúlyomért küzdök. Csak egy zölden világító öklöt látok, ösztönből cselekszem. Leguggolok, és a szívébe mártom a tőrt.

Az egész világ vöröslik. A zajok természetellenesen élesek, és élesebben látok mint valaha. Érzem a félelem illatát. És a vérét. Bódító, gyönyörű. Vérszomjam sosem elért gátakat ostromol. Körülöttem tetemek, és haldoklók hevernek. Néhányan hangosan kiáltoznak haláltusájukban. Gyönyörű zene. Nincs szebb a világon.
Felemelem a kezem. Az egész vérvörös. Sőt, jut el tudatomig, mindenem vérben úszik. Még az alsógatyám is átázott. A kezemben egy véres tőr van. Látom az arcát. Nem fél. Arcán mérhetetlen aggódás és szomorúság ül. Mintha bocsánatot kérne. De nem izgat. Ez az állapot csak vért akar látni, még többet...

***

Tizenhárom nappal korábban – reggel nyolc

Reggel van, felkelek. Felöltözök, megfésülködöm, és keresek valami kaját. Találok valami édességet, azt gyorsan bekapom. Kénytelen vagyok rádöbbenni, hogy alig van itthon kaja. Már megint. El kell majd vennem vásárolni. Szopás. Na mindegy, egyenlőre reggelitorna. Azt gyorsan letolom fél óra alatt. Igazából csak ugrálásból, fekvőből, és nyújtásból áll az egész. Ma pihenőnapom van, nem edzek Hadoval.
Fogtam a tárcámat, és lementem. A sarki bolt felé indultam, nem akartam sok dolgot venni. A lépcsőházban éppen szereltek, egy nagy darab csóka kalapáccsal vert egy vízvezeték csövet. Az egész ház visszhangzott tőle. Kellemes volt, tényleg. Gyorsan lementem, minél messzebb a zajtól. Az utcán hál isten nem volt nagy tömeg. Felpillantottam a Tokyo szerte kitett óriási tévékre, de épp reklám volt. Feliratozva. Épp valami hülye reklám ment. Barkácsreklám. Egy vízálló fúróról. A reklámon épp egy cunami mosta el, majd utána is működött. Nyilván animált az egész. Mintha létezne olyan, hogy árvíztűrő tükörfúrógép. Hülyeség az egész.
A sarki bolt előtt megtorpantam. A kirakat üvegében egy régi ismerőst véltem felfedezni. De nem, az nem lehet. Mit keresne itt? Megfordultam, és körbenéztem. Az utca kihalt volt. Megfordultam, és épp lenyomtam volna a kilincset, amikor hirtelen bevillant valami. Ebben a pillanatban lebuktam, és hátrabukfenceztem. Előkaptam egy tőrömet, és visszáján tartottam magam előtt (értsd: a hegye a könyököm felé nézett). Egy pillanattal később betört a kirakat üvege. Lángot csináltam gyűrűmön, és ököllel a földre sújtottam. Körülöttem nagyjából körben láva tört fel, többek közt a kirakat előtt is. A következő pillanatban valami hátba talált, és elrepültem. Repülés körben gyorsan nagy adag port indítottam a hátam mögé.
A por egyre terjedt, és körbekúszott valamin ott, ahol semmi sem volt. Fuck yeah, összejött. Egy hatalmas, kétkezes pörölyt csináltam a levegőből, és a porban álló ember felé suhintottam. Ám az az utolsó pillanatban eltűnt a porból, és mögöttem jelent meg. A lendület vitt tovább, szétzúztam a porfelhőt, majd orra estem. Egy kard hegyét éreztem a hátamon. Megint felsültem.
-Még mindig gyenge vagy. -hangzott a jól ismert hang fölöttem. Elvette a kardot, hátra fordultam, és felsegített. Gyorsan megöleltük egymást, majd alaposan végigmértük egymást.
-Sam! Hogy kerülsz ide? -kérdeztem meglepetten. Tényleg nem gondoltam volna, hogy itt fog felbukkanni.
Sam egy régi ismerősöm volt, és az egyetlen barátom. Nagyjából egyidősek lehettünk, de ezt nehéz megmondani, ha az ember nem emlékszik az életkorára. Harmadik, azaz ezen életemben ismertem meg. Egy-két évvel azután, hogy véget ért a második. Megpróbáltam meglopni, illúzió segítségével. Csak hát az a probléma, hogy ő is azt használ. Így lebuktam. Megvert, majd felajánlotta, hogy tanít. Sosem értettem miért bíztam meg benne. Bár ez nem igaz. Hetekig, hónapokig nem bíztam benne. Mindig tartottam attól, hogy elárul. De szükségem volt a tudására. És abból volt neki bőven. Zseni volt a srác. Pont amiatt maradtam mellette, mint most Hadonál. Mert szükségem volt a tanulásra. De ahogy teltek az idők egyre inkább megbíztam benne. Szerzett nekem munkát, és megtanított rendesen használni a képességeimet. A végére olyan lett, mintha a testvérem lenne. Állandóan ugrattuk egymást.
Egy apró, félig lerobbant tanyán laktunk. Télen állandóan hideg volt. Ráadásul a hó miatt állandóan be akart rogyni a tető egy része. Amit egy felmosó nyelével támasztottunk alá. Az ajtót is állandóan nyitogatta a szél, de a tanya közelében egy roncskocsiból kiszedtük a Ladaablaktörlő-visszarántórugót, ami ezek után úgy-ahogy csukva tartotta az ajtót. Sosem felejtem el a serpenyőben sülő patkány és egér illatát. Meglepően finom dolog. Szal a lényeg, hogy eleinte nem voltunk túl gazdagok. De jól megvoltunk. Az őrületemet persze titkoltam. Nem volt nehéz, csak akció közben tört rám, oda meg mindig magányosan mentünk. De egyszer meglátta. Néhány fickó követett, és a tanyán támadtak rám. Azt hittem itt a vég. Kitört belőlem az Igazi Állapot. Kegyetlenül megöltem mindegyiket. Épp ekkor ért haza. Ahogy ott álltam, vértől csöpögve. Nem volt kellemes látvány.
Nem futott el, nem ment el. Megkérdezte, hogy ez mi volt, én meg elmondtam neki. Árnyék suhant át az arcán, de nem szólt. Másnap eltűnt. Bíztam benne, hogy visszajön. Így is volt. Este fáradtan hazaért. Másnap megint elment, és ez így ment. Sikerült kiszednem belőle, hogy egy Verde nevű tudóshoz jár tanulni, hátha felfedez valami gyógyszert számomra. Két hónapig járogatott haza, egyre több biológus zagyvát hallottam tőle: golgi-készülék, membrán, endoplazmatikus-retikulum, mirigy, lizoszóma... semmit sem mondtak nekem. De nem zavart, örömmel hallgattam. Aztán egy nap nem jött többet. Odaköltözött Verdéhez, hogy még többet tudjon tanulni. Azóta nem láttam. Egészen a mai napig.
-Itt volt dolgom, és gondoltam meglátogatlak. Verde küldött, hogy nyomozzak a Mikulásos-banda után. Látom, azért szépen fejlődsz.
-Mi köze van Verdének hozzájuk? -a mikulásos-banda egy olyan banda volt, aminek minden tagja mikulásjelmezben követte el a bűnöket. Az utóbbi időben egyre gyakrabban megjelent a nevük.
-Gyere, sétáljunk egyet. -elindult, követtem. Ősi módszer, séta közben nehezebb kihallgatni. Tehát valami bizalmas, titkos infó.- A helyzet az, hogy a Mikulásos-banda nem találomra gyilkol és rabol. Bár kívülről úgy tűnhet, de nem. Áldozatainak kilencvenöt százalékának valamilyen kapcsolata volt Verdével. Volt, aki pénzzel támogatta, mások alapanyaggal, megint mások információkkal, volt aki dolgokat rendelt meg tőle. De, majdnem mindenkinek volt köze Verdéhez. Ami elég nagy érvágás a mesternek. Számos bevételtől úszott el az elmúlt két hónapban, és ez nagyon nem jó.
-Várj. Kitalálom. Neked kell elkapni őket.
-Igen, így van. Verde nem akarja bemocskolni a kezét. Egyúttal megkért, hogy néhány kísérleti dolgot teszteljek le neki.
-Segítsek a nyomozásban?
-Megtennéd Il?
-Naná aniki. Elvégre is tesók vagyunk. Ráadásul nekem van helyismeretem.
-Rendben. Akkor tessék... -nyújt felém egy markolatot. Penge nélkül.
-Ez mi?
-Verde kísérleti fegyvere. A szerkezet képes megszilárdítani a köd lángokat, azaz valós illúziót teremteni. A penge mindig azt az alakot ölti, amilyenre először formáltad. De, persze megcsinálhatod, hogy láng bele vezetése nélkül, tényleges illúzióként csinálsz rá pengét, ebben az esetben ellenfeleid védekeznek majd nem létező támadásaid ellen. Elméletben hihetetlen praktikus eszköz, gyakorlatban még nem próbáltuk ki. Prototípus, szal vigyázz rá. Ha minden igaz egytized másodperc alatt szilárdítja meg a lángokat, ugyanennyi idő alatt bomlik le. A nyomozás végéig megtarthatod, utána kérném vissza. Ja, és a neve Szellempenge. Minél több és tisztább lángot vezetsz bele annál ellenállóbb és élesebb. Ja, és alapból olyan erős, mint egy lángokkal felerősített penge, nem kell külön vezetni bele.
-Váó. Köszönöm, érdekesen hangzik. -gyorsan lángokat vezettem a markolatba, majd az eddigi tőreimhez teljesen hasonló pengét képeztem rajta. Egy pillanatig éreztem, hogy illúzió, majd hirtelen átlépett a valóságba. Suhintottam vele egyet, tökéletes egyensúlya volt. Nagyon apró vágást ejtettem az alkaromon. A lángoknak hála hihetetlen éles volt, és kicsordult a vérem. Nem hittem a szememnek. Verde létrehozott egy eszközt ami valósággá változtatja az illúziókat! Hihetetlen! Ezzel a technikával a ködlángosok verhetetlenek lesznek. Mondjuk egyenlőre csak egy ilyen egyszerű dolgot tudott létrehozni. De akkor is.
-Van ötleted hol kezdjük?
-Hát a megmaradt támogatói közül egy eléggé kiemelkedik. Mr. Fukushito.
-A multimilliárdos Mr Fukushito? Ő is támogatja? -Fukushito egy elég menő számítástechnikai és elektrotechnikai cég feje volt.
-Igen. Mit gondolsz kitől szerzi a chipeket? -felszálltunk a metróra, és elindultunk a cég központja felé. Csendben utaztunk, a Szellempengét már kikapcsoltam, és zsebre vágtam. A metrón a megszokott tömeg volt. Hál isten nem jött az állapot. Bár néhány ember szeme gyanúsan vörösen fénylett. Apró figyelmeztetés, hogy ne legyek sokat tömegben. Remélem nem tart soká az út.
Szerencsémre nem, két megálló múlva leszállunk. Amint leszállunk a falhoz megyek és neki támaszkodok.
-A betegséged?
-Igen. Az állapot nem szereti ha tömegben vagyok. Paranoiával társul, és látomásaim lesznek.
-Bocsáss meg, hogy ilyen lassan haladok. De ha minden jól megy egy-két év és meglesz a gyógyszer.
-Köszönöm. -hálásan tekintettem rá, életem legszebb szavait hallottam. Láttam a szemében, hogy tényleg sajnál.
-Verde felajánlotta, hogy költözz be a laborba, és hamarabb lesz eredmény.
-Ezt már megbeszéltük aniki. Nem bízok benne, és emellett nem leszek kísérleti nyúl.
-Te tudod. De nagyon nem szeretném, ha meghalnál nekem. Amúgy... ha Mr. Fukushito meghla vasszeg a te betegséged kutatása is leáll.
-Nyugi. A magamfajta bérgyilkosok számára valószínűbb, hogy egy ellenfél végez velem, minthogy a betegség. Ja, amúgy elfelejtettem említeni, de egy yakuza ősellenségnek nyilvánított engem. Egy ideje békében hagynak, de tudják, hogy úgysem megyek sehova. Szóval bármikor lecsaphatnak rám.
-Jó tudni. -mosolyodik el.- Mit tettél?
-Félreértés. Megöltem véletlen egy emberüket. Utána nekem jöttek, szal még néhányat.
-Véletlen?
-Az állapot. -elkomorodva bólintott, mindent értett.- Ne légy már ilyen komoly! Már megszoktam!
-Boccs. -megpróbált mosolyogni, de nem ment neki. Megértettem.
Tíz percet sétáltunk, mire elértünk egy fényűző étteremhez. Kifejezetten az a hely, ahová én öltönyben sem mennék be. Karót kell nyelni, és nem vakarhatod meg az orrod anélkül, hogy ne ugranának hatan oda. Nem gondoltam bele, hogy ha első életem nem ér véget, akkor most én is ilyenekben ennék.
-Nem épp ilyen helyhez öltöztem.
-És? -nézett rám mosolyogva.- Attól még illuzionista vagy, nem?
-Ja bocs, erre nem gondoltam.
-Örök hiba öcskös. -belebokszoltam a vállába, és bementünk. Közben mindketten öltönybe varázsoltuk magunkat. Amint átléptük a küszöböt éreztem a légváltozást. Egy aranytapétás, bíbor padlószőnyeges csillogó-villogó helyen találtam magamat. Meleg volt, de nem volt túlfűtve. Egy porszem nem sok, annyit nem láttunk. Sam odalépett egy pincérhez, és megmondta mi járatban. A pincér azonnal elvezetett minket.
Ekkor tűnt fel, hogy az egész étteremben csak egy asztal foglalt, ahol négy személyre terítettek. Egy vékony, de mégis izmos férfi ült az egyik széken. A másikon egy testes, kopasz. Mindketten drága ruhákat viseltek. A másik két szék üres volt. Érezésünkre felálltak, és kezet nyújtottak. Megráztuk a felénk nyújtott kezeket, majd a felkínált helyre ültünk. Tudtam, hogy az egyikük Fukushito, a másik valószínűleg a testőre, de melyik-melyik? Aztán a vékonyabbik szólalt meg.
-Üdvözlöm önöket. Mr. Fukushito vagyok, ő a testőröm, Mr. Shimaru. Hallottam, hogy Verde professzor megbízásából felkeresnek, de bevallom, egy személyre számítottam. Szerencsére a professzor alig két perce hívott, hogy egy barátját is hozza. Bevallom, kicsit modortalannak tartottam, hogy bejelentés nélkül beesik. Bocsássák meg őszinteségemet.
-Bocsásson meg Mr. Fukushito. A helyzet az, hogy Ilaszior egy régi ismerősöm, és teljességgel megbízható. Itt él Tokyoban, és véletlen összefutottam vele. Megkértem, hogy segítsen a munkámban. Remélem nem nagy teher.
-Ugyan, dehogy teher. Csak meglepett, ennyi az egész. Egy ember nem teher számomra. Pláne azok után, hogy kibéreltem az egész éttermet. Viszont azt eddig senki sem árulta el, hogy mi az ön úgynevezett munkája. Csak azt, hogy Verde küldte, és bizalmasan akar tárgyalni. -levágott egy darab steaket, a szájába tette, majd ízletesen megrágta. A gyomrom megkordult. Hiába, éhes voltam. Úgy nézett rám egy pillanatig, mintha épp az anyját szidtam volna, majd hirtelen felnevetett.- Elnézést, bocsássák meg udvariatlanságomat. Pincér! Pezsgőt és steaket az uraknak! De gyorsan!
Sam megvárta míg kihozzák a kaját, és csak utána kezdett bele.
-A legtömörebben... aggódunk a biztonsága miatt uram. Bizonyára hallott a Mikulásos-bandáról. A gyilkosságaik nem véletlenszerűek. A professzor támogatóit és megrendelőit támadják. Emiatt a professzor félti az ön életét.
-És ezáltal a bevételét.
-Így van uram. Az ön halála hatalmas érvágás lenne. Az eddigi károk egy-két jelentéktelen kutatás elhalasztását eredményezte csak, de az ön halála minden kutatást alapjaiban megrázna. Ezt szeretnénk elkerülni.
-Szóval testőrködni akarnak? Miből gondolják, hogy többet nyújthatnak ketten, mint az összes őröm együtt?
-A professzor jobban felszerelt minket. Továbbá két percünkbe telni ártalmatlanítani az ön őreit. Az összeset. Mind a kétszázhúszat.
-Kétszázhúszonkettőt. Most vettem fel kettőt. -ennek ellenére látszott, hogy nem tetszik neki amit Sam mondott.
-Elnézést. Úgy látszik ez az információm elavult. Ettől független két perc lenne. Vagy annyi sem. Sajnálom, de képzettebbek vagyunk.
-Talán. -ráncolta össze a homlokát. A gazdagok nem szeretik, ha egy szegény azt mondja, hogy valamiben jobb nála.- De talán nem.
Sam már válaszolni akart, de nekem elfogyott a türelmem. Gyűrűm felfénylett, vállamból egy harmadik kéz nőtt ki, majd még egy. Az egyik torkon ragadta Mr. Fukushitot, a másik egy pisztolyt szegezett az őrének. Fél percig farkasszemet néztem Fukushitóval, majd eloszlattam az illúziót. Levegőért kapkodott, az asztalra rogyott.
-Ez... ez meg mi volt?
-Bocsásson meg, csak egy egyszerű szemléltetés. Sam és én is képesek vagyunk illúziókat létrehozni. Elég hatásos nem gondolja? -leesett az álla. Szemléltető nélkül valószínűleg olcsó trükknek tartja, de így elég mély benyomást tett rá a dolog.
-Rendben van, velem jöhetnek. De vigyázzanak magukra!

Tizenhárom nappal ezelőtt – tizenhat nulla-hét

A limó csikorgó kerekekkel fékezett, majd bekanyarodott. Csendben, a sarokba húzódva ültem. Bíztam Samben, de ezt Mr. Fukushitóról már egyáltalán nem mondhattam el. Ő sem bízott teljesen bennem, ez egyértelmű volt. Egy felfuvalkodott idióta gazdag volt, aki nem szereti ha bárki bármiben jobb nála. Márpedig mi sok dologban jobbak voltunk, ez egyértelmű volt. Bizonyos szempontból mi parancsoltunk. Nem ő fizetett minket, így nem fenyegethetett kirúgással, ellenben nekünk az életéről kellett gondoskodnunk. Szívás. Jobban fel voltunk (legalábbis Sam) szerelve, emellett erősebbek voltunk mint bármelyik testőre. Ha őt kellett volna kicsinálnunk nem lett volna nehéz feladatom. De nem őt kellett sajnos. Őt megvédeni kellett. Mikuláséktól. Na és ők már kemény legényeknek tűntek a hírek alapján. De mindenesetre jól szervezettek voltak.
Egy villába mentünk, Tokyo közelében. Eléggé elhagyatott helyen volt. Hülyeség. Nehezebb menekülni, könnyebben körbekeríthető. Tovább tart mire ideér az erősítés. Cserébe egy erődöt csináltak belőle. Nyilván a fickó is tudta, hogy bármikor jöhet valaki, aki ki akarja nyírni. Messzi földről híres volt a biztonsága. De még nem voltunk ott.
Egyetlen betonút vitt ki oda. A távolban már körvonalazódott a teteje. Mellettünk fűtenger, és földutak. Hogy egy jó ötszáz méter múlva erdő váltsa fel. Talán csak képzelődöm, de mintha magas, sistergő hangot hallanék. Mintha valahol láng lobogna. Samre nézek, hogy ő is hallja-e. Nem szívlelném ha a limuzinban támadnának meg. Ellenálló, kényelmes, de gyakorlatilag lehetetlen menekülni. Pont mint a villája. A gazdag fickók úgy látszik szeretik azokat a dolgokat, amikből vagy győztesen jutsz ki, vagy sehogy. Hülyeség. Mindig kell egy menekülő út, ha valami balul sülne el. Amúgy a limuzin még csak nem is olyan jól védhető. Pláne nem távolsági fegyverek nélkül.
Hátranéztem, és leesett az állam. Három darab szám lebegett mögöttünk, olyan ötszáz méterre, vihar lángokkal meghajtva. Rajta a fekete ablak miatt szürkés, de egyébként egyértelműen vörös ruhájú mikulások. Mindegyiken kettő. Az egyik vezetett a másik meg... a másik meg egy puttonyban kotorászott. Mi ez, ajándékot akarnak hozzánk vágni? Kérdésemre hamar választ kaptam, amikor elővettek egy-egy rakétavetőt. Így már abszolút értettem a dolgot. Szóval ajándékot kapunk. Egy kurva gyors kurva halálos töltet képében. Oké, alapból nem szeretem az ajándékokat, és nem is szoktam kapni, de erről szívesen lemondtam volna. Odafordultam Samhez, és épp megszólaltam volna, amikor rám nézett. Egyetlen pillantása elég volt ahhoz, hogy befogjam. Szemeiből végtelen nyugalom áradt, és egyértelműen „maradj csendben, semmi baj, minden rendben lesz” sugárzott belőle. Nem értettem miért mondja ezt. Azaz miért sugallja ezt. De oké, az ő dolga. Aztán észrevettem, hogy lángol a gyűrűje. Szóval ő is tud az üldözőkről. És valószínűleg már cselekedett is.
Hátranéztem, a szánon ülők már emelték a fegyvert. Fél pillanatig ott tartották a szemüknél, majd lőttek. A következő pillanatban száz méterrel mögöttünk felrobbant a talaj. Betondarabok röpködtek a kocsi mellett. Kicsit erőlködtem, és észrevettem Sam illúzióját. A mi kocsink pontos mása száz méterre mögöttünk robogott. Úgy döntöttem én is beszállok az elterelésbe, és a lávakúthoz folyamodtam. Az úton és a füvön elszórva lángcsóvák törtek fel. A télapók arcán meglepetés ült, s hiába tudták, hogy illúzió, nem tudtak kitörni belőle. Ha egyáltalán tudták. Nem tudom, hogy tudták-e. A lényeg, hogy elkezdték kerülgetni őket, és nem igazán tudtak célozni. Az egyiket elnyelte egy csóva, a következő pillanatban a földbe csapódtak, és felrobbant a szán. Hiába nem valós a tűz, nem tesz jót ha a pilóta megőrül a fájdalomtól. De ez az illúzió elég sok erőt kivett belőlem. Abbahagytam, mert könnyen lehet, hogy ma még szükségem lesz az erőmre. De ez azzal járt hogy egyre közelebb értek. Gyorsabbak voltak mint mi. A limuzin elvégre is nem versenyautó. Ráadásul Sam is elengedte a kocsis illúziót. Valószínűleg ő is tisztában volt a problémával. Ha lerázzuk őket kimerülünk. Ha nem akkor meghalunk. Szopás.
Ekkor Sam felállt, és a tetőhöz lépett. Megnyomott egy gombot, mire elcsúszott egy lemez, és kidugta a fejét. A menetszél viccesen borzolta a haját. Halálos nyugalommal elővett egy dobozt. Én zavartam a képet a kocsi körül, hogy nehezebb legyen becélozni, de ennél többet nem tehettem. Reméltem, hogy valami jóban töri a fejét. És hogy hasznos lesz az a doboz. Komótosan felemelte, és beleillesztette a gyűrűjét. Láng csapott fel, majd a doboz pittyegni kezdett. Sam eldobta. Nem értettem mi értelme volt ennek. Semmi sem történt. Már épp kezdtem kétségbe esni, amikor a doboz felrobbant. A robbanás középpontjából egy ködlángból álló gyűrű terjedt a szélrózsa minden irányába. Elért minket, majd átment rajtunk. Egy pillanatig csend volt. A vihar előtti csend.
A következő pillanatban felrobbant a világ. A föld darabokra szakadt, és hatalmas darabok kezdtek lebegni. A kocsi farolt egyet, és csúszkálni kezdett. Azt hiszem a sofőr megijedt. Nem volt egyedül. Hál isten tudtam hogy illúzió, és alapból értek hozzájuk valamennyire, így kicsit könnyebb volt kitörnöm belőle. Alig pár pillanatba telt. A kocsi rándult egyet, nem tudtam megnézni mi történt a szánokkal. Lefejeltem az egyik ablakot. Az orrom reccsent egyet, és eltört. Vér öntötte el az ajkaimat és az államat. Sam közben Fukushitóhoz ugrott, és bekapcsolta az övét. Én próbáltam előre mászni, de éreztem, ahogy egyre inkább közeleg az állapot. A vér íze a számban megőrjít. Elértem az első válaszfalat, és kerestem valamit ahol átjuthatnék a volánhoz. Nem találtam csak egy kis beszélőkét. Épp azon voltam, hogy elővegyem egy fegyverem amikor a kocsi megpördült. Lesodródhattunk az útról, mert hirtelen megakadt, majd fejjel lefelé fordult, végül még megpördült kétszer háromszor. Az ajtók összezúzódva, kinyithatatlanul. Elővettem a szellempengét, és aktiváltam. Egy olyan pengét hoztam létre mint a normál tőreim. A nyele villant egyet, ahogy megjegyezte ezt a formát. Mostantól automatikusan ilyet vesz fel. Elvileg. Nagyon remélem. Belevágtam az ajtóba, és egy elég nagy rést vágtam amin ki lehet férni. Kimentem, majd visszanéztem a többiekért. Mr Fukushito-nak kutya baja sem volt, Sam viszont nem mozdult. Csúnyán beverhette a fejét. Kiszedtem őket, közben konstalláltam a fájdalmat az orromban, és az oldalamban. Az egyik jobb bordám valószínűleg eltört. Ez van. Elviselem. Fasza csávó vagyok. Remélem. Arrébb cipeltem őket, majd benéztem a volánhoz. Mr. Fukushito testőre, bárhogy is hívták, meghalt. Nyugodjék békében.
Körülnéztem. A ház alig egy kilométerre lehetett. A másik irányban meg ötven méterre egy szán szállt le. Ezek szerint véget ért az illúzió. A másik felrobbant, mint a harmadik.
Két télapó szállt ki. Nem rakéta vetőztek, nem érezték szükségét. Vagy csak nem volt több ammojuk. Baromira nem érdekelt melyik. Előre léptek, egyiküknél egy pallos volt, másikuk egy kézzel forgatott egy szablyát. Meglepett, a yakuzások általában nem használnak európai fegyvereket közelharcra. De most, hogy jobban megnéztem őket, feltűnt valami. Egyikük sem volt sárga. Kicsit sem. És gyűrűt hordtak. Mondjuk ezt sejtettem a szánból, de akkor is.
Egyszerre léptek elő, nem szarakodtak a mini párharcokkal. Kétségtelenül európaiak voltak. A japánok stílusa nem ilyen. Ők a „mindkét fél szenvedett és jön a végső összecsapás” esetén általában mini párharcokat tolnak. De nem, ők nem.
A pallost hirtelen vörös, azaz vihar lángok vették körül, míg a szablyásét kék, azaz eső lángok. Fincsi. Az egyik lelassít a másik elég durván sebez. Ehhez jön, hogy én sérült vagyok. Nem baj. Az állapot megérkezett. Bal kezem szabad volt még, a jobban a szellempengét fogtam. A ballal letöröltem egy adag vért, majd felnyaltam tüskékbe a hajamat. Az egyik felvonta a szemöldökét. Meglepte a dolog. Nem baj az. Lepődjön csak meg. Van ott még ahonnan ez jött. Átdobtam bal kezembe a szellempengét, majd a jobbal elővarázsoltam az alkaromra erősítettet. Ugyanezzel a lendülettel elhajítottam. A vihar lángos felé. Alapból nem lenne veszélyes, de a nagy, erős csapások elviszik annyira a figyelmet, hogy a kis technikás csapások eltaláljanak. Akkor meg az eső láng miatt akár keresztet is vethetek, mert lelassulok. A vihar lángos meglepődött, de utolsó pillanatban markolatgombbal félreütötte. Előredöntötte a pengét, majd szúrt egyet. Elhajoltam előle, figyelve nehogy a hátamat mutassam a másiknak. Bal kézzel megnyomtam a csuklószorítómat, mire gyorsan visszatekerte. Visszapattintottam az alkaromra, és a hátamról szerváltam le egyet. Mindezt úgy, hogy közben már az eső lángos felé suhantam, a szellempengével szúrva. Ellenfelem hárított, de szerencsétlen módon éllel. Ez alapból lánggal erősített fegyverekkel nem feltétlen baj, de így az éle a két pengeszár közti centis részbe csusszant. Gyorsan megcsavartam, a csávó elejtette fegyverét. De mielőtt bevittem volna a végzetes csapást a társa gyorsan felém csapott. Félreugrottam, de ez alatt a másik visszaszerezte fegyverét. Fuck it.
Nem igazán éreztem úgy, hogy a fair play most segítene. Alapból könnyű falatok lettek volna, de nem tudtam rendesen mozogni a bordámmal. És az állapot vért kívánt. Elképzeltem ahogy az esős csávóba tőrök szúródnak. Ez a trükk már máskor is bevált. Ilyenkor valamiért megjelennek a tőrök. Most is ez volt. A fickó felsikoltott, ahogy a tőrök beleálltak mindenütt. A fájdalom lebénította. Odaugrottam és lecsaptam a fejét. A nyakából spriccelt a vér. A feje kicsit később esett e mint a kardja. Nem sokkal.
Csak a vihar csóka maradt. Társa halálát látva őrült támadásba kezdett. Jobbra balra kaszált. Kezdetleges, gyerekes technika. Könnyedén kitértem, de olyan sebességgel és változatossággal pörgött, forgott, hogy nem tudtam ellentámadni. De nem akartam húzni a dolgot. Nem tudtam mi történt Sammel, de nem nézett ki túl jól. És nagyon nem akartam elveszteni Samet. Ha elveszteném... bele sem akartam gondolni.
Ekkor legszívesebben a fejemre csaptam volna. Hogy lehetek ennyire hülye? Meglendítettem a jobb kezemet, és elhajítottam a tőrt. Egyenesen a szívébe fúródott. Azonnal meghalt.
Odarohantam Samhez, és megvizsgáltam. Hál istennek volt pulzusa... de ez volt az összes jó amit el lehetett róla mondani. Ráadásul Mr. Fukushitó sem úgy nézett ki mint aki hűde rajong értünk mindezek után...

Tizenhárom nappal ezelőtt – tizenhét huszonkettő

-Hogy van?
-Javult az állapota, nincs veszélyben. Ha minden jól megy holnapra felépül. De ön is vigyázzon magára. Nem a legjobb törött bordával harcolni. Az orra majd helyrejön. De azért ne ugráljon sokat. Ráadásul mintha a főnök sem kedvelné igazán. -a doktornő arcán őszinte aggódás ült. Mondjuk ez finom kifejezés volt. Ha Mr. Fukushitó nem félt volna a haláltól, és nem győződött volna meg arról, hogy tényleg ki akarják nyírni, akkor most öt yent nem tennék arra, hogy valaki nem próbálja meg elvenni az életemet a villában. Így viszont, noha még mindig fennállt a lehetőség, hogy valaki csendben egy kést szúr a hátamba, kicsit nagyobb biztonságban voltunk. De azért sűrűn kellett a hátam mögé pillantanom. Jól van na. Paranoiás vagyok.
Amint beértünk a villába, gyalog, Samet elvitték az elsősegélyre, ami jobban fel volt szerelve mint a legtöbb kórház. Engem meg berendelt a dolgozó szobájába, és lebaszta a fejemet. Nem igazán ordított, úgy egy kilométerre már lehet, hogy nem is hallották. Nem baj, túléltem. Gyorsan felmértem a terepet. Tartotta egy seregszemlét a kétszázhuszonegy őr felett, mivel ugye egy meghalt, és nem lettem tőle derűlátóbb. Volt egy-egy pisztolyuk, gumibotjuk, és sokkolójuk. Ennyi. Meg golyóálló mellényük. Géppisztolynak se híre se hamva. Hát bassza meg Mr. Fukushitó. Esélytelen az egész. Nem baj, fel a fejjel. Nézzük a terepet, aztán irányítsuk el őket. Ja, elfelejtettem említeni, de volt egy pozitívum is. A testőrök feje egy ősz, hatvanas bácsi volt. Társaival ellentétben sovány volt, de látszott, hogy jó kondiban van. Nem viselt golyóálló mellényt, öltönyben volt. Se gumibot, se sokkoló. Egy kommandós kés. És volt egy Thompsona. Jófej volt, de modoros. Látszott hogy értelmes. Az ujján egy gyűrű volt. Reméltem, hogy láng-gyűrű, és tudja használni. Mert arról, hogy anno maffiózó volt, meg voltam győződve.
Ő vezetett körbe. Hitosi-nak hívták. Először a falakat jártuk körül, majd bent a házban néztünk szét. Közben megtudtam, hogy tényleg maffiózó volt. Egy jelentéktelen kis családhoz tartozott. És tudja, hogyan kell használni gyűrűt. Azt nem árulta el, hogy milyen lángú. Nem értem miért nem. Az ő dolga. Nem is igazán izgat. Majd kiderül az ütközetben. Mert arról, hogy támadni fognak meg voltam győződve.
Szép nagy területe volt a villának. Sajnos elég nosztalgikus volt. Képek villantak be minduntalan az első életemről. Próbáltam a környezetre koncentrálni. Nem ment. Ahogy a falra néztem hirtelen láttam a ráfröccsenő vért. Arrébb néztem, de mindenütt vért láttam. Ránéztem Hitosira. Feje oldalra billent, sápadt volt. Mellkasán lyuk tátongott, ömlött belőle a vér. Szája szélén is vér csordogált. Öltönye átázott. Térdre estem, a tudatom majd meghasadt. Kezeimen meleget éreztem. Lenéztem, vér áztatta őket. Sikítottam, ahogy torkomon kifért. Beletúrtam a hajamba kezeimmel, a földre szorítottam fejemet. Szép lassan a tenyeremet az arcomra vittem. Éreztem, hogy tiszta vér lesz. Könnyeim keveredtek a vérrel. Felemeltem fejemet, epét hánytam. Éreztem orromban a vér illatát. Éreztem az ízét. A melegségét. Újabb sikoly tört fel torkomon. Hallottam minden halálsikolyt, melyet életemben hallottam. Szemem előtt láttam minden halottat. Azokat is akiket én öltem meg, azokat is, akik szemem láttára haltak meg. A képek egyre sebesebben és sebesebben kavarogtak. Fájdalomhullám. Elviselhetetlen fájdalom. Testem minden porcikájában. Átéltem minden fájdalmat egyszerre, amit okoztam. Amit kaptam. Amit körülöttem elszenvedtek. A világ forgott, már sikítani sem volt erőm. Már nem is fűben térdeltem, hanem vértengerben. A vérből arcok bukkantak elő. És kezek. Felém nyúltak, üvölteni akartam. Belekapaszkodtak a ruhámba, a hajamba. Elkezdtek felkúszni rajtam. A vér elnyelt. A sötétség elkezdett körbeölelni. Alig vártam, hogy elnyeljen. Hogy megmeneküljek. Hogy eltűnjek ebből a világból.
Egyetlen apró érintés. Egy meleg kéz érintése a hátamon. Samé. A vér világa megszűnik. Újra a rendes világban vagyok. Könnyek peregnek arcomon. Rázkódok, átölelem a lábait. Arcomat a combjába fúrom. A fejemet simogatja. Kezéből melegség árad. Érzem, hogy aggódik miattam. Érzem a szeretetét. És ez mindennél többet segít. Felnézek rá. Kutya baja. Kivéve az aggódást az arcán. Érzem, hogy végtelenül aggódik miattam. Felállok. Hitosi furcsán néz rám. Megértem. De nem kérdez semmit. Megszokhatta, hogy a maffiában vannak furcsa emberek.
Sam elővesz egy dobozt, és beleteszi a gyűrűjét, majd rám mutat vele. A doboz kinyílik, és megdöbbenésemre nap láng jön elő belőle. Körbeölel, begyógyítja sérüléseimet. Érzem, ahogy orrom kiegyenesedik, és a bordám is beforr. Fuck yeah. Már értem ő hogyan gyógyult fel.
-Verde legújabb doboza. Rájött, hogyan lehet más lángot tárolni. Ez igen előnyös, mert nem kell egy gyógyító a csapatban. Cserébe eléggé limitált a dobozszám.
-Nem baj, ha nem kocsikázunk többet limuzinnal.
-Hmm... azért bocsánatot kell tőled kérnem. Az egy dobozgránát volt, de nem sejtettem hogy ilyen erős. A professzor ötlete, szerintem zseniális. A dobozban elraktároz támadásokat, és egy késleltetőt szerel a zárra. Miután beledugod a gyűrűt eldobod, és nem sokkal utána nyílik csak ki. A probléma, hogy nem tudni mennyivel utána. Még elég kezdetleges. Meg az erejét sem ártana csökkenteni. Mint láttuk ez a sofőr életébe került.
-Hát ja. Amúgy ez milyen illúzió volt?
-Földszaggatás. Ha gondolod holnap megtanítalak rá. Vagy akár ma este.
-Kössz. -na persze nem sejtettem hogy semmi időnk nem lesz technikákat tanulni.
Közben haladtunk tovább, mértük fel a terepet. Sam átvette a posztomat, ő beszélgetett Hitosival. Én hamar leléptem, ahogy Samet ismerem majd úgyis rszletesen elmagyarázza a dolgokat. Inkább a ház falához mentem. Sam zseni, de mint tudós szétszórt is egyben. Volt egy olyan érzésem, hogy a ház falát nagyjából kihagyja.
Na igen, pont az volt amitől tartottam. Téglafal volt, ráadásul a mostani divatnak megfelelően eléggé elnagyolt illesztéssel. Nem lehetett nagy dolog felmászni. De, a látszat néha csal. Úgyhogy élesben is leteszteltem. Felnyúltam, kezemmel megkapaszkodtam, és már másztam is felfele. És tényleg nem volt nehéz megkapaszkodni. Két perc nem telt el, és már a tetőn álltam. Lenéztem, innen úgyis egyszerűbb felmérni a terepet. A kerítés két méter magas volt, tetején apró fémtüskék. A szögesdrót jobb, de nem olyan szép. A gazdagok a szépérzékükbe fognak egyszer belehalni. Maga a kert hatalmas volt. Volt itt minden. Uszoda, teniszpálya. Focipálya, kosárpálya. Minigolf. Gokart. Kétszer négy kilométeres volt. Szoborkert. Gyümölcsös. Sok-sok hely ahová egy orvgyilkos elbújhat. Emiatt is jó, hogy itt vagyok. Sam tudós. Csak adatokat lát. Nem látja át, hol könnyebb elbújni, hova kell több őr. Nem volt soha orvgyilkos. Én ellenben saját tapasztalatból tudom, hogy hova kell tenni az őröket.
Rászántam tíz percet arra, hogy felmérjem a terepet. Lemásztam, és bementem. Az őrök szállására mentem. Minél többet meg kellett tudnom róluk. Ha ismered az embereid akkor jobban tudod őket használni. Például soha ne tégy olyan őrt medence mellé aki nem tud úszni. Ne tégy babonás embert építkezés mellé. És a többi.
Hál isten itt nem akadtak ilyen problémák. Nagyjából felfogtam ki-kit utál, hol szokott őrködni. Mindegyiknek volt már valami tapasztalata éles helyzetből. Volt aki bankrablásnál őrködött, volt aki részt vett benne. Megint mások másnál testőrködtek. Volt itt mindenféle. Ami jó. Minél sokszínűbb egy társaság annál hatékonyabb. Ha voltál betörő belelátsz a fejébe. HA voltál őr tudod mire kell őrként figyelni. Mire nem szabad lőni. A kettő együtt a tökéletes kombó.
Sam egy óra múlva tért vissza Hitosival. Gyorsan felvázolt egy térképet. Naná, hogy csak a külvonalakat.
-Sam nem azért, de a kerten belüli dolgokat is jelölni kéne.
-Mi? Micsoda? -znéz rám. Biztos gondolkodott valamin.
-A szoborkertet, a gyümölcsöst, az uszodát, a pályákat...
-Azokat minek?
-Szerinted? -ennyire még egy tudós sem lehet hülye- Mert oda más-más elosztásban kellenek az őrök?
-Mondasz valamit.
Egy óra alatt elkészül az őrök felosztása. Öt-hat fős csoportokba tettük őket. A szoborkertbe mentek a legtöbben, meg az uszodához. Utána a gyümölcsös. Az őrök harmada a házban marad.
Hitosit leküldjük, hogy szóljon nekik. Sam elmegy Mr Fukushitóhoz. Én élezem a tőreimet, és bemelegítek.

tizenhárom nappal ezelőtt – húsz óra nullaöt

A hideg szél az arcomba vág. A hajamat a feladat fontosságára való tekintettel előre felnyaltam, kértem hozzá egy adag orvosi vért. A tetőn ülök, vagyis guggolok. A támadás elég valószínű. Itt a legkönnyebb megölni. Mondjuk ide is egy kisebb hadsereg kell.
Remélem, hogy nem tudnak sokan lángot használni, illetve nem akarnak. Mert különben esélyünk sincs. Az őrök nem tudják használni. Hárman meg kevesek vagyunk.
Már vagy egy órája gubbasztok a sötétben. A csendben. Eddig semmi. De ekkor... egyetlen, apró, elfojtott nyögés hallatszik. Egy pillanatra az egész világ elcsendesedik, ahogy eljut az emberek fejéhez a támadás tudata. Majd kiáltások hallatszódnak. „Ott van! Kapjátok el! Nem menekülsz!” a szokásos cselek. A semmibe lőnek, hátha a támadó vagy támadók kiugranak rejtekükből.
Csakhogy azoknak eszük ágában sincs rejtőzni. Már lebuktak. Ha támadnak is, a hang beleveszik az őrök zajába. Az északi kerítés közelében, a szoborcsoportnál, végső akarat lángok gyulladnak. Fuck. Az az én területem. Felállok, és nemes egyszerűséggel leugrom. A tőrömet a házfalba lövöm, és lassan leeresztem magam a dróton. Rántok egyet a dróton, és az alkarvédőm gyorsan feltekeri a drótot. Közben már futok a szoborkert felé. Előkapom a szellempengét, és aktiválom. Halkan, nesztelenül suhanok be a kertbe. Beolvadok két szobor közé, és az éjszaka neszeit hallgatom. Visszavonuló őrök zaja és halál kiáltások. De legalább visszavonulnak. Megmondtuk nekik, hogy csinálják ezt, ha új technikával találkoznak. A végső akarat láng beleillik ebbe.
Tovasuhanok, az ellenség vonalai mögé. A hangokból ítélve egytől három fős csoportokban mozognak. Az egyik közeledik. Gyorsan elrejtőzök. Két vihar lángos jelenik meg. Kardokkal. Európai, középkori kardok. Mikulás karddal... ehhem. Kisgyerek meglátná kirohanna a világból. Elmennek mellettem nem vesznek észre. Előre ugrok, közben előkapom egy másik tőröm. Megfordulni sincs idejük, a pengéim a szívükbe fúródnak. Eldőlnek mint egy bábú. Érzem az orromban a vér illatát. Kirántom belőlük a pengéimet, és tovább megyek. Újabb csoport jön velem szembe, nincs idő elbújni. Hárman vannak. Gyorsan eldobom a jobb kezemben lévő tőrt, és a bal karommal megnyomok egy gombot az alkarvédőmön. Abban a pillanatban kilövi a tőrömet. A két penge nagyjából egyszerre ér célt. A harmadik már lendül felém. Gyorsan megnyomok egy másik gombot, hogy visszatekerje a drótot, de már nincs idő megvárni. Ott van előttem egy újabb mikulás. Lecsap, tőrömmel hárítok. Közben egy kattanás jelzi, hogy visszajött a tőröm. A kardja lecsúszik a pengémről, súrolja a kezemet, és a földbe csapódik. Az első ujjperceimen szépen megégett a bőr. Gyorsan jobb lábbal a könyökhajlatába rúgtam. Elejtette a fegyvert, és a következő pillanatban szíven szúrtam. Ekkor fegyverropogást hallok. Gyorsan hátraugrok, egy szobor szilánkokra robban a becsapódó golyóktól. Mind viharlángú. Ez nem tetszik. Nagyon nem stimmel.
Kiugrom, a lövöldözőt keresem. Meglátom. Egy csúnya AK47-es van nála. Fényt varázsolok a szemébe. Elvakul, random lövöldözget. Messze elkerülnek a golyók. Eldobom a tőrömet, elterül. Nincs időm felvenni, mert már rajtam is vannak hárman. Az egyik késsel esik nekem. Felugrok, el a kés felett, és pofán baszom az öklömmel. Hátratántorodik, közben talpra érkezem, guggolásba. Jobb lábamat kinyújtom, előresiklok a földön, és a szellempengével hónaljon szúrok egy másikat. Áthelyezem súlyomat a bal lábamra, és felállok. Közben már egy másik tőr van a jobb kezemben. Az alkarvédőről nem veszem le egyenlőre, az vésztartalék. A késes felém szúr. A tőrömmel elmetszem az inakat a csuklójánál, majd előrelépek és átszúrom a nyakát. Vér ömlik a kezemre. Egy pillanatra vörösen villan a világ. Csak egyetlen, apró pillanatra. Nem tom mi a fene volt ez. De arra a pillanatra minden eddigit felülmúló vérszomjat éreztem. Ami nálam nem kis szó. És ez nem jelent jót. Nagyon nem.
Gyorsan visszakapcsoltam a harcba. Jobb kézzel oldalra szúrok, és lépek. Tőröm elsiklik a maradék ellenfelem előtt, aki ütésre emeli buzogányát. Visszarántom, félreütöm a fegyver nyelét. Jobb sarkam a földön marad, és befordulok, hátam a hasának feszül. A szellemtőrrel gyomron szúrom. Összerogy.
Ekkor robbanást hallok az épület felől. Odanézek, és a tetőn mikulások másznak ki egy szánból. Az egyikük egy bazookával az előbb robbantotta be a tetőt. Fuck. Erre nem számítottunk. Rohanni kezdek, futtában kiszedem a tőröm a holttestből. Közben folyamatos lövések érkeznek a hátam mögül. Szerencsémre nagyrészt elkerülnek. Az egyik súrolja az alkaromat, égető fájdalmat érzek ott, ahol hozzáért. Közben egyre gyorsabb leszek, ahogy az állapot kezd eluralkodni. Két perc múlva már a háztetőn rohanok. A lyuk alatt két mikulás áll, a többiek már továbbnyomultak. Leugrom, a nyakukba zuhanok. Persze a tőrömet feléjük tartottam, így egy hang nélkül összerogynak. Fülelek, majd rohanni kezdek. Itt már táposabbak vannak. Nem csak viharlángúak. Tízen vannak. Néhányan meghallják lépteimet, s felém fordulnak. Felugrok, egyenesen az egyiknek. Eldől, közben szívébe mártom a szellempengét. Guggolásba érkezem. Kirántom, közben a jobb kezemmel eldobom a tőrömet egy villám lángú felé. Félrelép, nekem esik. Hál' isten nem tudnak mindannyian rám koncentrálni. Félrehajolok a katana elől, a mellkasom előtt süvít el. A következő pillanatban valahogy eltűnik. Ösztönösen hasra vetem magam, és onnan kézzel továbblököm magam. Jól tettem, a penge belevág a hajamba. Egy pillanatig kézen állok, majd egy elég érdekes csuklómozdulattal fellököm magam a levegőbe, közben megfordulok. Egy pillanatra megint szemben állunk, majd megint eltűnik. Oldalra lépek ezúttal, hátha most függőlegesen vág. És igen! Ezúttal is megúszom. Apró illúziót csinálok, nem veszi észre. Megint eltűnik, majd egy kiáltás hallatszik, és egy csúnya cuppanás. Barátunk felkenődött a falra. Az apró illúzió miatt távolabbinak hitte a falat. Pech.
Egy naginata suhan felém. Oldalra lépek, a csávó elsiklik mellettem. A szellempengét a karjába döföm. Felkiált, de nem ejti el a fegyverét. De egy pillanatra megtorpan. Jobb kézzel torkon ragadom, rántok egyet rajta, és leszúrom. Szívás. A naginata nem előnyös szuper közelre. Az egész épület rázkódni kezd, majd egy csontvázhadsereg jelenik meg, és az ellenfeleimre vetik magukat. Meglátom Samet, de úgy mint eddig még soha. Ujján egy Hell ring villog. Szeme vörös tűzben ég. Úgy látszik a Hell ringjének a speciális támadását láthatom. Kipattint egy rugóskést, és támad. És is előrelendülök. A régi, közös edzéseknek és kalandoknak hála tökéletes összhangban mozgunk. Amint valaki lecsapna a másikra ott termünk és hárítjuk, majd ellentámadunk. Közben illúziókkal bombázzuk őket. Pár percen belül mindannyian halottak. Kinézek az ablakon. Visszavonultak. Sikerült. Nyertünk. Összegyűjtöm fegyvereimet, és elteszem őket. Az állapot elmegy, Sam is visszaváltozik normálisra. Épp egymásra vigyorgunk Sammel, amikor egy halálkiáltás zeng túl az elcsendesedett házon. Mr. Fukushito halálkiáltása.


To be continued...


ui.: Ez egyben egy egyedi fegyver pályázat is lenne. Ezt a fegyvert nem akartam az elején betenni az előtörténethez, mert csak itt kapom meg.
név: szellempenge
leírás:
-Verde kísérleti fegyvere. A szerkezet képes megszilárdítani a köd lángokat, azaz valós illúziót teremteni. A penge mindig azt az alakot ölti, amilyenre először formáltad. De, persze megcsinálhatod, hogy láng bele vezetése nélkül, tényleges illúzióként csinálsz rá pengét, ebben az esetben ellenfeleid védekeznek majd nem létező támadásaid ellen. Elméletben hihetetlen praktikus eszköz, gyakorlatban még nem próbáltuk ki. Prototípus, szal vigyázz rá. Ha minden igaz egytized másodperc alatt szilárdítja meg a lángokat, ugyanennyi idő alatt bomlik le. A nyomozás végéig megtarthatod, utána kérném vissza. Ja, és a neve Szellempenge. Minél több és tisztább lángot vezetsz bele annál ellenállóbb és élesebb. Ja, és alapból olyan erős, mint egy lángokkal felerősített penge, nem kell külön vezetni bele.
-Váó. Köszönöm, érdekesen hangzik. -gyorsan lángokat vezettem a markolatba, majd az eddigi tőreimhez teljesen hasonló pengét képeztem rajta. Egy pillanatig éreztem, hogy illúzió, majd hirtelen átlépett a valóságba. Suhintottam vele egyet, tökéletes egyensúlya volt. Nagyon apró vágást ejtettem az alkaromon. A lángoknak hála hihetetlen éles volt, és kicsordult a vérem.

Filler!

Spoiler:

„Erősebbé kell válnom. Sokkal erősebbé.”
Ez az első gondolatom, ahogy kinyitom a szemem. Az ágyamban fekszem, a plafont bámulom. Minden tagom fáj. Mi a fene történt?! Lassan térnek vissza a képek a harcról. A harc után lassan elvonszoltam magam az úton. De pár sarok után nem bírtam tovább, összeestem. Nem tudom, ezek után mi történt. Valaki hazahozott, és bekötötte sebeimet, és ágyba tett. Ez zavar. Meg is ölhettek volna. Csoda, hogy nem tették meg.
Kell egy edző. Muszáj találnom valakit. Akinek fogalma sincs az egész maffia dologról. Azt hiszem, tudom is, mihez kezdek. Kikeltem az ágyból, bár minden tagom tiltakozott. Az asztalhoz mentem, és kinyitottam a laptopot. Egyetlen pöccintésre indult az aranyom. Két perc alatt bebootolt. Felmentem az internetre, és pögyögtem. Pár perc alatt megtaláltam amit kerestem. A Nin-do iskola honlapját. A Nin-do iskola egy bentlakásos iskola volt, és árvaház egyben. A gyerekek a normál tananyag mellett az ősi nindzsa fortélyokat is megtanulták. Ráadásul most, hogy itt a téliszünet, tartanak egy gyorstalpalót. A téliszünet itt egy hónapos, és csak nemrég kezdődött. Maga a tanfolyam nem olyan drága. Hál istennek. Harmincezer yen. Csekély összeg, de nem csoda. Rengeteg állami támogatást kapnak, hisz értékmegőrző és árvaház. Ráadásul ma délután kezdődik egy tanfolyam. Négy hetes. Fuck yeah.
Tökéletes kiképzőhely számomra. Egy egyszerű, hagyományokban gazdag árvaház, mi mit sem tud az alvilág dolgairól. Nincs senki, aki megpróbálna megölni. Ennél jobbat kívánni sem lehet. Legalábbis remélem. Meg azt is, hogy az állapot közben nem tör rám.
Felöltözök, minden tagom fáj. Nem, ez nem a helyes szó. Tompán zsibbad, és szúr. No meg persze viszket. Nem baj, muszáj oda mennem. Különben pár napon belül egy még táposabb fickó keres meg. Na és akkor halott vagyok. Az előzőt is épp hogy csak túléltem. Persze az sem ártana, ha megtanulnám jobban használni a köd technikáimat. De ahhoz nehezebb mestert találni.
Kimegyek a házból, alig viszek valamit. Még a fegyvereimet sem. Sőt, a gyűrűmet sem. Ne ismerjenek fel. Ne lehessen rájönni, hogy közöm van a maffiához. Remélem az állomásig nem leszek megtámadva. No persze ez hiú remény volt. Egy kis utcában egy adag fiatal vett körbe. Késekkel, törött üvegekkel, fémrudakkal. A pénzemet akarták. Két percig tartó küzdelem volt. A végére enyhé lihegtem. Én jártam jobban. A fiúk soha többé nem fognak levegőt venni. Kellett megtámadniuk. Ő bajuk.
Felszálltam a vonatra, és leültem. Szokásos tömeg volt. Jó idő óta most hagyom el először Tokyo-t. Két óra múlva buszra váltottam. No persze ezen jóval kevesebben voltak, hál istennek. Nem bírom a tömeget. Mondjuk szerintem ez érthető. Ti se szeretnétek, ha képzelegnétek tőle. Nem jó dolgokat. Hanem néhány gyilkost. Köszönöm, de így is több gyilkos üldöz mint kéne.
A busz régi volt, rendesen rázkódott. Semmit sem tudtam aludni. Csak bámultam ki az ablakon, és a környezetet figyeltem. A busz egyszer csak egy emelkedőre ért, és elkezdett felfelé menni egy hegyen. A mezőket erdő váltotta fel. Sűrű erdő. Sötét, fenyves. Alig ért le valami fény az aljára.
Ahogy kanyarogtunk megláttam az árvaházat a távolban. Egy másik hegyen volt, hatalmas, ősöreg erőd. Leesett az állam ahogy megláttam. Azért ez már valami. A busz átdöcögött egy hídon. Lenéztem. Úgy pár száz méterrel lejjebb keskeny, gyors folyású folyó volt.
Húsz perc múlva a busz megállt. Leszálltam, két másik srác szintén. Bocsánat, az egyik lány volt. A busz ajtaja becsukódott, majd elment. Nem érdekelt a másik két kölök, az épület felé indultam. Ahogy beléptem volna egy öreg fickó bukkant elő. Ha keresztre feszítetek sem tudom megmondani honnan került elő. Nem a szokásos ninja ruha volt rajta. Ez is fekete volt, de bő ujjakkal.
-Üdvözöllek titeket. Jól sejtem, hogy a négy hetes kiképzésre jöttetek?
-Igen. -feleltem. A többiek szintúgy. Az öreg elmosolyodott, és összecsapta kezeit.
-Remek! Nos, akkor kérném a harmincezer yent. Utána kössetek.
Gyorsan tejeltünk neki, amit eltüntetett ruhája ujjában. Beléptünk, ő mutatta az utat. Az első szobába bementünk. Egy-egy öltöző volt, fiúknak és lányoknak.
-Kérlek cseréljétek le ruháitokat. Biztos találtok méretben megfelelőt.
Igaza volt. Fél perc után találtam egyet, ami jó volt. Fekete, testhez álló pamutruha volt. Egy nadrág, egy felsőrész, és persze egy tabi (pamut cipő-zokni kombináció). A felsőrészen persze egy csuklya is volt, illetve a nadrág egy zsebében egy maszk volt. A nadrág teli volt apró zsebekkel. A ruhánkat otthagytuk. Amikor végeztünk az öltözéssel tovább indultunk. A folyosók kihaltnak tűntek. Volt egy olyan érzésem, hogy figyelnek minket.
Lementünk két emeletet, és egy tágas terembe érkeztünk. Hat-hét éves gyerekek ültek a földön.
-Ők lesznek a csoporttársaitok. Meg majd a többi érkező. Nagyjából velük lehettek egy szintben.
Ezt a saját képességeimet ismerve kételkedve fogadtam. Mármint ami a harcot illeti. Amúgy a ninja technikákhoz nyilván nem értek. Leültem a terem egy sarkába, fejembe húztam kapucnimat, és békésen meditálni kezdtem. Homályosan érzékeltem a külvilágot. A többi idegen fel-alá sétált, a gyerekek izgatottan figyeltek minket. Pár órán belül még nyolc srác jött. Összesen tizenegy újonc és tizenkét gyerek.
Nyílt az ajtó, és belépett egy adag ember. Pontosabban egy idős ninja a bő ujjas kategóriából, és hét másik a normál ruhás kategóriából. Maszk fedte arcukat.
A gyerekek meghajoltak, követtem példájukat. A többiek is kapcsoltak, és meghajoltak.
-Üdvözöllek titeket. Mától négy héten át eme falak jelentik az otthont számotokra. Eme gyermekek a társakat. Megtanítjuk nektek a ninják harcának alapjait. Elsősorban a puszta kezes harcot, a rejtőzködést, a test gyenge pontjait, és a méregkeverést. Én leszek a mesteretek, ezek a diákok a segítőim. -mutatott a hét fickóra.- Ők Shinobik, azaz már kiképzett tagok. Én sensei vagyok, tehát mester. A mestereket a ruha alapján ismerhetitek fel. Nekünk van bő ujjunk. A shinobikat nehezebb felismerni. Általában veletek egyidősek, esetleg van náluk fegyver. A ruhaujjukba alkarvédő van varrva. Emellett az ő ruhájuk selyem.
-Az első feladatotok elég egyszerű lesz. Álljatok párba! Ti, kik kívülről jöttetek vagytok mostantól a kettes csoport. Ti, gyermekeim, az egyes csoport. A párokba egy egyes és egy kettes legyen. Ha megvan a párja mindenkinek pusztakezes harc fog következni. Csak hogy felmérjük képességeiteket.
Felálltam, a kicsik szétszóródtak. Az egyikük odajött hozzám. A mellkasom aljáig ért. Még viccnek is rossz. Elvégre is képzett harcművész vagyok!
A sensei megadta a jelet. A gyerek várt egy pillanatot, de nem támadtam. Az egyetlen kettes, aki nem támadt. Nem akartam elkapkodni. A gyerek furcsán nézett rám, majd hirtelen előrelendült. Nyitott tenyérrel ütött, a mellkasomra célzott. Ha eltalál kifut belőlem a levegő. Csakhogy engem sem most szedtek le a szélvédőről. Balra léptem, elfordulva. Jobb kézzel elkaptam a csuklóját, leguggoltam, hátamat a hasának nyomva. Bal kézzel megragadtam a hónalját, és átdobtam magamon. Nagyot nyekkenve ért a tatamira. Körülnéztem, kortársaim már vesztettek. Én voltam az egyetlen, aki nyert.
A sensei nagyot nézett. Szintúgy a shinobik és az összes ember a teremben. Gondolom ilyet még nem láttak. Hogy egy kívülálló nyerjen.
-Mi a neved? -szólalt meg a sensei. Nyilván hozzám beszélt.
-Ilaszior. -halk mormogás futott végig a ninjákon. Ezek szerint ők is hallottak az őssárkányok egyikéről.
-Furcsa neved van egy kívülállóhoz képest. Gyer' velem. -intett, én követtem. Ahogy kimentünk társaim elképedve néztek rám. Mind a kicsik, mind a velem egykorúak. Ahogy az ajtó becsukódott hallottam, hogy egy shinobi átveszi az oktatást.
Ismét a folyosón voltam. Remek. A tabi furcsa volt. Egyszerre volt rajtam cipő meg nem volt. Mint egy nagyon vastag zokni. Egy szinttel feljebb mentünk, igyekeztem memorizálni az útvonalakat. Na persze kétségem sem volt afelől, hogy számos rejtekút van eme épület falai közt.
A sensei egy terembe vezetett. Egy shinobi gyakorolt benne összesen, fabábún. A falakon számtalan fegyver lógott, gyakorlóbábuk és céltáblák voltak a teremben szétszórva.
-Ő Azoth. Azoth, ő Ilaszior. Rád bízom az oktatását. A kívülállókkal érkezett, de messze a csoport szintje felett van a harcban. Képezd ki. Tanítsd meg az alapokra, és fejleszd a kézitusáját is. Négy heted van. Egyéni vizsgája lesz. Ha meg leszünk elégedve akkor az elég sokat jelentene számodra.
-Még valami Ilaszior. Mostantól, míg itt vagy, Bartimaeus lesz a neved. Bocsáss meg, de az őssárkányok neveit egyedül a senseiek érdemlik ki. Mellesleg, Ilaszior sárkány után történetesen engem neveztek el. -ezzel kiment.
Bartimaeus. Egy közepesen erős démon. Ideiglenesen megteszi. De mégsem akarom elveszteni nevemet. Bár úgysem az igazi. Most, hogy elszakítanak tőle, feléled bennem a régi űr. Az űr, az emlékei iránt. A családom iránt. Valaki iránt, akihez tartozhatok. Fuck. Utálom a régi érzéseimet. Hiába próbálom kiirtani mindig előjönnek időről időre. Mint egy tüske a köröm alatt, ami néha még be is gyullad. Úgy, hogy megőrjít a fájdalom. De nincs időm érzelgősségre. Életben kell maradnom. Le kell tudnom győzni a fekete viperát. Ehhez szükségem van erőre. Hatalmas erőre.
Elfojtom az érzelmeimet, és Azothra koncentrálok. No persze az érzés tovább szúr belülről. De nem törődöm vele.
Fiatal fiú, velem egykorú lehet. Kicsit fiatalabb talán. Arcát eltakarja a maszk. Kicsit magasabb nálam, nem sokkal. Erős, kidolgozott izomzatú.
-Üdvözöllek Bar'. El lesz az új lakhelyed négy hétig. Ezek szerint én leszek a mestered. Ám legyen. Mint hallottad Azoth a nevem. Neked mostantól Azoth-senpai. A követkeő négy hét elég monoton lehet számodra. Reggel kezdünk majd egy kis nyújtással, futással, akrobatikával. Utána egy kis elméleti oktatás, rejtőzködések, méregkeverés következik. Utána megint kis testmozgás, pusztakezes harc és különböző fegyverekkel való harc. Utána ismét akrobatika, majd elmélet, végül harc. Garantálom, hogy estére hullafáradt leszel. Sajnos már elég későre jár, úgyhogy ma csak felmérem mit tudsz. Kezdjük a pusztakezes harccal. Támadj!
Alapállásba helyezkedett. Még sosem láttam ilyet, teljesen más stílus volt mint bármilyen általam látott. Pedig már elég sok emberrel harcoltam. Előrelendültem, ököllel ütöttem. Az elöl lévő kezemmel, csak fel akartam mérni mit tud. Simán félrelépett, és az oldalamra vágott. Két ujjal. Félresiklottam, de így is súrolt. Elakadt tőle a lélegzetem. Mert áram rázott meg. Villám láng! Megpördültem, s a kezére meredtem. Jól sejtettem. A középső ujján egy gyűrű volt a kesztyű alatt. MI A FASZ?! Lehet hogy mégsem volt jó ötlet gyűrű nélkül ide jönni...

To be continued...

Filler!
(Admini nyomásra XD)

Szóval. Itt vagyok egy négyhetes ninja gyorstalpalón. A tőreim és a gyűrűm nélkül. Egy adag képzett gyilkos között. Nevemtől megfosztva, cserébe odadobták nekem a Bartimaeus nevet. Egy őssárkány neve egy közepes erős démonéra. Nem a legjobb csere. Ja és akkor nem említettem Azoth-senpait. Egy shinobi, azaz közepesen erős ninja. Ő lesz az oktatóm. Épp felmérjük az erőmet. Hihetetlen gyors. Emellett van egy villám lángú gyűrűje. Hát ez... szopás.
De nem tudják, hogy tudok a gyűrűkről. Lehet, hogy nem néznék jó szemmel. Így nem szólok egy szót sem, harcolok tovább. Előrelépek, a gyomra felé ütök. Jobb horoggal. Félreüti a kezemet, és előredöf a karjával. Nem üt, döf. Az alkaromat találja el. A következő pillanatban lehanyatlik a karom. Mi van már itt?! Köd gyűrűje is lenne? Nem, nincs rajta másik gyűrű. Akkor meg mi a fa... Várjunk egy pillanatot. Ninjával van dolgom. Biztos babrált az idegeimmel. Emiatt nem érzem. Emiatt nem tudom mozgatni. Fuck it. Egy kar veszteséggel nem tudok ellene harcolni. Esélytelen. De azért mindent beleadok. Gyorsan kirúgok, amíg még elég közel van. A térdét találom el, előreesik, hogy ne törjön el. Közben lábfejével elrúgja magát, így villámgyorsan előresuhan, el mellettem. Ha ezt támadásra használta volna most halott lennék.
De háttal van nekem. Itt az esély. Előrelépek, átkulcsolom a nyakát hátulról a bal kezemmel. Kifordulok, felkarom a gégéjének feszül, de egymásnak háttal vagyunk. Előredőlök és megrántom a karomat. Miközben esik elkapom az állát, és még jobban felgyorsítom. A feje hatalmasat koppan a padlón. Legalábbis kéne neki.
De nem, nem ez történik. Miközben esik elfordítja a fejét, karom lecsúszik róla. Bal kezét leteszi, majd jobbal ismét döf egyet. A bal karomnak is annyi. Fuck yeah. Leteszi a jobb lábát, és guggolva megpördül. Bal lába kisöpri az én lábaimat. Elesek, kezeimmel képtelen vagyok tompítani az esést. Pofám a kövön csattan. A hátamra ül, hajamba markol. Felemeli a fejemet.
-Szép volt. -mondja. Elenged, feláll. Közben megnyomja a kezeimet, mikbe visszatér az élet. Elég durván zsibbadnak. Én is felállok. Magamban mindennek elátkozom. De örülök. Örülök, hogy nyert. Ez azt jelenti, hogy jobb nálam. Tehát tudok tanulni tőle. Van is mit.
A következő egy órában laposra vert mindenféle fegyverrel. Katanával, európai pallossal, francia rapierrel, késsel, lánccal, kamával, bottal, lándzsával, naginatával. Sai-jal, tonfával, és, ami a legjobban fájt, tőrrel is. Na igen, ez tényleg sértette az önbecsülésemet. De örülök neki, hogy vesztettem. Különben nem lenne értelme az egésznek. Érdekes stílusa volt. Mindenhonnan vettek belőle mozdulatokat, de semmit sem tartottak meg az eredetijében. Ráadásul olyan természetesen kapcsolta össze a mozdulatokat... teste minden porcikáját irányította. Ha én így tudnék harcolni... senki sem állhatna nekem ellen. Ráadásul, és ez volt a legnagyobb erőssége, félelmetesen gyors volt. Ezt biztos a villám lángnak köszönhette, de akkor is.
A végére hullafáradt lettem, teli kék-zöld foltokkal. Ráadásul jó párszor megrázott az áram. Soha nem fáradtam még ki így egy óra edzéstől. Ja, és még nem értünk a végére. Jöttek a nyújtások, akrobatika. Meddig tudok ugrani. Mennyire vagyok gyors. Sötétet csinált, és meg kellett hallanom. Na persze jó vicc volt. Próbálj meghallani valakit aki ki van képezve arra, hogy ne halld meg. Esélytelen. Ha nem hallottam meg akkor megrázott. Nem nagyon, de kellemetlen volt. A tököm tele lett estére. Továbbá mindenem fájt. Nagyon. Kurvára izomlázas leszek holnap.
-Hogy ráz meg az áram amikor eltalálsz? -kérdeztem rá vacsoránál, mintha nem tudnám a választ. Vacsorára babcsírát ettünk ami ecetes-szójás cuccba volt áztatva, meg némi gyümölcsöt.
-Ősi ninja trükk. Csak jó helyen kell eltalálni. -feleli kis idő múlva. Szemenszedett hazugság, de nem tudhatom, hogy az.
-De hisz majdnem mindenütt eltaláltál.
-Majdnem mindenütt van ideged.
-És korábbi harcoknál miért nem fájdultak meg? -csúszik ki a számon. Fuck. Egy pillanatra kérdőn néz rám, majd előrelendül. Mielőtt még reagálhatnék mellkason vág. Kifut belőlem a levegő, hátraesek, majd bukfencezek egyet. A vacsora a földre borul. Boldogít, hogy mindkettőnké. Haha, az ő vacsija is oda. Nem mintha sok lett volna. Az élet apró örömei. Nagyobb örömöt jelen pillanatban nem találtam. Mármint, se a tüdőmből kifutott levegő, se a számba feltoluló vér, se a forgó világ, se a villám okozta fájdalom nem igazán boldogít. Sőt, az sem igazán, hogy hirtelen előreesik, lábfejével ellöki magát. Már mellettem is van, megragadja a nyakamat, csoda hogy nem törik el a csigolyám. Eltol, együtt suhanunk. Mielőtt megmozdulnék már a falon csattan a fejem, csillagok köröznek a szemem előtt. Fülemből vér folyik, semmit sem hallok. A távoli harangzúgás kivételével. Ami bár nem létezett, én mégis egyszerre hallottam tizenkét helyről. Fuck yeah.
Ki kéne találnom valamit. De nincs idő rá. Lecsúszok a fal mentén. Próbálom megtartani magamat, de nem megy. Elájulok.
Felettem ül lovagló ülésbe. Egyik kezével megragadja a homlokomat, másikat hátrahúzza, s kinyújtja az ujjait. A villám lánggal átitatott kesztyűvel simán keresztülszúrhatja a nyakamat. Kellemes első képek az ájulás után.
-Milyen korábbi harcokról beszélsz? Ki küldött? -sziszegi mérgesen. Újra hallok, ollé!
-Évekig tanultam kung-fuzni. Senki sem küldött. Azért jöttem, hogy erősebb legyek.
-Ha évekig tanultál kung-fuzni akkor elég erősnek kéne lenned magadtól. Nem kéne ide jönnöd.
-Ja, ez tény. De magamra haragítottam a fekete vipera yakuzát. Ki akarnak csinálni. -elkerekedik a szeme. Vicces, mert csak azt látom az arcából.
-A fekete viperát? Szép kis ügy. Mi a faszt csináltál?
-Verekedtem az egyik taggal. Meghalt. -feleltem tömören. Végül is, ez a valóság. Csak kicsit rövidített verzió.
A gyanú továbbra is ott él a szemében, de lazít a szorításán.
-Azt ajánlom mondj el mindent. Különben meghalsz.
Ám legyen. Nincs értelme hazudnom. Ha hazudok meghalok. Ha nem akkor van esélye, hogy életben hagy. Úgyhogy kitálalok. Az életemről. Azaz mind a háromról. Persze csak nagy vonalakban. Az őrületemről. Hogyan öltem meg a fekete vipera tagokat. Miért jöttem ide. Kétkedve fogadja a történetet, de egyezik arról, amit a külvilágról hallott.
-Értem. -szólal meg végül.- Nem szólok senkinek. Lehet hogy kidobnának, de ez most nem számít. Megértelek. Emellett nem akarom, hogy én legyek közvetve a gyilkosod. De akkor egy kicsit változtatunk. Nagy részt tőrharccal fogunk foglalkozni, meg a puszta kezessel. A vizsgán úgyis egy fegyverrel kell jól bánnod. Emellett az elméleti oktatás persze megmarad. Hogy rejtőzz el. Hogy érzékeld a dolgokat sötétben. Hogyan készíts mérgeket. Mik a test gyenge pontjai. Hogy érzékelheted előre a támadásokat. Ezek mind jól fognak jönni. Emellett tudnod kell róluk. De nem várunk holnapig. Fogd őket.-dob oda két tőrt. Amikkel korábban harcoltunk. Nem élesek, direkt tompára vannak csinálva. De nagyot ütnek.
-Fontos, hogy megtanuld átvinni egyik mozdulatot a másikba. A legtöbb harcstílusban mozdulatsorok vannak. De azok nincsenek összekapcsolva. Így van egy kis holtidőd. Gondolkodj! Kösd össze mozdulataidat. Ne előre betanult mozdulatot csinálj, mert akkor tudják, mi jön. Lepd meg őket!
Megpróbálom. Előrelendülök, és egy ősi kombinációba kezdek. Jobb kézzel felülről vágok, majd első lábra helyezem a testsúlyt, felugrok, és megperdülök. Így a bal kezem közelít felé. Kitér. Na most jönne az a rész, hogy a lábammal nyakon rúgom. Ehelyett jobb kezemben megfordítom a pengét, és egy csuklómozdulattal eldobom. Félresiklik előle, de megleptem. Szemében elégedettség ül. Jobb lábam leteszem előre dőlök, és bokával elrúgom magam. Ahogy ő tette. Hatalmas erő kell hozzá, már azt hiszem nem sikerül. De összejön, kilövöm magamat. Jobb kézzel ütök a mellkasára. Félrelép, de ekkor hátra fordulok, és lábon dobom a tőrömmel. Talált. Elégedetten elvigyorodok, majd a hátamra esek.
-Vesztettél. Rendben van, hogy rögtönözz, de ne akármilyen áron. Most oda a combom, addig rendben. De te a hátadon fekszel. Mire felkelnél halott vagy.
Fuck. Ez nem jutott eszembe. Elkúrtam, igaza van. Nem szabad gyakorlásnak vennem. Igazi harcként kell rátekintenem, különben szart sem ér.
-Bocsánat Azoth-senpai.
-Semmi baj Bar'. Állj fel. -no persze nem segítene fel. Felállnék, de megrogy a térdem. Nem tett jót a verekedés. Alig tudok lábra állni. Szédülni kezdek. Ha lenne bennem kaja kihánynám. Azoth aggódó szemekkel néz rám.
-Úgy látszik túl kemény voltam. Bocsáss meg, de muszáj volt.
~Semmi baj. -akarom mondani, de nem futja rá erőm. Egyébként meg nyilván nem gondolom így. Egy részem megérti, de azért kapja be. Ha tudnám megölném. De nem tudom, ezért tanulok tőle. Elesek. A világ forog.Fények táncolnak a szemem előtt. Megint harangzúgást hallok. Egy homályos árny, gondolom Azoth, felém hajol. Vasszeg letérdelt, mert közel van. A szemembe néz.
-Agyrázkódás. -közli. Na ne zsenikém, rá nem jöttem volna. Fel akarom emelni a karom, hogy letépjem a maszkját a köcsögnek. Hadd lássam az arcát. De nem megy, ólom súlyú. Csak aludni akarok végre, de nem megy. A sötétség játszik velem. Körös körül cirógat, de nem nyel el. Ringat, mint anya a gyermekét, de amint elaludnék dob egyet rajtam. Öklendeznem kell, de nem tudok hova. Nagy nehezen elfordítom fejemet, és epét hányok. Meg talán némi vért. Nem tom, nem látom rendesen. A hányás bele ragad a hajamba. Undorító. Na és a szaga... Kiráz a hideg. Azoth közben eltűnt. Egy örökkévalóságig tartó idő után nyílik az ajtó, és egy másik ninjával lép be. Lány, ha jól látom. A lány leül, gyűrűje sárgán világít. Az arcomhoz ér. Nap láng. Azonnal jobban érzem magam. Mintha egy tengerparton feküdnék a napsütésben. Egy tengerparton, ahol senki sincs. Ahol nincs mitől félnem. Itt örültem a fénynek. Nem kellett elbújnom semmi elől. De valami hiányzott. Szép lassan elaludtam, és önkéntelen kinyúltam oldalra, hogy átkaroljam a levegőt. Ekkor jöttem rá, mi hiányzik. Valaki aki megért. Aki nem akar bántani. Aki törődik velem. Aki nem árul el soha. Akihez odabújhatok, ha el akarok tűnni a világ elől. Akivel őszinte lehetek. Kéne egy barátnő.

To be continued...

Pörgök. Sötétség ölel körül, mint egy füst felhő. Vagy mint egy fekete köd. Néha meg-megpillantom mögötte a világot. Semmi. Kopár semmi. Szürke fű. Néhány halott fa. És a semmi. Szédülök. El akarok menni. De nem tudok. Semmit sem tudok a saját akaratomból tenni. Ekkor meglátom. Csak a körvonalait. Azokat is elmosódva. Egy hosszú, fehér villanást, ebben a szürke világban. Talán a haja. Mielőtt jobban szemügyre venném odébb pörgök, és újra kitakarja a köd. Csak elmosódott foltként érzékelem. Alacsony. De érzem. Egy lány. Közeleg. Még távol van, de egyre közelebb. Érzem. És várok rá.
Zihálva ülök fel, verejtékben úszok. Kipattannak a szemeim, a levegőt markolom. Körülnézek, a fegyvereimet keresem. Azután eszembe jut hol vagyok. Egy ninja gyorstalpalón. A gyűrűm és a tőreim nélkül. Egy adag képzett gyilkos között. Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy jó döntés volt. De most kizárom ezt a kérdést a tudatomból. Próbálok rá jönni, mi miatt ébredtem fel. Semmit sem találok, ami felébreszthetett volna. Próbálom felidézni, miket éreztem amikor felébredtem. Semmi zaj. Az erődnek megvan a maga csendessége. A szagok is normálisak. Nem éreztem semmit a bőrömön. Akkor az álom? Próbálom felidézni, de kicsúszik az elmém kezei közül. Mintha vizet markolnék. Egy-két csepp marad csupán. Igazából csak egyetlen, halvány emlékfoszlány. Egy fehér hajtincs, ahogy lebben. Semmi több.

***

Óvatosan leveszem a kupakot, és a kémcsőbe töltök két cseppet. A kémcsőben egyetlen apró darab kálium-permanganát van. A kénsav azonnal megtámadja, fehér gáz képződik.
-Látod mennyire mész két cseppel? Egy ilyennel -vesz elő egy nyolc centiméter sugarú gömböt- egy egész szobában füstöt csinálhatsz. Tökéletes figyelemelterelésnek, vagy meneküléshez. Maga a szerkezet egyszerű. Egy belső gömbben négy cl kénsav van, egyébként meg finomra őrölt kálium-permanganát. Ha elég erősen odavágod valamihez összetörik. A képződő gázelegy nem mérgező nagyon, de ne lélegezd be sokáig.
-Akkor vegyük a következőt. -vesz elő egy újabb gömböt. Sokkal kisebb, csak négy cm az átmérője.- Barnakőpor és kénsav. Az itt lévő reakció igen veszélyes, mert ózon képződik. Ezzel meggyújthatsz valamit ha széttöröd. És a gömbök is elégnek, úgyhogy még csak meg se tudja senki ha jól csinálod...
Számtalan bomba következik, mind különböző hatással. Füst, vakítás fénnyel, vakítás gázzal, orrfacsaró bűzök, altatógázok. Utána mérgek. Hashajtók, gyomorrontók, szédülést okozók, fáradtságot okozók, gyors halált okozók, lassú halált okozók. Növények, amik kis adagban gyógyítanak, nagy adagban halálosak. Folyadékok, gázok, szilárd mérgek. Bőrön át felszívódó mérgek. Méregviteli módszerek pengére. Kötélre. Végeérhetetlen táblázatok és leírások a különböző mérgek hatásáról, testtömeghez viszonyított dózisokról, a szükséges alapanyagokról, elkészítésükről, hatóidejükről, majd ugyanezek az ellenszerükről. Olyan mérgek amik csak együtt fejtik ki a hatásukat. Lehetetlenség mindet megjegyezni. Azoth persze nem elégedett. Közel sem. Vagy csak jól leplezi. Végül a kezembe nyom olyan tíz táblázatot, és két vaskos kötetet. Van három estém, hogy bemagoljam őket. Egy részem el akarja küldeni a picsába. De az énem másik része nem engedi. Én jöttem ide tudásért. Hát most van lehetőségem megkapni azt.

***

Előrelépek, döfök egyet a tőrrel. Félrelép, az oldalamra üt. Már várom ezt a cselt, visszájára pördítem a tőrt, és hátrarántom a kezemet. Ha tovább támad keresztülszúrom a kezét. Persze elrántja a kezét, és rúg egyet. A fejem felé száguld a lába. Lehajolok, felettem suhan el. A másik tőrömmel a lent lévő lába felé vágok. Elugrik, át a tőr felett. Feltartom a másikat, és felé szúrok. A kézvédőjével félresöpri. Közel volt, és mégis oly' távol. Leér, összeráncolja a homlokát. Basszameg, bekeményít. Csak úgy záporoznak az ütései, a kezei elmosódnak. Nem pontos támadások, nem is túl erősek, de nem jó ha eltalál. A testét összehúzza, a kezei még ütés közben is mindenhonnan fedik. Őrült majom forma.
Az ütések nagy része elől elhajolok, próbálok közbetámadni. Ez az egyetlen lehetséges védekezés ez ellen. Ha valahogy megszakítom a lendületet. Oldalra-hátra hajolok, ökle súrolja az államat. Egy csuklómozdulattal eldobom a tőrömet. Egyik kezével félreüti, és még a ritmusból sem veszít. Fuck. Egy próbát megért. Egy-két ütése betalál, de a nagy része lesiklik rólam. Ha lassabb lennék szarrá verne. De hál Isten én is elég gyors vagyok.
Leguggolok egy jobb horog elől, és előrevetem magamat. Bal könyökkel félreütöm a felém száguldó térdet, és a vállammal a hasának esem, öklömmel a zacskójába ütök. Tudom, nem a legszebb mozdulat a világon, nem is adnának érte fair play díjat, de meg kellett törnöm a lendületét. És hé, legalább annyira jó arc voltam, hogy nem a bal kezemben lévő tőrt használtam. A földre zuhan, én rá. A bal kezemben lévő tőrt a nyakának tartom.
-Nyertem. -lihegem.
-Szép volt Bar'. -hangjából tényleg elismerés érződik. És ez jól esik. Nem hallottam elismerést... már nem tom mióta. Mondjuk van egy olyan érzésem, hogy visszafogta magát. Tegnap sokkal gyorsabb volt. Akkor mozdulni se tudtam, laposra vert.
Áttérünk a különböző fegyverek ellen. A leggyakoribbakkal kezdjük. Először a kard. Laposra ver vele. Utána jönnek a kések, amikben szintén nincs sok esélyem. Kezd olyan érzésem lenni, mintha szart se tudnék. Mindig hagy esélyt, ahol meg lehet sebezni. Valami hibát mindig elkövet. Nyilván azért, hogy feltűnjön. Hogy lecsapjak ezekre a hibákra. Amit meg is teszek majdnem mindig. De játszi könnyedséggel kivédi a támadásaimat. Utána meg villámgyorsan lecsap az én hibáimra. Egyre jobban fájnak a találatok, bár egyre kevesebbet kapok. Egy idő után már nem bírom, a tőreim kifordulnak a kezemből. Kezeim remegnek. Teli lehetnek kék-zöld csíkokkal.

***

-Sose feledd, mi a cél. A cél az áldozat megölése. Áldozat, nem célpont. Célpontja az amatőr zsoldosoknak van. Mi, kik a nin-do útját járjuk, áldozatokkal rendelkezünk. Az áldozat már halott, csak nem tud róla. Onnantól, hogy megkapjuk a megbízást már nincsen élete. Nincsenek barátai. Nem lélegzik, nem ver a szíve. Nincs sorsa, amit be kell teljesítenie. Nincs szerette, nincs felesége, nincs gyermeke akit eltart. Nincsenek tervei. Csak egy halott, aki azt hiszi, hogy él. Ebből következik, hogy a megölése nem bűn. Semmi rosszat nem teszünk vele, hisz egy halottat nem is lehet megölni. Előbb utóbb úgyis megtenné valaki más, hogy megmutatja neki, hogy halott. De az lehet, hogy béna lenne. Hogy gyenge lenne. Mi a sötétből csapunk le, anélkül, hogy megtudná, hogy egyáltalán létezünk. Exisztenciánk legkisebb jele nélkül jön rá, hogy halott. Ebből következik, hogy nem is fél. Míg egy kívülálló elronthatja. Lehet, hogy kínok közt jön rá, hogy halott. Testi és lelki kínok közt egyaránt. Ha mi sújtunk le, akkor nem gondol azokra, akiket éltében szeretett. És akik szerették. Az nem fáj neki. Mi nem nyomorítjuk meg, hogy egy hét után csapjunk le megint, amíg az áldozat retteg, attól a haláltól, ami eljön. Persze van, hogy mi is fájdalmat okozunk. Ha ezt kívánják. De ezt is úgy csináljuk, ahogy a legjobb. Nem belevágunk egy tőrt a kezébe random helyen. Idegvégződéseket nyomunk meg, amik jobban fájnak, de mégis más hatást fejtenek ki rá. Az emberi elme gyenge. Sokkalta kevésbé szenved, ha nem látja nyomát szenvedésének. Ha a vérét látja tudata önkéntelen is úgy dönt, hogy valami fáj neki.
-Ezekből következik, hogy a nin-do követői tökéletes biológiai ismeretekkel rendelkeznek, még a legkisebb gyerek is fejből tudja, mely idegvégződések hol vannak, és milyen érzést fejtenek ki. Tudja, hogyan kell eggyé válni a sötétséggel. Hogy kell hangtalanul közlekedni. Hogy kell fenyegetni, zsarolni. Ezt te négy hét alatt fogod megtanulni. Kezdjünk is bele.
Elméleti oktatás következik a hangtalan mozgásról. Nem csak lopakodás. Tényleges hangtalan mozgás. A cél nem az, hogy a lábaimmal ne csapjak zajt. A cél, hogy semmilyen mozdulattal ne tegyem. Milyen ruhát viseljek. Mikre kell figyelni a különböző alapanyagoknál. Milyen talajfajtákon hogyan kell. Mire kell odafigyelni a különböző tetőknél. Mászás közben. Már az elmélet is odavág, nem akarom tudni, milyen lesz a gyakorlat.
De persze az is eljön. Különböző ruhákban kel járkálnom. Először csak a lábamra kell odafigyelnem. Az se könnyű. De annyira nem is nehéz. Nem lábujjhegyen kell járni, hanem a talpon végiggördülni. Azoth megmutatja. Gyorsabban megy hangtalanul mint én normálisan. Persze ez is a cél. Különben nem tudnék megölni egy járkáló áldozatot.

***

Telnek a napok, a kiképzés egyre kevésbé fárasztó, és hihetetlenül bővül a tudásom. Egyrészt sokkal gyorsabb lettem, illetve sokkal jobban bánok a tőrrel, mint mikor idejöttem. Persze egy-két egyéb fegyverrel is megtanultam alapszinten bánni. Fojtóhurkok. Dobókések. Rengeteget fejlesztettük a pusztakezes harcomat. Végeláthatatlan órákat töltöttünk egymás és gyakorlóbábuk püfölésével. Megtanultam a csendes, gyors ölés módjait. Hogyan kell hátulról kitörni valakinek a nyakát. Pontosan hova kell szúrni, hogy átszúrjam az ellenfél szívét. Megtanultam rengeteg pont helyét, amikkel lebéníthatom az áldozatot. Idegpontok. Ínszalagok. Izmok. Megtanultam néhány alapvető mérget kotyvasztani. Leginkább gyógyszerek keverésével előállíthatóakat. Hogyan kell kígyóból mérget kinyerni. Hogyan kell mérget vinni a hagyományos pengékre. Hogyan kell halkan mozogni. No persze korántsem ment olyan jól mint Azothnak. De ment.
-Nem értem. -kezdtem bele egyik reggel.- Minek tanulunk ennyi támadási formát? Meg hogy hogyan kell valakinek elvágni a térdszalagját? Elvileg gyorsan ölünk, mielőtt az áldozat észreveszi, hogy létezünk.
-Így van Bar'. De ez az áldozatra vonatkozik. Előfordul, hogy a gyilkosság előtt vagy után ellenállásba botlunk. Előtte a legrosszabb. Ha előtte ütközöl őrökbe, az áldozat megtudhatja, hogy ott vagy. Menekülni kezdhet. Hogy ne tudja meg, vagy ne tudjon elszökni, minél gyorsabban végezni kell az ellenállással. Ha nem tudja, hogy létezel, akkor meg kell őket ölni. Ha menekül, akkor olyan gyorsan kell ártalmatlanná tenni az akadályt, ahogy csak tudod. Nem kell megölni egy őrt ilyenkor. Ha elvágod a térdszalagját elfuthatsz mellette. Persze ezzel kockáztatod, hogy szemtanút hagysz magad után. Az ilyesmit jobb elkerülni, de van, hogy nem lehet. Az első, hogy az áldozatot likvidáld. A második csak, hogy ne hagyj szemtanút, ha ez kimódolható.
-Értem mester.
A kiképzés egyre gyorsabb, egyre repülnek el a napok. Mire észbe kapok, már eltelt mind a négy hét. Illetve hátra van egy nap. A vizsga.

To be continued...

Filler! Ninja képzés befejezése


Puff! Landol az öklöm az egyik ellenfelem állán. Hátratántorodik, mellkason rúgom. Hátraesik, bukfencezik egyet-kettőt, majd elterül. Szája sarkából vér csordogál. Vasszeg eltört egy bordája. Ez van. Megpördülök, félreütöm egy másik botot tartó kezét, majd villámgyorsan gégén vágom. Mintha sprint közben elkapták volna a haját. A lábai kiszaladnak alóla, elterül. Kettő. Már csak három van hátra. Az egyiknél két gyakorló szekerce van, egy másiknál gyakorlókard, a harmadiknál kötél.
Ez az első gyakorlati feladatom a vizsgán. Azoth hajnalban keltett, hogy kezdődik a vizsga. Órákon át szenvedtem elméleti feladatokkal egy szobában. Mindenféle feladattal. Mire hogyan kell lépni, melyik a halálos pont az alábbiak közül, elképzelt gyilkossági helyzetek, hogyan törnék be abba az épületbe aminek a tervrajzát és őrjáratainak adatait a mellékletben találom. Milyen mérget használnék százféle különböző, elmebeteg helyzetben, illetve hogyan juttatnám be. A kedvencem az volt, amire az egyetlen értelmes válaszom az volt, hogy a tetőgerendákról selyemkötéllel leereszkedek, majd olyan két-három méterről a P3-al kódolt apró bogyókból kettőt beledobok az italába amíg másra figyel. A P3 bogyó fél centi átmérőjű, különböző mérges gombák pépének keverékéből készült, és csak alkoholos italban oldódik. Könnyű így leírva, de rohadt nehéz. Miután ezekkel végeztem jött a felszerelés-elmélet. Mit miből és hogyan állítok elő. Milyen helyzetekben lehet használni az ózongömböt. Mire kell figyelni. Milyen ennél erősebb gyújtószerkezeteket ismerek, hogyan állíthatóak elő, hogyan kell őket használni, mikre kell odafigyelni. Hogyan lehet füstbombát csinálni. Táblázatok a mérgek nevével, hatásával, hatóidejével, testsúlyhoz viszonyított adagolásukról. Mindig egy-egy rubrika volt kitöltve soronként. Nekem az egészet ki kellett tölteni. Amikor ezzel is végeztem jöttem ide. Egy hatalmas terembe kellett jönnöm. A fal nagyjából sima, semmi berendezés fegyvernek. Öt ninja várt, nálam valószínűleg fiatalabbak. Meg kellett vernem őket. Puszta kézzel, fegyverek ellen. Na így jutottam ide.
A kötél repül felém, lehajolok előle, közben a többit figyelem. Az egyik felém lendül, a kardos. Szúrni akar. Finoman arrébb dőlök, a penge pár centire suhan el tőlem. A tenyerem élével a könyökhajlatába vágok. Van ott egy ideg, ha az ember eltalálja ösztönösen elernyednek az ujjai. Sikerült eltalálnom. Elkapom a kardot jobb kézzel, bal könyökkel közben kiosztok neki egy isteneset a pofájába. Félrefordul az arca, közben kap egyet a karddal a lábaira. Kisöpröm őket, hasra vágódik.
Felállna, de a kard a tarkóján csattan, és lehanyatlik... de nem, a kard nem csattan a nyakán, mert valami hirtelen megállítja. A kötél. Fuck. Közben a szekercés felém lendül. Félrelépnék, de a földön fekvő elkapja a lábamat, és nem engedi. Elengedem a kardot, hátravetem magamat, a szekerce felettem suhan el, közben a szabad lábammal a kis csimpaszkodó pofájába rúgok. Érzem, ahogy reccsen az orra. Ernyed a fogás, kirántom magamat, és hátrabukfencezek. Épp időben. A kötél hatalmas erővel odavágódik, ahol az előbb én feküdtem. Nem kellemes, ha az embert eltalálja egy ilyen kötél.
Felpattanok, a vérző orrú kis mókamester felém veti magát. Nem kiütni akar, hanem lefogni. Előre lépek, és mielőtt átölelne torkon vágom. A mutatóujjam és a hüvelykujjamat szétfeszítettem, és a közte lévő éllel találtam el. Hátrabicsaklik a feje, és nagyot koppan a földön. Nem halt meg, de egy darabig nem fog mozdulni. Elvigyorodnék, de a kötél a kinyújtott bal kezemre tekeredik. A fickó megrántja, majdnem elesek. Fájdalmasan szorul az alkaromra. Nem üvöltök, nincs rá idő. A szekercés felém jön, és a fejem felé csap. Megrántom hirtelen a karomat, a kötéllel felfogom a csapást. Behúzom a hasam, a fegyver pár centire került el. Körözök kettőt a kezemmel, és a kötél a szekercés kezére tekeredik, összezárva minket. Jobb lábbal gyomorba térdelem a meglepett ellenfelemet, és a kezemmel kiütöm a kezéből a fegyvert, majd pofán vágom. Hátrarántja a fejét, gyomron vágom, majd ahogy előregörnyed őt is nyakon. Hörögve dől el, sajnos ránt magával. A köteles elengedi a kötelet, és felém rohan. A másikkal még mindig össze vagyok kötözve, és a kötelet sem tudom használni. Felpattanok, bal karom körülbelül a talaj szintjén van. A rohadékban van annyi erő, hogy lefogjon. Végső elkeseredésemben jobb kézzel is megragadom a karját, és magam elé rántom. Élő pajzs. Az ex-köteles lába a hátán csattan, és elveszti az egyensúlyát. Nem számított arra, hogy fél méterrel korábban megakad a rúgása. Elesik, és rá vetem magunkat. Az ernyedt test kettőnk közé szorul, nem tud mozdulni az utolsó ellenfelem. Illetve csak alig. Hál isten a többi részét blokkolja kettőnk súlya. Különben nekem egy kézzel kevesebb lenne. De így gyorsan leverem. Kikötözöm magam, és felállok. Öt ellenfelem nyöszörögve hever a padlón. Győztem.
-Szép volt. -bukkan elő a semmiből Ilaszior sensei.- Jön a következő teszt. Erre fáradj.
Egy újabb terembe vezet. Legnagyobb meglepetésemre senki sincs ott, de egy fegyverállvány van középen.
-Válassz fegyvert. -mutat az állványra. Gondolkodás nélkül lekapok két tőrt. Amint megtettem az állvány emelkedni kezd. Most veszem észre, hogy két fekete selyemkötéllel húzzák fel.
-Érdekes választás. A feladatod egyszerű: fegyveres harc. Velem. -leesik az állam. Közben ruhaujjából egy nuncsakut varázsol elő.- Gyere.
Nem értem mire jó ez. Ő egy mester. Simán lenyom. Nem baj, akkor is megmutatom. Talán épp ezt akarják. Hogy megmutassam, mit tudok. Előrelendülök, és szúrok egyet. Félrefordul, és lecsap a nuncsakuval. Hihetetlen gyors. A másik tőrrel hárítom a csapást. Gondosan a fa részt fogom fel, nehogy feltekeredjen, és összezúzza a tőrt. A fa lesiklik, de egy csuklómozdulattal ismét felém jön. De lassabban. Felrántom a érdem, és felrúgom, közben megpördítem a tőrt a jobb kezemben, és felé szúrok. A fegyverével hárítja, majd elkapja a nuncsakut a jobb kezével, és elengedi a ballal. Megrántja, a vállamra csapódik. Közelebb lépek, és elkapom a fát. Tőröm a földre hull. Test a testnek feszül, térddel a hasába térdelek. Kőkemény izomkockákat találok el, meg se rezzen. De ilyen közelről nem tudja használni a nuncsakut. Ő is rájön, elengedi a fegyvert, és hasba vág. Hátratántorodok, a nuncsaku kisiklik az ujjaim közül.
Most ő kezd támadni. Mint az edzések Azoth ellen. Mindig hagy egy kis rést, hogy lecsapjak. Én könyörtelenül kihasználom őket. Ő az utolsó pillanatban kivédi, és visszavág. De mindig hárítom. Én nem hagyok rést. Öt percig verjük így egymást, amikor biccent egy minimálisat, csak úgy magának. Majd szintet vált. A fegyvere elmosódik, hihetetlen gyors lesz. Hárítok néhány csapást, tízet vagy húszat? Nem számít. Hasba rúgna, de oldalra lépek, és felé vágok. Az utolsó pillanatban átdobom a tőrt a másik kezembe, de ösztönösen kitér a támadás elől. Itt a lehetőség. Lecsapok. A penge súrolja az oldalát. Összeráncolja a szemöldökét. Egy pillanatig azt hiszem, magán bosszankodik. Majd belém hasít a felismerés. Nyitva hagytam a védelmem! Gyorsan visszarántom a kezeimet, de késő. Egy suhanó fa tölti ki a látóteremet, majd a világ egyetlen fájdalomrobbanássá változik. Én meg hanyatt esek. De ez nem elég, hogy megtörjön. Felállok, és újabb támadássorozatot indítok. Ezúttal óvatosabban. Szúrok, védek. Percekig támadás nélkül kerülgetjük egymást, gyenge pontot keresünk. Hirtelen előrelépek, majd lépés közben megtöröm a lendületet, megvárom míg elmegy a nuncsaku, és folytatom De persze nem érek célba, mert az utolsó pillanatban kivédi. Visszatámad, majd én, majd ő, mehetne a végtelenségig.
-Állj! Elég. -már nem tom mióta csépeljük egymást. Kimerültem. Ő meglepően jól bírja. Azért elég idős már.
Újabb terembe vezet. A falon mászófal van, persze messze nem könnyű. Felül néhány gerenda megy keresztül-kasul. A terem végében egy asztal van, rajta egy borospohár. Na neee... Hiszen ez...
-A feladat ami az elméletiben is volt. Lássuk meg tudod-e csinálni a gyakorlatban. Különben semmire sem jó az elmélet. A felszerelésed. -nyújt át egy hosszú, fekete selyemkötelet, és három darab P3 bogyót. Tehát egyszer elvéthetem.- És próbálj minél kevesebb feltűnéssel mozogni. Ne feledd, nem elég teljesítened. A hogyan is számít.
Hűha... hát ezt alaposan megszoptam. De hát ez van, nincs mit tenni... ideje elkezdenem. A kötelet átvetem a vállamon. Remélem jól van feltekerve. A mászófalhoz megyek, és mászni kezdek. Nem tervezek, csak megyek. Jól indul, simán megyek öt métert. De ekkor... az egyik amibe kapaszkodnék elfordul. Fuck. Szóval nem mindegyik használható. A jó kurva anyjukat! Keresek egy másikat, és tovább megyek. De egyszer elakadok. Minden elérhető kapaszkodó kibillent.
~Talán az... talán az jó. -nyúlok ki az utolsóhoz. De hiányzik tíz centi. Fuuuuuuuck! Ugornom kell. Másképp nem megy. De ha leesek... tökmindegy. Nincs más megoldás. Remélem az fix. Veszek egy nagy levegőt, és elrugaszkodok...
Majd ujjaim rázárulnak a fogóra. És fix! Sikerült! Gyorsan keresek a lábaimmal néhány támaszt, és felmászok. Fent egy vékony, húsz centi széles gerenda távolodik el a faltól merőlegesen. Bal kézzel megfogom a tetejét, majd jobbal is. Így háttal vagyok a terem belsejének. Nem számít. Kicsit beljebb megyek, majd lajhárfüggésbe váltok.
~Nem jó. Éles helyzetben bárki megláthat ilyenkor lentről. Fel kell mennem a tetejére.
Gyorsan felhúztam magam, és átfordultam. Halkan, guggolva indultam el a gerendán. Egy jóval nagyobb gerendát keresztezett, állva értem el a tetejét. Felhúztam magam, és körülnéztem. A gerendák kusza hálót alkottak. Ráadásul néhol mindenféle anyag el volt szórva, amiken bonyolult járni. Ahogy elnéztem sehogy sem juthattam el a célhoz ilyen pont nélkül. Ráadásul sietnem is kell. Valódi esetben egy idő után kiinnák a poharat. Úgyhogy eltervezte az utamat, és elindultam. Nem a legrövidebb úton mentem, körülbelül kétszer olyan hosszan. De így csak egy adag cserépen kellett átmennem. Az pedig kimódolható. És igen, gyakorlatilag neszezés nélkül sikerült. Hurrá. De ekkor még egy akadály jött. Az egyik gerenda csak álca volt, vékony papír volt kifeszítve. Időben észrevettem, de csak ezen keresztül lehetne elérni azt a gerendát, amiről meg tudom csinálni az ereszkedést. Shit. Ugranom kell. Három méter. Helyből. Nem egy életbiztosítás. Nem érdekel. Sikerülni fog. Veszek egy nagy levegőt, és ugrok. Szelem a levegőt... de nem elég gyorsan. Nem fogom elérni. Behunyom a szemem...
És ekkor elkapom a gerendát. Mégiscsak sikerült. Hurrá. Felhúzom magam, majd a pohár fölé megyek. Rákötöm a gerendára a selyemkötelet, és a derekamra kötöm. Szép lassan leereszkedek, két méterre a pohártól megállok. Előveszem az egyik bogyót, és gondosan célzok. Placcs! Beleesett. Siker.
Ekkor jön a baj. Amint a következőért nyúlok hozzáérek a kötélhez. És lassan, nagyon lassan, forogni kezdek. Fuck. Újra dobok, de lepattan a széléről. Remegő kézzel nyúlok az utolsóért, és gondosan célzok. Csak a poharat látom magam előtt. És... sikerül!

***

Csendben ülünk Azothtal egy kamrában. Ő is izgul, látom rajta. Persze miért ne lenne. Egyszer csak kopognak. Egy fiatal ninja lép be, és egy levelet nyújt át Azothnak. Remegő kézzel bontja ki, és olvassa el. Sajnos nem látom az arcát. Végül megszólal:
-Azt írják... azt írják... azt írják, hogy elégedettek veled. -nevet fel a végére. Bazdmeg, de beparáztatott az elején. Mindketten kurva boldogok vagyunk. Sikerült! Ezek után jöjjön egy yakuza tag! Simán kicsinálom!

***

Másnap reggel megy a busz. Üres arccal szállok fel a buszra, kezemben egy csomag. Megkaptam a ninja ruhát emlékbe, illetve néhány könyvet a mérgekről. Azoth becsomagolta, majd üres arccal átadta. Nem szólt semmit, nem búcsúzott el. És ez fájt. Kezdtem úgy érezni, hogy megbízhatok benne. Persze mit is gondoltam. Csak egy tanítvány voltam. Egy eszköz, hogy feljebb jusson. Nem érdekel a többi ember a buszon. Beülök az ablak mellé, és aludni kezdek.

***

Végre itthon. Ledobom a csomagot az ágyamra, és felhúzom a gyűrűmet. Már hiányzott. Felcsatolom az alkarvédőt is. Csak ekkor lépek a csomaghoz. Feltépem a csomagolást, és kiveszem a ruhát. Szépen szétnyitom, és felakasztom egy vállfára. Ekkor veszem észre, hogy van valami az egyik zsebében. Benyúlok, egy sárkány alakú nyaklánc és egy levél volt.

„Ilaszior,
bocsáss meg, hogy ezt nem élőben mondtam el, de nem tudtam. Nem voltam rá képes. Örülök, hogy én képeztelek ki. Neked talán csak egy kiképzés volt, de nekem több. Több, mint előrejutás a ranglétrán. Életemben először úgy érzem, hogy van valaki, akiben bízhatok. Aki ismer. A kolostorban nincsenek barátok. Nincsenek bizalmi kötelékek. Csak riválisok. Semmi más. Te több voltál, remélem én is neked.
A nyakláncot emlékbe adom, de egyben praktikus is. A farka illetve a szárnyai kivehetőek, és mérgezettek. A farok egy gyorsan ölő mérget tartalmaz, a bal szárny érzéstelenítővel, ami ugye bénít is. A jobb szárny altatóval. Sajnálom, hogy csak ennyivel tudok hozzájárulni az eljövendő harcaidhoz. Remélem még találkozunk.

Azoth”

Sírni kezdek az örömtől. De nem sokáig. A szám állatias vicsorra húzódik. Az állapot tombol az uralomért. Felállok, felcsatolom a fegyvereimet. Felveszem a dzsekit, és kilépek a tűzlétrára. Egy nagyot szívok az esti Tokyoi levegőből. Visszatértem. Ideje, hogy leszámolak a fekete viperával.
Itt az idő, hogy öljek.

Spoiler: